Tisztelt Éjszakás Recepciós,

ezúton szeretném hálámat kifejezni együttműködéséért, mely szerves és elengedhetetlen feltétele volt akciónk sikerességének. Az Önt lehengerlő nyers eljárás egy olyan érvrendszer része, mely nem feltételez mögöttes szándékot kéretlenül hangsúlyos helyzetben, ahol sem idő, sem mód nem kínálkozik a meggyőzésre, különösen a megértés elősegítésére.

A koronatanú, kinek Ön szállást adott, szintén nagyra tartja hazájának elkötelezett, dacos titoktartását, mellyel nemes cselekedetét leplezi, s ennek következményeit vállalja és viseli. A biztonság kedvéért nyilvántartásunkba fölvettük adatait, hogy bármikor elérhessük, ha bármely államérdek úgy kívánja.

Tisztelettel

Villany Leó

A levélhez papírvágó kést is mellékeltem, hogy szó ne érhesse a tisztelt ház velejét. Egyszóval soha többé nem mehettünk oda vissza. A pisztolyt mindenesetre otthagytam, a hitelesség látszata kedvéért. Ujjlenyomatok nélkül, betárazva. Az ajándék jelleg miatt még a nevét is belegravíroztam, melyet az ingére biggyesztett műanyag tábla hirdetett büszkén – Keleti Jácint.

Három és fél óra múlva a városi fogdában csücsültünk. Nem volt nagy a forgalom odabent, mondhatni baromira unatkoztunk. Dórémi telefonálni szeretett volna, én fogat mosni. Aztán jött valaki, és azt mondta, hogy minden rendben, elnézést kér, szörnyű félreértés történt és máris utcára kerültünk újfent, ahol már várt minket egy cápa alakú, füstezüst festésű Peugeot, beültünk szépen, mint két kisfiú, akiket óvodába visznek, és nemsokára meg is érkeztünk, csak éppenséggel egy kültelki villához.

A marcona sofőr végighajtott az arborétumnak is beillő park fehér kaviccsal leszórt behajtóján, melyet mindkét oldalon örökzöld tujasor kísért. Enyhe hányingerem támadt. A széles lépcsők alján Rachely fogadott minket, túl hosszú frakkban.

Jöjjenek utánam, mondta szárazon.

Követtük egy szédítően tágterű terembe, ahol egy hatalmas, ovális asztal mellett hórihorgas férfi reggelizett fürdőköpenyben. Körülbelül tízlépésnyire álltunk meg tőle és csöndben figyeltük, ahogy eszik. Főtt tojás, szalámi, rozscipó, sajt és vaj sorakoztak négyszögletű, fekete tányérján, mellette gyümölcssaláta, kancsóban tea.

Gondolom, tisztában vannak személyemmel, szólt.

Mint oly sokan, ön is azt gondolja magáról, hogy valaki, válaszoltam.

Fölnézett és elmosolyodott. Kivillantak hatalmas, szürke fogai.

A nevem Pásztor Boldizsár, és kissé szomorú vagyok ezen a szép reggelen. Egyik barátom az éjjel, hogy úgy mondjam, elhagyott. Ugyanis elszállt belőle az élet, miután négy golyó szállt belé. Lakásában összetépett fotót találtunk, sikerült is összerakni ezt a kis puzzle-t, a feladvány megalázóan egyszerűnek tűnt, éppen ezért nagyobb lett a kísértés egy olyan kép kialakítására, mely reményeim szerint kicsiny világunkat tágabb összefüggéseiben láttatja.

Már így is túl sokat tud, mondta Dórémi. Azt hiszem, tegnap a bankban mindent tisztáztunk. Mit akar még?

Biztosítékot. Amnézia és amnesztia ugyanis rokon szavak.

A helyzet kezdett erősen macskahúgy szagúvá válni. A falakat néhány képtelen gondolat járta át, visszhangtalanul.

Beszélnem kell a fiammal, mondta Dórémi. Odakint.

Pásztor tömött szájjal bólintott, miközben Rachelyt magához intette, másik kezével tányérja felé mutogatott. A teremből nyíló oldalsó kijárat egy belső udvarba vezetett, ahol kisebb sétány kanyargott, közepén mesterséges tavacska, akkor épp víz és a feltételezett aranyhalak nélkül.

Szivart, kérdezte Dórémi.

Nem kérek. Rétit valóban lelőtték? És ha igen, akkor ki? Egyébként, hogy a búbánatos nyavalyába került hozzád szivar?

Ne törődj vele. Figyelj, mondanom kell valamit.

Volt valami pökhendi abban, ahogy rágyújtott.

Szóval, kaptam egy munkát. A városon kívül, egészen meghitt helyen, koszt, kvártély, és némi pénz. Elfogadtam. Mindjárt elvisznek oda.

Fejet hajtottál ezeknek? És mi van a nagy sztoriddal a sivatagról, és a többiről?

Csak egy történet a többi között.

Ezt vehetem úgy, hogy hazudtál? Miért?

Nem kell feltétlenül azonnal csalódást okozni, olyan sok más dolog is van az életben.

Te most ugratsz?

Áh, fogd már be. Inkább nézd, hogyan süt ránk a nap. Hát nem csodálatos?

A krémes levegő finoman villódzni kezdett, a permetező harmat ízeire bontotta a fényt, és ahogy ott álltunk ebben a mindennél valóságosabbnak tűnő csillámpor káprázatában, mintha e jelenség egyöntetű választ adott volna a bennem túlburjánzó kérdésekre, kapaszkodó akaratomra, mely megannyi dühödt követelésen csüngött szüntelen, és kelletlen valómra, amely mindezt eltakarta eddig előlem. Nem volt mit feladnom és nem volt miért harcolnom, eszköze sem voltam már semmilyen célnak, áldozni büszke tünékeny reménynek. Mire fölocsúdtam, egyedül voltam egy idegen kertben. A házban embert nem találtam, szavamra senki nem felelt, mikor szólítottam többeket.