Hétköznapi szorongásaink

Haja göndör, szeme csipás. Mintha most kelt volna ki az ágyból. Áporodott szag, némi boremlék a gyomor mélyéből; töredezett körmök, szakadt ingujj! Mínusz három, de neki luk van a csizmáján elöl, amit a zokni is mintegy megismétel: kiltászik a nagylábujja teljesen, ezt nem hiszem el.

-Azanyám, azanyám… – mondja. Hangosan.

Ezt párszor elismétli: beleheli a buszt flakonosbor-szaggal. Azanyám, azanyám. Fékez a busz, a sofőr kikiabál a fűtött fülkéből:

-Most már fogja be, különben leszállítom! Mások is utaznak magán kívül!

Legalább magázza, ez kedves tőle. A nő: – Jóvanna. Jóvanna.

Eztán már csak dünnyög, mintegy karácsonyi nótát, miután lekapcsoltuk a nagylámpát a nagyszobában, és csak a lemez pattog és az égők villognak eszelősen. Most figyelj: mellette ülök. Mindent érzek, mindent hallok és látok. Újság az ölemben, minek? Figyelj: kinyújtja a lábát lassan, mozgatja a nagylábujját, talán ellenőrzi, vajon megfagyott-e már? Nehéz erről beszélni, de megpróbálom a kedvedért. Hogy ti.nem tudom levenni a tekintetem a lukról. Ez normális szerinted? Te se tudnád, hidd el.

Képzeld, hogy egy hídon mész lassan, a szél vadul tépi a hajad, túl akarnál esni az egészen, de nem tudsz, mert hideg van és legyűrhetetlen a légellenállás: mintha egy nagy szivacson kéne keresztülgázolnod egyetlen nagy levegővétellel. Mész, mész tovább, mert muszáj (bedöglött a villamos, nincs más út a másik oldalra): előtted egy fazon, harminc körüli férfi, ahogy ki tudod venni magabiztosabb járásából. A híd hirtelen szakad be, a férfinak még csak mukkanni sincs ideje. Látod, ahogy mint egy kitömött fekete mackó, az egyik jégtáblára hull, beszakítja, egy ideig eltűnik, aztán elsodorja a víz: nem látod többé. De te vagy az egyetlen tanú!

Nos, egészen így, és félreértés ne essék, szerintem egyáltalán nem volt tervbe véve egyik fél részéről sem. Ácsorognak még páran körülöttünk, délután 5, mindenki hulla fáradt és haza akar jutni. Körülbelül akkor áll be a forgalom, baleset: talán elütöttek egy idős hölgyet templomból hazafele menet. Az ablakokat pára borítja, a világítás gyér és reménytelen. Kilesek, látom a templom tornyát.

És akkor a Nő hirtelen fojtogatni kezd.

Van már egy ilyen emlékem. Az Férfi volt és metrón. Újság az ölemben, minek? Lehuppan mellém, teste súlyos és valami egészen furcsa, de nem hajléktalan bűzt áraszt. Hogy is fogalmazzam? Mihez hasonlítsam? Akkor éreztem, mikor a kutyát először vittük állatorvoshoz.

És lassan tűnik fel, egészen lassan, ahogy az ember eleinte csak a körvonalát látja a szeme sarkából egy kellemetlen ismerősnek, aztán kénytelen oldalra fordulni, mert nem tud másképp, nem tud nem oda fordulni: tekintetük találkozik, a felismerés borzalma – szóval így tűnik fel: valamit állandóan csinál a kezével. Folyamatosan malmozik az ujjaival.

Mi zavarjon ezen? Tekintetem az olcsó újságra szögezem, talán elmúlik: leszáll a Férfi, vagy abbahagyja. Pár perc után (két megálló) rádöbbenek, hogy nem, nem fogja abbahagyni, ennek a kényszeres mozdulatnak pont az a lényegi magva, hogy sosem szűnik meg, sosem hagyódik abba, talán még alvás közben sem. Amit még látok: a Férfinak nagy, bozontos, sűrű fekete szemöldöke van és a megszokottnál kissé jobban előredomborodó homloka.

Szóval, hidd el, akkor is elkövettem ugyanazt a hibát: egyszer csak odanéztem, és mintha hipnotizáltak volna, képtelen voltam máshova nézni. A Férfi a negyedik megálló után fordul oda hozzám, még csak bele se néz az arcomba, nem néz a szemembe! Úgy kezd el fojtogatni.

Na már annak hasonló a végkimenetele, mint ennek: iszonyú erős ujjai vannak – s miközben alszik ki a fény a szememből s fogy az oxigén, egészen nyilvánvalóvá válik, ezért gyakorolt, nem másért (egyébként zongorista is, mint később kiderül), azért gyakorolt, hogy engem, csakis engem, egy novemberi szerda délután 5-kor (még az időpont is!) megfojtson. Puszta kézzel. Az ujjaival valaha kést is fogott, komoran folyatta a disznó vérét, tizenhat évesen sírt, de úgy, hogy senki ne vegye észre. Könnyű volt a hidegre fogni, a decemberi fagyokra és a hajnalra.

Oh, persze belekerül a hírekbe. Az emberek szorongani kezdenek, vannak akik nem ülnek többé metróra. (A második eset után buszra sem.) Mi lesz így a világból?, kérdezik. Mit érezhetett az áldozat?, kérdezik.

Pedig, hidd el, semmi különöset nem. A Férfi ujjainak pl cigarettaszaga volt, az még kifejezetten jól is esett, hiszen Apám is cigarettázott, és őrá emlékeztetett. Gyengülnek a Férfiak, senki nem siet a segítségemre: meg valahogy a gyors reflexek is hiányoznak! Ki se hűl a testem, már benne vagyok az újságokban.

A Nőnek csak az anyjával voltak problémái. Szomorú, de ilyen világot élünk: vannak Anyák, akik kidobják a lányukat otthonról, mert idő előtt vesztették el a szüzességüket. A Nő utána pontosan két és fél órát mesél nekem (vagy három cigarettát elkunyerál) arról, hogy s mint történt az egész. „Én nem akartam”, mondja, „de P. azt mondta hogy kihajít a francba, ha nem teszem meg neki.” De mindegy: ő is odafordul, és el nem tudnád képzelni, mennyi de mennyi nyers erő lakozik egy megsértett Nőben! Alázatosan fekszem alá, mint egy sebész első operációjakor. A sofőr ordibál: „tudtam, tudtam!” Már késő.

Az emberek szorongani kezdenek, a biztosító fogcsikorgatva fizet a családnak. Mielőtt leülnek a metrón vagy a buszon, jól végigmérik, ki mellé. Van, aki le se ül. Van, aki el se indul.

Valamit még el kell mondanom. Mindkét eset emlékeztetett valamire, egy korábbi esetre. Kicsit durva lesz, bevallom. Hogy eset-e valóban? Igaz: álom. De mi a különbség, most őszintén. Néha félek, csak az érzések és az érzések csiganyomai számítanak, amiket a valós események kennek agyunk satnya barázdáira. Szóval ott állok kikötözve egy oszlophoz egy ringben, és – el nem hiszed – ver egy gép. Egy gép, aminek csak két karja van gömb alakú kemény műanyag ököllel (feje nincs), és képes jobbra-balra forogni körülbelül harminc-harminc fokot. Néha előredől, de úgy átlagosan a bordáimat veri ütemesen, ha előredől akkor a gyomorszájamat. Nézem, a ringen kívül a családom: Apu, Anyu, Húgom, Öcsém, még a Kutya is. Drukkolnak, szorítanak. „Mindjárt, mindjárt vége! Drukkolunk, szorítunk!”, mondják, és mosolyognak.

Tökéletesen megértem, hogy át akarnak küldeni a másvilágra: a penészes almák, a kitakarítatan szobasarkok, a titokban felhurcolt fiúk, a mosatlan edények és rothadó citromok miatt. Igazából lényegtelen.

Hogy miért ez az emlék jutott eszembe? A másvilág szép hely, bár hogy elhidd nekem, keresztül kell menned még pár dolgon. Szép hegedűjáték a háttérben és valami eszméletlenül nagy, párás rét. Napsütés. A réten átlátszó ruhában nők táncolnak, a rét mellett földutak futnak és az utakon szekerek döcögnek. A szekerekről néha leszól egy-egy bajszos bácsi: „merre, merre?” És velük tarthatsz, ha meguntad a rétet.

Szóval általában azt a kérdést teszik fel leggyakrabban az esetekkel kapcsolatban: MIÉRT?

Pedig olyan világos, mint a nap. Mindkét esetben néztem, és nem tudtam elvenni a tekintetem a látványról. Hipnotizált, letaglózott a látvány.

Első esetben a Férfi folyamatosan, megállás nélkül malmozó ujjai.

A második esetben pedig a Nő kékülő, sárga körmű nagylábujja.

Szóval mi ezen a csodálkoznivaló? Én voltam a hibás. Néztem.

 

 

Rímek egy témára

Márkus Andrásnak második kötete a Ki lesz a barna lányban?. Az első, talán még ennél is provokatívabb címmel megjelent Ámomban macskát szült a nőm, E-MIL debüt díjat nyert el, noha a költő akkoriban még tizenéves volt. Márkust akkor az erdélyi olvasóközönség és a költőtársak úgy könyvelték el, mint szókimondó és megbotránkoztató fiatalembert, aki nem fél a vulgáris, néhol pornográf szóhasználattól. Az Orbán János Déneshez köthető Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy pedig szárnyai alá vette.

 

A Ki lesz a barna lányban? e jól induló pályafutásnak a folytatása, és egyben Márkus saját bevallása szerint egyetemi éveinek megörökítése is.  A két kötet kiadása közt ugyanis öt év telt el, s a most huszonhárom éves költő ezalatt elvégezte a matematikus-informatikus szakot, de nem távolodott el az irodalomtól, jelenleg a prózaírás foglalkoztatja.

 

Második verseskötetét két nagyobb egységre osztja, az első ciklus a Közgyűlés a koponyán belül, második  A kolozsvári orgia címeket viseli. A kötet többszöri olvasása után sem világos, hogy e felosztásnak milyen funkciója van, sem formai, sem tematikai váltás nem történik. A versek alapvetően egy téma köré szerveződnek, ez pedig tágan megragadva a szexualitás. Az olvasó az első szövegek után vár valami fordulatra, akár formai, akár stilisztikai, akár tematikai szempontból, ám a várva-várt fordulat, vagy legalább színezet elmarad. Márkus versei ugyanis igen szegényes képet mutatnak formai-stilisztikai szempontból. Noha akad a könyvben szonett (Távszonett, Déli szonett), nagyrészt azonban a keresztrímes, négy soros versszakok jellemzőek. De nem csak verstanilag egyhangú, szóhasználata ugyancsak ismétlődő és felveti a modorosság kérdését is. Modorosságon itt azt értve, hogy a kötet megidézi valamelyest a 20. század elejének hangzásvilágát, vagy legalábbis érezhető ez a szándék, ám ez a törekvés mégsem válik egyértelművé, letisztulttá. Kimerül néhány szófordulatban, megszólításformákban („Urak!”), vagy éppen a város elidegenítő ábrázolásmódjában („Megírom én ma Pesten / első személyű versem. / E nagyváros-magányban / arcom tömegbe festem.” Elsőszemélyű vers). Ennél tovább azonban nem lép, a szövegek pedig nem igazolják ennek az attitűdnek létjogosultságát. Példával illusztrálva, a Séta a nagyúrral című szövegben, a szóhasználat okán megidéződik Ady, de ennek a nagyúrnak „nője félrejárt / és szájába jobbágyfaszt kapott”, így a párhuzam hamar megbicsaklik, nem egyértelmű az Adyhoz való kötöttség. A vers folytatásában az úr-pór szembenállás folytatódik; „Ezért hát küldjön, ó Nagyúr, / halált az asszonyára. / Nem bármiképp, hanem balul: / a pór, kitől ő úgy vadul, / az fojtsa őt faszába.” Több probléma is felmerül ebben a pár sorban, az első a fent említett modorosság kérdéshez kapcsolódik, miért ír egy fiatal fiú a huszonegyedik században jobbágyról, úrról, pórról?  A szöveg nem teszi egyértelművé e szerepek fontosságát, megjelenését, a stílusimitáció kérdése pedig fel sem merül. A másik, talán még ennél is zavaróbb a balul-vadul rímpár, hiszen a balul szónak szemantikailag itt igen problémás a helye és szerepe. Talán ezen a példán is látható, hogy Márkus verseiben néhol a rímek a jelentés kárára válnak.

 

Zavarba ejtő néhol egy-egy cím is, vagy a szöveg teljes szétesése, előbbire példaként a 123903082005 címmel ellátott szöveg, utóbbira pedig Az átszállás után említhető. A számsoros vers nem a számok léte miatt zavaró, hiszen akár Tandorinál, vagy Orbán János Dénesnél is megszokhattunk hasonló jelenséget. A probléma itt a cím szöveggel való kapcsolatával van, pontosabban a kapcsolat hiányával. Orbán János Dénesnek a 865616 verséből kiderül, hogy a cím egy telefonszám, de Márkus András versénél legfeljebb arra gyanakodhatunk, hogy egy dátum-megjelölésről van szó, a szöveg pedig (természetesen az asszony és pór szavakkal fűszerezve) egy önkielégítésről szól. Az átszállás után pedig gyakorlatilag értelmezhetetlen, csókávál, szánnal, kánonnal, lábnyommal, csupa széttartó, egymástól idegen motívum, amely végül nem áll össze, nem egészíti ki egymást, s noha érződik, hogy ebben a szövegben a szánt és a csókát is szimbólumnak szánták, valójában kusza sorokat kapunk a szimbólumok helyett.

 

Ugyanakkor egy-egy szöveget kifejezetten jó ötletek köré szerveződnek, s itt még az önirónia is előkerül. Ilyen a Felezővers, mely utolsó versszakában a következő áll: „Ajánlom hát, hogy árnyékszéken ülve / Fogyasszák lírám, mely szintúgy ott terem / S ha Isten óvj! Tán kendő sem kerülne / Folyós faron dalom legyen selyem.”. A megéhezés pillanata szintén a jobban sikerült versek közül való, ügyesen egybejátssza a női testet és a sült csirkét; „megengedem magamnak / a bal (fehérebb) mellét.”. A Könnyelmű e.-nek-ben az utolsó sor hat váratlanul, s formája is az izgalmasabb versek közül való. Márkus intertextek bevonásával is eljátszik, Dracoste című versében például József Attila vonatkozásra találhatunk („a vénuszdomb is aluszik / máma már nem remeg tovább”).

 

A Ki lesz a barna lányban?-t azonban összességében nem a bravúros megoldások, találó ötletek, izgalmas nyelvi megformáltság jellemzi. A kötetről nem mondható el, hogy szókimondó és megbotránkoztató jelenség, hiszen témáiban, nyelvezetében nem hoz újat előző kötetéhez képest. Erénye néhány szellemes ötlet, egy-két önironikus mozzanat, az írni akarás fiatalos lendülete, azonban bátrabban próbálkozhatna új témákkal, más formákkal. Ki tudja, várjuk meg a prózakötetet.

 

Márkus András: Ki lesz a barna lányban?, Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2010.

Tóth Kinga versei

 

nem érinti tabu a válla lóg ki

ma nem mutatja meg a nyakán

kiütés megmarta a macska

előzőleg ebben az ágyban aludtak

allergiás rá nyikorog farostlemezekből

van körbeszögelve vagy kalapálva

végig keretes mint egy franciaágy méretű

koporsó közel a plafon is deszkát sem

vesznek bele forgolódik mindkettő

a kanapé alul lesz a megoldás de akkor

nem marad hely még ennyi sem hova

teszik a ruhát száradni asztal van

kettő azt nem használja egyikük sem

hova teszik a ruhát pedig nagy

helyen van pont ideális de sosem használtak

a kollégiumban is az ágyon tanultak meg

ott is ettek ahogy a macskák

az alomban mindent el lehet intézni

 

 

emlékszik az ingára spanyol inkvizítor

lengette egy bűnös fölött                                                     

bűnre született az inga felhasít

a szívből kifröccsen a felesleg

mindenképp üdvözül  ezt olvasta

emlékszik sok mesekönyve van 

 

 

előre tudja.

unja, kérdi lemegy-e a szex

vagy egyszer beszélünk kipattant

a billentyűzet le kell faragni a csavarokból

azt mondja attól még működni fog

ha elhiszi várnia kell mire ír

ezt nem engedheti meg

mennek a napok csőtörés van ömlik

a szar a beszélgetések alatt nézi

a leveleket a másikkal kellene

aludni

Fóka, malac, nő, mókus, gyerek

         Ám persze a nőírók gyakran szembefordulnak a társadalmi elvárásokkal, és léteznek olyan fórumok is, amelyek igyekeznek túllépni a szokványos művésznős sztereotípiákon. Ám ma már nem is a nőirodalom a mindenhol ellentéteket látó (és gyártó) kritika igazi felségterülete, hanem a gyerekirodalom. Hiszen már régen nem a nőolvasók felelősek a „nemzet csinosodásáért” (azaz a könyvszakma felvirágoztatásáért), hanem a gyerekek – vagyis inkább a szüleik.

                Hiszen náluk a pénztárca. És még a legsanyarúbb sorsú értelmiségi szülő sem venné a szívére, ha nem vásárolna rendszeresen mesekönyveket a gyerekének. Így vagyok ezzel én is, rendszeresen vásárolom a gyerekkönyveket, nehogy a gyerekem valamiről „lemaradjon”.

       A bűnügyi regények rajongója lévén én nagyon régóta nem vettem kezembe gyerekirodalmat. Most is csak a kislányomnak köszönhetően ért a meglepetés: a mai gyerekirodalom annyira színes, változatos és kísérletező kedvű, hogy talán nem túlzás ezt az elmúlt húsz év egyik legizgalmasabb fejleményének tekinteni.  Természetesen gyerekkönyveket is mindig írtak a magyar irodalomban – de talán nem ilyen sokan, nem ekkora ambícióval, nem ilyen művészi gondossággal.

         Ámde a kortárs gyerekirodalom ünneplése olykor összekapcsolódik a gyerekek klasszikus irodalomtól való „felszabadításával” is. Eszerint a gyerekeket a túl sok „régi szöveg” akadályozza abban, hogy a kortárs irodalomban „elmerüljenek”. Talán ha a gyerekem utálja a János vitézt, akkor majd kevésbé előítéletes olvasó lesz? Vagy túlzottan megterhelők lennének a klasszikus gyerektörténetek? Négyéves lányom rendre ufókkal, pingvinekkel, dinókkal, űrhajókkal találkozik a zuglói utcákon, ezért csak az irkát, a grundot, a pennát kell neki „megmagyaráznom”? Vagy esetleg nem is a gyerekeknek, hanem a szülőknek szólna ez az üzenet?  Hiszen a szülők többsége (hozzám hasonlóan) olyan opportunista, hogy azt szeretné, hogy a gyereke minél előbb – lehetőleg már az óvodában – ismerkedjék meg kortárs és klasszikus szövegekkel.

          A régi gyerekkönyvekről amúgy tényleg ósdi értelmezések vannak forgalomban. Másrészt az igazán jó, felszabadító könyvkritika képes élők és holtak közt is új kapcsolódási pontokat felfedezni. Képes arra is válaszolni, hogyan olvassuk újra a régi szerzőket? Hogy mit kezdjünk a Pál utcai fiúk politikai olvasatával, a Kőszívű ember tekintélyellenességével? Nem olvashatnánk-e újra Az egri csillagokat, most hogy megjelent sajátos ellenregénye, a Török tükör? És nem lehetséges, hogy a Légy jó mindhalálignak van egy ironikus olvasata?

                De úgy tűnik, kevés a hal és sok a fóka. Csak kevés kötelező olvasmány fér bele a tantervekbe, és a kritikusok úgy vélik, a mostani gyerekirodalom pozícióit javíthatják azzal, ha a kortárs elbeszéléseket amolyan hagyomány nélküli tüneményeknek tüntetik fel.

                  Még szerencse, hogy a gyerekek maguk mit sem értenek ezekből a háborúkból.

               Kislányom egy nagyszerű óvodába jár, és már most több verset tud fejből, mint én középiskolásként. Néha elnézegetem a Mókus csoport ajtajából, ahogy a többi gyerekkel énekel, verset mond. Weöres Sándor, népi mondókák, kortárs magyar költők, szélben sóhajtozó galagonyák, eltört lábú gilicék – szellemes, kitekert, vicces kortárs rímek között.

         Ahogy szavalnak, ugrálnak, hullámoznak is, mintha a könyökükkel, a vállukkal, a térdükkel löknék tovább a sorokat… Olvasni nem tudnak, így hát táncolva, gurgulázva, ugrálva, hajladozva, a testükkel jelenítik meg a befogadás örömét és szabadságát.

               Igen, a mi szabadságunkat.

 

Chuck Palahniuk: Napló (részletek)

Csak a miheztartás végett: a képzővel az a gond, hogy megtaníthat technikákra és fortélyokra, de tehetséget nem adhat. Ihletet nem vásárolhatsz.

Nem erőltetheted az epifániához vezető utat. Nincs rá recept. A megvilágosodáshoz vezető útról nincs térkép.

„A férje vére tele volt szódium-fenobarbitállal” – mondja Stilton.

Azt mondja, a helyszínen nem találtak gyógyszereket. Sem gyógyszeres üveget, sem pedig vizet. Semmi nyoma, hogy Peternek valaha is felírták volna.

Misty, még mindig festés közben, megkérdezi, miről is lenne pontosan szó.

Stilton azt mondja: „Gondolkodhatna rajta, ki akarhatta megölni.”

„Csak én” – mondja Misty. Aztán azt kívánja, bár ne tette volna.

A kép elkészült, tökéletes, gyönyörű. Misty még sosem látta ezt a helyet. Fogalma sincs, hogy jutott az eszébe. Végül, egy 12-es vastagságú, elefántcsont-feketébe mártott macskanyelv ecsettel az egészet eltörli.

 

Július 25.

 …

Nem vigasztal a tudat, hogy a legtöbb művész megforgatja a szájában az ecsetet, hogy pontosabban tudjon festeni. A képzőben is mindig óva intenek van Gogh vagy Toulouse-Lautrec példájától. Az a sok festő, aki megőrült és idegbeteg lett, még holtában is az ecsetet szorongatta… Mérgező festékek, abszint, szifilisz.

Gyengeség a csuklódban és a bokádban: az ólommérgezés biztos jelei.

Minden egy önarckép. A felboncolt agyad is. A vizeleted.

Méreg, gyógyszer, betegség. Ihlet.

Minden egy napló.

Csak a miheztartás végett: Stilton nyomozó mindezt lázasan körmöli. Misty minden zavaros szavát megörökíti.

Mistynek be kell fognia, mielőtt még Tabbit állami gondozásba adják.

Bejelentkeznek a recepciós nőnél. Aláírják a látogatási papírt és megkapják a műanyag jelvényt, amit a kabátjukra tűznek. Misty Peter egyik kedvenc brossát viseli: egy nagy szélkereket, sárga strasszokkal. Minden köve csorba és ködös. Néhány már nem is csillog, mert levált a hátuljáról az ezüstpapír. Lehetnének utcán talált üvegszilánkok is.

Misty a bross mellé tűzi a műanyag biztonsági jelvényt.

A detektív pedig azt mondja: „Elég réginek tűnik.”

„A férjem adta, amikor még randiztunk” – mondja Misty.

„Bizonyítékra lesz szükségem, hogy a férje itt volt az elmúlt negyvennyolc órában” – szól Stilton nyomozó, amíg a liftre várnak.

Az emeletek villogó számairól Mistyre néz, és azt mondja: „Lehet, hogy nem ártana a saját hollétét is igazolnia, ugyanerre az időtartamra.”

A liftajtó kinyílik, ők beszállnak. Az ajtók bezáródnak. Misty megnyomja a harmadik emelet gombját.

„Letartóztatási parancsom van a férje ellen” – mondja, miközben mindketten a liftajtót bámulják. Megtapogatja a kabátját, éppen ott, ahol a belső zsebe lehet.

A lift megáll. Az ajtók kinyílnak. Kiszállnak.

Stilton nyomozó kinyitja a jegyzetfüzetét, beleolvas, és azt mondja: „Ismeri azokat, akik a Western Bayshore Drive 346 számban laknak?”

„Kéne?” – kérdezi Misty, miközben végigmennek a folyosón.

„A férje alakította át a házukat tavaly” – mondja a férfi.

A hiányzó mosókonyha.

„Mi van a Northern Pine Road 7856 lakóival?” – kérdezi.

A hiányzó ágyneműtartó.

Aha, mondja Misty. Igen. Látta, mit csinált ott Peter, de nem ismeri a lakókat.

Stilton nyomozó becsukja a jegyzetfüzetét, és azt mondja: „Mindkét ház leégett az éjjel. Öt nappal ezelőtt egy másik. Azelőtt meg egy másik, amit szintén a férje alakított át.”

Mindet felgyújtották, mondja. Minden ház, ahol Peter otthagyta a kézjegyét a kis gyűlölet-graffitijeivel, kigyulladt.

 

A rendőrség tegnap kapott egy levelet egy szervezettől, ami vállalta értük a felelősséget. Szövetség az Óceán Szabadságáért. SZÓSZ, röviden. Meg akarnak állítani minden tengerparti beruházást.

„A rasszista mozgalom és a Zöldpárt kapcsolata az ősidőkig nyúlik vissza” – mondja Stilton, miközben követi Mistyt. „A környezetvédelmet csak egy hajszál választja el a fajtisztaság megőrzésétől.”

„Amennyiben a férje nem tudja bizonyítani, hogy minden éjszakát itt töltött, amikor tűz ütött ki, le kell, hogy tartóztassam” – mondja, amikor Peter szobájához érnek. Aztán megtapogatja a kabátzsebében lapuló parancsot.

Peter ágya körül szorosan össze van húzva a függöny. Kihallatszik mögüle a lélegeztető gép hangja. A szívmonitor halk pittyegése. Mozart zenéje halványan csilingel a fejhallgatójából.

Misty széthúzza a függönyt.

A leleplezés. A nyitány.

 

 

Zárlat Tennessee-ben (3/3)

           Nézz rám, a szemembe, Frankie!

Pontosan tudom, mire gondolsz most, hogy van-e különbség, ha valaki a létet a tarka mozgalmasságában tapasztalva éli-e, vagy belátja azt a lényegében, és hogy e kettőt vagy éppen a kettő különbségét hívhatod-e életnek, ami lehet-e távolság, út, és hogy rajta a sebesség elrendelt-e, de eláll a történet nélküled, akár a szél, mintha eső volna vagy vér, miközben tudod, hogy már döntöttél…

            Jól van hát.   

Frankie föláll az asztaltól, és a fogashoz lép, tokjából a fegyvert természetesen előhúzza és rájuk nyitja a szobát szenvtelenül, mintha tiszta ágyneműt akarna húzni csak kettejüknek otthon. Most érkezik Alice-be a fiú, persze, lustán szórja a magot, nagyot sóhajtva, akárha lelkét lehelné éppen. Frankie a férjére mutat, karja pisztolyban végződik. Fénylik markában a gyöngyházmarkolat, az ujja a ravaszon, a fegyver végén tehát Frankie ragyog.

Johnny feltérdel Alice-ből, csöpög a lepedőre, közben Frankie felé hunyorít; azokra a viccekre, tréfákra szokott így, melyeket nem ért, és most ezt nem. „Mi ez?”

„Szerettelek” – szól a lány, és úgy áll ott, mintha nagyjából pont ezt akarta volna mondani, és valahogy így, igen, ahogy olvasod…

Eldördül! Az ifjú széttárja karját, továbbra is értetlenül, akárha éppen elmagyaráznák. Újralőnek, egyenesen a mellébe a tanácstalanságnak.

Ahogy akarod, az utolsó lövés, az a harmadik, a torkán találja a fiút, miként valaha Franz Ferdinandot, de ő nem előre bukik, inkább hanyatt esik tőle, valamiképp oly klasszikusan, ahogy a némafilmeken vágódnak el a banánhéjon. Gondolhatod, Alice-nek se kell több, ám mielőtt elhagyná, alaposan összesikoltozza a szobát.   

Mint valami kenőcs, úgy ragad, de ragadd pontosabban meg, ne sajnáld szóval, szóval a tócsa, úgy terül szét a padlón, oly tehetetlenül mint egy szélütéses korhely, akiben az utolsó parti emléke is úgy hullik lapjaira, akár pakli az ügyetlen osztásnál vagy keverésnél, mint aki nem tudhatná meg soha már, veszített-e vagy nyert; és ha igen vagy nem, akkor mit is, azon az utolsó éjjen.

Nem szivárog el lassan, sűrűn bugyborékolva a vér, a mocskos hajópadló eresztékeibe. 

Legyek lelnek Johnnyra; zölden csillognak a bevérzett szemgolyón, és köpnek ügyesen a könnyében ázó retinára, ezekre a kihűlő, fénytelen, homályos ablakokra, amelyek valami mellékhelyiségből nyílhatnak, amelyek mögött ott haldoklik most Johnny, éppen oly magányosan, miként eddig élt, ám föl mégsem tűnt számára eddig. Ez lehet az első élménye, mert ez, mintha mégsem nélküle történne, mintha összeérne immár ez a sok ővele rendelkező ösztön. Elég annyi hozzá, hogy Johnny elég értetlenkedve haldoklik. Ő nem lemond az életről, inkább fogy belőle, párolog, mint a napon felejtett stampedliből a pálinka. Valami olyasmi járhat a fejében egyetlen kérdésben sűrűsödve össze, hogy: „ezt most mért kellett…?” Pontosan tudom, Johnny, mire gondolsz most, hogy nem is te mozogtál oly katatón Alice-ben az imént, hanem a péniszed, és az, mintha nem is a tiéd lett volna, gondolsz arra, hogy ebből még kinőhetnél, mint kamaszkorodra a babahájból, aztán belenőhetnél a férjbe is, mint a bátyád cipőjébe, szóval csak idő kellet volna, még egy kis időre lett volna szükséged, hogy megváltozz, akár mindnyájunknak. Szegény Johnny, ha legalább bátyád volna!  

Frankie megemeli szoknyáját kissé, meg ne botoljék benne és Johnny sűrű, ragacsos vérébe oly nyugodtan lép és hajol férjéhez, akárha piknikezni érkeztek volna, és az elszundító Johnny feje alá a párnát tenné most, vagy összehajtogatott kardigánját, hogy zavartalan legyen az álma…

Három hónappal odébb, Frankie a tenyerébe tört életvonalát nézi, míg szíjjakra kerül a széken, a villamoson. Ítéletről is szó van, mégsem hallani tisztán, hogy előre megfontolt volt-e Frankie Baker vagy hirtelen felindult, mindenesetre Miatyánk potyog reverendára egy szájból igétlenül, mintha befelé, vagy visszafelé mondaná, mintha leenné magát avval, ami abból marad. Szóval úgy duruzsol az ima, akár egy családi ebéd mögött a televízió vasárnap, oly mellékesen és oly minek. Frankie-m feje búbjára vizes szivacsot tesz egy tányérsapkás, barna uniformis, közben úgy állnak az emlékek végtelen hosszan, dudálva, füstölögve e koponyában értelmetlenül, akár egy amerikai nagyváros forgalma az alkonyatban, elakadva, a jelenbe dugultan és egyáltalán nem pereg az életének filmje. Elhagyva csattog inkább a tekercs vége az orsón, a vászonra villantva néha őt, mintha vágójelet. Kaphatna hisztérikus rohamot, ha eszébe jutna az az összetaposott hal; ha a múlt itt a jelenbe torkolna, de nincs így. Mert Frankie, elszabadulhatott a múlttól, mert kiengedtük ebből szmogból, és szerintem folytonosság nélkül, elsáncolva, szépen és önállóan hal meg, mintha most és éppen ezért született volna, mintha sorsa nem, csupán funkciója volna, vagy úgy, ahogy épületek hunynak el, talán tragikusan mégis, miként egy kastély, kúria égne le, méltósággal pusztul, egészen a vázig, mikor is, mielőtt magába roskadna, először és utoljára fölizzik, kiragyogja még magát a szerkezet, füsttelenül haldoklik, elfogadja magát a lángban a viszony, parázslik a rendszer; elsőnek, azonban a szoknyája gyullad ki, az ünneplő, éppen úgy, mintha szalmából volna…

Lehetne, nos, amolyan hiba Ő a mintán, de legyen biztosíték inkább, amelynek ki kell olvadnia, mert valaki túlterheli a rendszert. De nem Frankie hal ki itt a világból, hanem a világ Frankie-ből; ezt csak úgy, a miheztartás végett…

Szóval, elég annyi hozzá, így esik hát meg, így van zárlat Tennessee-ben. Most pedig kiéghetnék, akárha villanykörte a padláson vagy a spájzban, ám föltétlenül valamilyen mellékhelyiségben, vagy még inkább elfogyhatnék, mint viharlámpából a bél… Majdhogynem megrokkantam idáig is, mint kis ösztön a fény körül, meggebedek lassan, miközben valaki egy szív alakú dobozról dúdol, hogy síráshoz jusson; síráshoz, bizony, mert valaki úgy tudja, sötét lesz a nélkülem, hogy nélkülünk…, tudod, miként csillagtalan az éj…

Viszont én ismerem a hitet, azt a valami reményt, amelyen innen csak ti juttok ki élve. Folyton csak te és ő. Mert valaki hiszi még, sötét lenne a nélkülünk, hogy nélkülünk sötét lesz, korom.

 

 

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info