(140-250. sor)
Hívatnak öt gyors hírnököt:
Salamon indul legelőbb,
aztán Guiot, aztán Robi,
aztán Girat, aztán Coli.
Úton vannak hét napon át,
bejárják egész Flandriát,
s nincs herceg, gróf, nincs senki úr,
ki maradna hívatlanul:
Nemurbe mind eljöjjenek,
nem volt még udvar fényesebb.
Hívja a gróf barátait,
s lecsendesíti harcait,
ne legyen gátja semmilyen,
és ki akar, legyen jelen.
Archimbaut úr nem húz időt:
megjön három nappal előbb.
Szépen fogadják, rangosan,
úgy szólítják, hogy nagyuram
– mély tisztelet veszi körül.
Flamenca ím elé kerül,
s az úr szívében lángra gyúl
a szerelem, nem is csitul
az édes érzés, s tüze már
egész testében szertejár.
Bár nem láthatja senki sem,
de egyre dúl égetve benn,
míg minden tagja reszkető.
Így észre nem is vehető,
hogy forró érzés gyötri meg.
Akár halált hozhatna ez,
ha itt nem volna gyógyszere.
De látja, kedves, szép, üde,
s nem bánja meg, ha elveszi.
Sőt szépsége oly mennyei,
hogy volna férfi bármi ép,
őt látva, kívánná kezét-
lábát bénulni hirtelen,
ha orvosság lesz rá ilyen.
Egy nap alatt hoz gyógyulást.
Archimbaut úr felindulást
érez – kín ez a szerelem.
Számára szörnyű gyötrelem,
hogy várni kell vasárnapig.
Ha nincs apát, jó egy pap is,
ki pénteken vagy szombaton
pénzért vagy tán szokásjogon
könyörül és módot talál –
fizetne is, hitelt se vár.
A pünkösdi vigílián
gyűlik Nemur vár udvarán
egy fényességes szép sereg.
Soha nem láttatok ilyet
Lagny s Provins vásárterén.
Nyérc és coboly, sok drága prém,
finom selyem- s gyapjúruhák
– nagy ám itt a hivalkodás!
Az út egy hét is volna bár,
jön mind, versengve lóra száll:
márkik, grófok, hűbéresek,
várurak és főnemesek,
sok híres, gazdag uraság,
és hogy kitűnjön, ég a vágy.
A város hamar megtelik,
s a mezőkön seregeik
körös-körül táborukat
verik, hogy ott megszálljanak.
Sok díszes sátor és egyéb
ponyvából tákolt fedezék,
ácsolt fedélszék vagy tető,
mi véd, ha itt a szél, eső,
sárgák meg kékek, vörösek
– belőlük ötszáz is lehet.
Sátrak aranygombján a sas,
ha reggelente kél a nap,
a völgyben szerte-szét ragyog.
Igricből meg van annyi sok,
hogy ha dalukban szólna szív,
mit sok hiú szó nem borít,
Damaszkuszig elhangzana.
S a városban a szép ruha
boltos nyakán már nem marad,
hisz bárki rá kedvet ha kap,
mondani annak mást se kell:
„A gróf nevében kérem el.”
Ez az udvar tökéletes:
gazdag úr lát vendégeket,
pénzét szórja, adakozik,
s mindenki mást is arra visz,
adjon annak, ki erre vár.
(E múlt szokás, hol van ma már!
Hiszen mindenki csak rohan,
és Becsület rég veszve van.
Ne is csodáljuk ezt bizony,
hisz jár mindenki egy nyomon.
S tudjátok-e, mi ez az egy?
Gonoszságé, mi számkivet
Értéket, űz messzire Jót.
Becsület és Öröm halott!
– Jaj, mért?
– Jaj, mert lassan kihuny
Szégyenkezés.
– S Tudás se nyújt
támaszt? segítség nem terem?
– Nem. Jószándék, jaj istenem!,
ma már csupán alkura kész,
s tőle segítséget ha kérsz,
akkor küld csak tanácsadót,
ha önmagának hozna jót
vagy jó barátjának akár,
s ellenségét érné a kár.
Ne számíts Ifjúságra se!
Látja, kinek van két szeme,
Ámor csak egy csóró legény.
De folytatom tovább mesém. (…)
Rajnavölgyi Géza fordítása
