Edward Lear: A Kenguru és a Réce

“Ó Kenguru!” – mondta a Réce -,
“kegyed ugrál szüntelenül,
szökkenve föl és le, föl és le,
csuda gyorsan, szinte repül!
Én únom e ronda sekély pocsolyát már,
s érzem, túlnan a tarka világ vár:
vágyom messze vidékre!
Ó Kenguru!” – mondta a Réce.

“Vigyen engem a hátán, kérem!
Ó Kenguru!” – mondta a Réce,
“és nem mozgok, megigérem,
csak hápogok ide-oda nézve,
ha látom a tájat, a Nagy Gumifákat,
a földi, a légi, a vízi csudákat –
vigyen el, kérem az égre!
Ó Kenguru!” – mondta a Réce.

S a Kenguru szólt: “Nos, Réce,
vonzónak tûnne nekem
javaslata lényegi része,
de amit kér, nem tehetem.
Már elnézést, az a fõ akadálya,
hogy önnek roppant nyirkos a lába.
A hátam esetleg meghûl,
s még köszvényt kaphatok ettül.”

És mondta a Réce: “Az este
már mindent jól kitaláltam;
legjobb lesz mindenesetre,
ha zokniba bújik a lábam,
s hidegben majd köpenyembe takarva
naponként gyújtok közbe szivarra.
Így ugye mehetünk végre,
ó Kenguru?” – mondta a Réce.

És mondta a Kenguru: “Rendben!
A hold már, nézze: kerek.
De a farkam végire menjen,
hogy egyensúlyba’ legyek.”
És szökken a Kenguru, rajta a Réce,
s hipp-hopp, háromszor körülérte
útjuk a tarka világot. –
Vidámabb párt ki látott?

Havasi Attila fordítása

kenguru

Kátrány

Szüleim a tiszti klubban ismerkedtek meg.  Anyám gyönyörű, de egyszerű asszony, apám pedig ezredes volt. Ennyi és egy pap akkoriban elég volt a házassághoz. A háború alatt megszülettem én, és mire megismertem apámat, ő már egy hangját szétdohányzott alkoholista volt.
’46 egyik délutánján jött haza, akkor voltam hat éves. Hosszasan álltunk az előszobában némán, apám végig engem bámult. Akkor féltem először és utoljára életemben. Ledobta vászontáskáját és ráüvöltött anyámra, a rühes picsáért nem hoztál még kávét. Aztán elsétált mellettem, és leült a nagyszobában álló rádió elé. Egy sötét, belvárosi házban laktunk. Szüleim nem hagyták el a lakást soha, csak én jártam ki. Általában, hogy pár karton cigarettát és néhány üveg bort hozzak apámnak. Ő a szobájában ült, az íróasztalánál. Haja zsíros volt, sárga ingén ételfoltok, bőrpapucsa szakadt. Olvasott, rágyújtott, ivott, majd ismét rágyújtott. Anyám a nappaliban élt, horgolt, keresztrejtvényt fejtett. Apámmal csak a közös rádiózások alatt, és a konyhában találkoztak. Ha én futottam össze valahol apámmal, megszorongatta karomat, esetleg pofonvert. Egykedvűen tűrtem az égető érintéseket, ezalatt anyám többnyire zokogott és sikoltozott. Délutánonként, amikor az iskolából jöttem haza, ők a konyhában ordítottak egymással. Olyankor leültem a sarokba, és figyeltem őket. A veszekedések közben rendszeresen a mosatlan edényekkel ütötték egymás koponyáját, én meg a kis sámlin ülve néztem, ahogy a rászáradt ételmaradék pattogva hull a nyálukkal együtt a levegőbe.
Apámnak egy reggel megállt a szíve. A testét néhány koszos városi galamb vitte ki az ablakon. Anyámmal összeszedtük a holmijait, a szemüvegét, néhány műszálas kardigánt, egy-két lyukas zoknit, a gyógyszereit, és elégettük őket. A hamuból kikotort összeolvadt tömböt egy jelképes sírba tettük. Papot hívtunk, én pedig a sírnál állva szétosztottam az asztalán talált cigarettákat, és mindannyian rágyújtottunk. Anyám először sóhajtott fel megkönnyebbülten a háború óta, a kátrányos szűrőn át.

 

Falak

A buszmegállóban vártál, nekivetetted a hátadat a falnak és arra gondoltál, hogy hány ezer falnak vetetted már neki a hátad, és valószínűleg még több mellett mentél el. És eszedbe jut a privát négy falad, amik között alszol, gondolkozol és létezel. Az a biztonság, amit magadnak bérelsz. Eszedbe jut, hogy ha ebben a szobában vagy, jobb esetben egyedül, akkor a többiek a logikád szerint kiszorulnak.
Eszedbe jut, hogy te is ki vagy szorítva abból a házból, aminek nekiveted a hátad. És azon gondolkozol, hogy mi lehet odabent. Persze nem mennél be, mert most más dolgod van, fel kell szállnod a buszra és el kell menned a postára vagy a bankba vagy a könyvtárba, vagy akárhova. De az, hogy ki vagy onnan szorítva elkedvetlenít, talán egy kicsit fel is idegesít.
És akkor, hogy eltereld a figyelmed, elkezdesz híres falakról gondolkozni, olyanokról, mint a Kínai Nagy Fal, a Berlini Fal, meg Hadrianus Fala. De nem jut eszedbe semmi különös, csak pár fényképes illusztráció az általános iskolás tankönyvekből. Itt értek utol ugyanis először ezek a híres falak. És kicsit úgy érzed, hogy a fal, aminek nekiveted a hátad sokkal fontosabb, sokkal súlyosabb, mint ezek az úgymond híres falak.
Ez a rohadt szeparáció. Miért is zárnak ki téged? Mit rejtegetnek ott a túloldalon, mert egészen tisztán látod már a dolgot, hogy egy falnak egyszerre csak az egyik felén lehetsz. Ezért fal a fal. És aztán elkezdesz kiskapukat keresni ez ellen, amik lehetnek tényleges kiskapuk, vagy egyéb nyílászárók, és azt hiszed, hogy megoldottad a feladatot, de nem. Mielőtt megkönnyebbülnél, rájössz, hogy valami mindig takarásban lesz. Nem lehetsz egyszerre a fal mindkét oldalán.
Feltételezésed szerint sokkal több fal van a világon, mint ember. Főleg, ha a természetes falakat is beleszámoljuk, mint például a sövények és sziklafalak. Most azon gondolkozol, hogy ha minden létező falat a végtelenségig meghosszabbítanánk, és meghatároznánk, hogy melyik végtelen falnak melyik oldalán állsz, akkor az kidobna egyetlen, meghatározott pontot, és az nem lenne más, mint pontosan az, ahol állsz.
Megint azon agyalsz, hogy mi lehet ott. Mit rejtenek. Varázslatokat, szépséget, vagy épp amit keresel. Túlvilági élet, meg ilyesmik, amit csak akarsz. Elhiszed, hogy ezek vannak ott, és a fejedbe veszed, hogy kiszabadítod a falak másik oldaláról.
Végiggondolod, kiterveled, felépíted, hogy ezt hogyan teheted meg. Szervezel embereket, eleinte csak internetes hirdetésekből, aztán tévé, rádió, minden faszság, magad mellé állítasz egy jó nagy tömeget, aztán még nagyobbat, és még nagyobbat. Felfegyverkeztek, bontógolyókat gyártatsz, világuralomra törsz, és minden falat lerombolsz ezen a kurva Földön! Egy sem marad, elpusztítasz minden természetes, mesterséges, vagy történelmi falat.
Aztán rájössz, hogy nem csak ilyenek vannak. A horizont is ellened van. Hatalmas erő és tőke ellenében kiegyenesítteted a Föld felszínét. De még mindig nem jó.
Az emberi tömegek is falak, ezeket élő falnak nevezed. Ők takarják el azt, amit keresel! Kivégzed őket, belegyalulod a porba mind a 7 milliárdot!
És ott állsz a tükörsima, lecsupaszított, kilapított sárgolyódon, pontosan ott, ahol a buszmegálló volt egykoron, és nézel, csak nézel, de nem látod azt, amit keresel. Nem látod, mert a hátad mögött van. Na, most mit csinálsz?

 

 

 

(Illusztráció: Me, Niki Sands)

Híres tankák a X. századból

 

Régi és új versek gyűjteménye (Elválás, 404.) 

Akkor költötte, amikor a sigai szorosnál beszélgetett valakivel, majd elváltak:

Ki no Curajuki

Még tenyeremből
csorduló vízcsepptől is
felkavarodik:
hegyi kút nem oltja szomjam,
s most tőled is válnom kell.

 

Régi és új versek gyűjteménye (Keleti dalok, 1093.)

Ismeretlen költő

Ha én tégedet
elhagyván mást szerető
csapodár leszek,
Szue-hegy fenyvesein
csapjanak át a hullámok!

 

Szemelvények gyűjteménye (Tavasz, 15.)

Reizei császár paravánképéhez, melyen egy virágzó szilvafás házhoz vendég érkezik:

Taira no Kanemori

Kertemben nyíló
szilvafa magas ágát
láttad meg talán?
Nem gondoltam, és mégis
eljöttél ma énhozzám.

Fittler Áron fordításai

unnamed

Két felszín közt pattogó fény

minden mozdulat; egyensúlyvesztés.
törekvés a káosz felé: lényegtelen.
maroknyi hamuból a szénvegyület
követhetetlenül mássá állt össze.

lehetsz akármi. – neked mozdulatlan minden.
újbóli rácsodálkozás a születés előtti térre;
nincs. – csupán önámítás, amit a szív szimulált. –
körbeölel téged a semmi világtalan geometriája.

hát így végzem én is és minden egyes élő.
hiányunkat csak a csendülő szőrszálak
jelzik majd a szélben. alig hallható frekvencián.
egy ismeretlen szó lesz a menedékünk.

addig is sötétlő torkomból hívlak elő újra nagyi, – ne félj.
ahogy a sejtjeiden átsejlik a megnyugvás,
színtelen tisztaságú lesz és pillanthatatlan minden;
tükörképe egy másik tükör felszínének.


fotó: Elle Hanley

 

Kalász Márton: Vasdió

 

A nem-múló idea – fönt
ülni koronán egy dióban,
padláson: mesés agyvelő
lenni. Négy ép karéjban
érni, ahol a gömb-héj
szorít. Véget érni ugyan,
ám kisugarazni a szél-
rózsa éber sziromnyilával
irányokba, madár-utakra.
Elfúló fém-szörnyetegeknek
előbb moraját, csakhamar
nyűglő alakját utolérni.
Sugallni jót, ha még lehet,
élő-máglyásan, lepedékben
föltolakodó szemhatárnak.
Kerengeni e kiterjesztett
gondolattal világ fölött.
S módolva, illetlen karom
elől csillagba elgurulni.
Csöngni fülben – ez a dió
másból, rágófogat hiába
ne váss! A dió-tisztelő
nép hófútt emlékezetében
aznap elveszni. Nagy időn
fölhatolván atyai ujj,
rendít ős hallójáratot –
füle csöng: Valami régi
tündér barangol, epedése
hozzánk űzte, épp ide ért.

 

 

(Illusztráció: Wojtek Siudmak)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info