Költők (Villányi G. András, Halmosi Sándor, Wirth Imre) dialógusa a válsággal

 

FIN-2022 avagy válságkezelési stratégiák költők szerint
beszélgetés versen át és versen túl –

Villányi G. András

 

Prométheusz álma

A lény szüntelen foglya szabadságvágyának. Testetlen, léttelen-létét a testetlenség korlátozza, ezért méhbe furakodik; testet ölt miáltal elszenvedi a formák sorsát: születés, beteljesületlen vágyak, öregség, betegség, szenvedés és halál csapásaiban. Testi megjelenésében szabadságvágya immár testetlenséget; a fizikai létazonosulástól követel (f)eloldozást – a Nirvána makulátlanságát.

 

kifosztasz ha adsz
mai ajándékod másnap
égő hiánnyal gyötör
csak fájdalom érti
az öröm valódi kincsét

májamból lakmározó csőr
te vagy legáldottabb

 

 

Halmosi Sándor

 

BIZTATÓ

A Világegyetem tömegének 4,6%-a a megfigyelhető anyag, 23% a sötét anyag aránya, és 72% a sötét energia.

Semmi biztatót nem mondhatok.
Ami ebből a világból ténylegesen
is látszik, az a legsötétebb anyag.
Indulatok, önzés, erőszak, salak.
Ezer és milliárd meddőhányó.
Jól kivehető. Pislákoló fények
a meredélyben. Fent őrtüzek.

 

Wirth Imre

 

SÚLYOS TEST RÁGJA a plafon
repedéseiből a gazt,
oltárodon gyíkok sírnak,
megfogalmazzák a panaszt,
röfög ez az emberdisznó,
vésővel túrja a csöndet,
történelmet szarik porba,
bakákat mély, nagy gödörbe,
anakronisztikus sorok
menetelnek versen túlra,
az elzárt csapból kitörő
semmi sodor megvadulva.

 

hajnali biznisz; törvény

 

hajnali biznisz

nem akarok én dolgozni
nem hiányzik az nekem
az a kis pénz megvan így is
aranyoskám
a koporsónak nincsen zsebe
hova tegyem
csak az idegeskedés
van azért hogy
a szemét kapitalistáknak több
legyen hát
engem el lehet felejteni
van az a pénz de ez nem az
van időm olvasni gondolkodni
azt csinálok amit akarok
éhen éppen nem halok
most is elvitték ezeket a magnókazettákat
darabját háromszázért
ki volt rakva valakinek
már útban volt ezek meg
hogy örültek neki
már érdemes volt felkelni
csak ez a kurva hideg ne lenne
a vásártéren itt
mint valami űrállomáson
mielőtt megkezdődik a tervezett zuhanás

 

törvény

a rendőrrel is hogy beszélt
azért ebben az egyben
én nem kívánom vissza
na mindegy nem politizálunk
a kommunizmusban azért
ez nem volt így
a rendőrrel nem beszéltünk
a fasz ki van veletek
mikor kellenétek sehol
nem vagytok hát most
itt vagyunk
mosolyogtak

ha betartanánk
ezt a záróvonalas témát
a szabályokat
soha nem jutnák el sehova se
mosolyog
ilyenkor csak nem állnak kinn
ezek a szemetek
ehhez értenek csak
basztatni a rendes embert
pont mint a régi rendszerben

 

(Illusztráció: Abraham A. Manievich: The Destruction Of The Ghetto)

Parton

      A tenger morajlását egészen közelről hallotta. Felnézett: a nap határtalanul ragyogott, bolyhos felhők vonultak az élénk türkiz égen. Alaposan szemügyre vette a távoli hegyeket. Élesen meredtek fel a sík vidékből. Amott a parti sziklák egyike sem volt egyforma, minden kiszögellés, minden zug más és más alakot öltött. Ormukon a fák levelei finoman borzongtak a pezsdítő szélben. A tenger is teljesen más volt innen nézve, soha még nem látta ilyen csillogónak. A hullámok fenségesen fodrozódtak ki az egyenletesen ringó víztükörből.

Mint az, amelyik a partra sodorta.

Akkor veszedelmesnek tűnt egy-egy ilyen emelkedés-zuhanás, most nem félt tőlük, immár sérthetetlen volt. Uszonyát óvatosan a meleg homokba mélyesztette, a szemcsék a pikkelyeire tapadtak. Alatta egyre forróbb lett a homok. Mocorogni kezdett. A nap fénye elfátyolosodott, a sziklák életlenekké váltak. Nem kapott levegőt. Egyre hevesebben ficánkolt, tátogva víz után kapkodott. Most már világosan tudta, mi kell neki: víz. Anélkül, a szárazon nem tud lélegezni.

      Kicsit előrébb csúszott, a tenger felé, de amint megérintette egy hullám, visszahúzódott. Egyszer csak mintha idegen lenne minden, ami nem sokkal előtte még az élet természetes közege volt. Elragadtatva nézte, ahogy tajtékot vet a víz, de a gondolat, hogy belevesse magát, örvénylő nyugtalansággal töltötte el. A tengerfenékből baljósan szivárgott fel a sötétség. Emlékezett, a fény nem hatol olyan mélyre. Maga előtt látta a korallzátony kiismerhetetlen, alattomos rengetegét, a temérdek kavargó halat, örvény sodorta őket. A vízben tud majd ismét lélegezni? S meglátja-e még egyszer a napvilágot? Jön-e újabb hullám, amely kisodorja őt a partra? Érezte, összeszorul a torka. Kétségbeesetten szomjazta az oxigént, melyet csak a vízből kaphatott. Mindhiába. Száraz homokot érzett maga alatt. Alig látta már a tengert, mögötte a hegyek végképp elmosódtak. Az ég kékje hol rózsaszínbe, hol lilába hajlott…

      Minden bátorságát és erejét összeszedve előrébb tolta magát néhány centiméterrel. Egy uszonycsapásnyi választotta csak el a víztől. Egy nagyobbfajta hullám uszályán már a tengerben lett volna. Ő azonban a tájban gyönyörködött, a lemenő nap sugaraiban fürdött, az egyre hűvösebb, bársonyos szellővel legyeztette magát. Búcsúzott a hegyektől, a fáktól, a sziklák meredélyétől. Végül erőtlenül feküdt a part peremén. Várta a hullámot.

MÓZES ELSŐ KÖNYVÉNEK MARGÓJÁRA; MEGVÁLTÓ

 

MÓZES ELSŐ KÖNYVÉNEK MARGÓJÁRA

Isten,
a VAGYOK
álmunkból felsegít,
hogy árfolyamunkat
az egekbe srófolva
valós fizetőeszközre
váltson,
mielőtt még
botot ragadunk,
mely kígyóvá válik,
és a kezünkbe mar.

 

MEGVÁLTÓ

Reggeleim magtalan érnek
Deleim gyümölcstelen fonnyadnak
A kötelezettségek rettenetében
Míg pirkad
Beláthatatlan viharmadár kecsegtet
Hamaros érkezéssel
Ki jövőben hír
S mint fertőzött embrió
Remeg a gondolat ágbogában.

 

(Illusztráció: Albert Eckhout: Brazilian fruits)

BABILON-ÓDA; A KÖNYÖRÜLETRŐL; NYÁRI NYOLCASOK

 

BABILON-ÓDA

földúlt földút
oromzatbontás
parazita törvény tombol a határban
erőgép szántja a gyökereket
égnek fordítják sötét útjaikat a fák
vasbetontükörbe maradék rongyaikat
felhőt varró lányok
kamasz őzek futnak karmazsin ég alatt
szemüregükben szótlan árvassággal
sík mezők izzása puha izmaikban
ordít a sívó vad lapály
hol van hol van a határ

földúlt földút
a törvény a határ
de hol van a törvény határa
vak érdek cserepei között
megalvadt nyelv kopog
kifosztott fészer a falvak igazsága
átvonul rajtuk a nagy beruházás
hiába őriznek pergamen éjeket
s szaval az ősz a test új testamentumáról
maradni szekértrófeának
vagy utazni – egyként száműzetés
az égre hősugár vetül
s fejünk fölött csak pár
röpködő milliárdos

földúlt földút
macska riad fel almaágra
idegen szellem vet hálót a tájra
s mint hódító hadsereg
teherautókon robban be az ige
a falu megnyílt idegeibe
s már rakás elhasznált tárgy vagy
öntudatlan kényszert érzel és
látod hogy kint az elidegenedés
ránt ki tövestül fákat
üdvözli a tőke a perifériákat
hát elhagyom nevem származásom
jel leszek ismeretlen
nyelveken kiáltok
Babilon sötét folyóvizeinél

 

A KÖNYÖRÜLETRŐL

Már nem keresem a részvétet,
mint a gyógyfüvet Gilgames.
Nem hiszek a szociális misztériumban sem,
amiben a szociológusok, humanisták,
karitatív szervezetek és a
társadalmi igazságosság egyéb hívei hisznek,
látva a kétségtelenül
elviselhetetlen mértékű társadalmi szenvedést.
Nos hát, a társadalmi élet alighanem alantas eszme.
A társadalom megörökíti az embert,
meghalni sem enged.
De a társadalmi viszony végül is káprázat.
Azt keresem, ami nem vagyok,
ami nem volt, nem lehet.
És az igazság, azt hiszem, ha nem is
antiszociális, bizonnyal aszociális és hideg,
ami persze nem jelenti azt, hogy
nem lehet könyörületes, sőt.
De a könyörület pontos szó arra, hogy valaki,
noha nem épp erőssége a részvét,
s végül is tehetetlen az egyetemes szenvedéssel szemben,
azért bőkezűségének, szeretetének,
esetleg láthatatlan hatalmának
puszta – s tán kissé megtévesztő – jeléül,
nem rest könyörületet is gyakorolni.

 

NYÁRI NYOLCASOK

Emesének

A nyári eső én vagyok,
de félre fordítom fejem,
elrebben a száraz égtől
szitakötő tekintetem.
Lehet, hogy nincs is már szemem,
csak bent susog egy almaág,
a fákkal egy lett életem,
melyben egy furcsa féreg rág.

*

A dombon élünk, hol a fák
árboca vízre integet,
a csűrön a szürke palát
nézem, a régi kút felett
madárraj kék fodra pereg,
tüskékkel döf felém a nyár,
folyónk lassan omló vizét
befonja zöldes békanyál.

*

Mondd hát, tájak tervezője,
füvek növesztője, beszélj,
az én szívem erősebb-e
vagy az időt hajlító szél?
Fátlan mért röpül sok levél,
s a hangom ősibb vagy a száj?
Míg szobámban alszom, te élj,
s vonulj, merre a birkanyáj.

*

Áldott az éj, mely eltakarja
előlem a kép viharát,
alszom, telt éjben őrizem
életem félkész pár sorát.
Nem bánthat kutyaugatás,
báránybégetés a kertből,
s mivel az esőt felfogom,
két vödröm reggelre feldől.

*

Sóban fürösztöm életem,
sófényben ázik a part is,
sikolt a nyár és elillan,
sarokban pislant egy partvis.
Eltemették a kis Karcsit,
cipőcskéi parázslanak,
fa alatt két kutya alszik,
egymásnak megbocsátanak.

*

Sündisznót ne öljön kaszás,
siklót a halász a parton,
ne lőjön medvére vadász,
ne verje nőjét a patrony.
Ne szőjünk zászlót, az alkony
falunk éberen találja,
s mintha patakon lépnénk át,
úgy gondoljunk a halálra.

 

(Illusztráció: KJ Burk: Light of the Dark Woods Print)

A memória visszavarrja a nappalt; Összeszőtt ég; Kőris, akantusz, kankalin

 

A memória visszavarrja a nappalt

(Beoltja a géneket a mondatba)

A szellem visszavarrja a reggelre a lelket.
Inspirált ásó ültet időtlen kertet.
S felocsúdik az örvendező döbbenet.
S az álmában talált óra egy táskában ketyeg.

Most alszom vagy fölkelek?
Még fél lábon áll a helyzet.
Bebocsátásra várnak új ötletek.
Egy lágy hangfoszlányt az ész elvet.

Keserédes a mosakodás.
Az intuitív dömping megáll.
A huzat egy muslicát a szappantartóba zár.
A lélek az időre sugarat bocsát.

Van értelme élni? Van világ.
Ne menj túl messze, ösztön! A jelszó hibás.
Jó íz a nyelvemen. Nugát.
Felejtés! Nagy neked ez a kabát.

 

Összeszőtt ég

Prizma

A patentek engedik el a csillagkupolát.
Megbomlik az összeszőtt ég.
Szertefoszlik az élvezet, marad a szeretet,
Mint érték.
Mintha a halogatást gondolkodásnak neveznék.
A túl-aggódás az alvást kockákra bontja.
Lenyelünk álmunkban egy lepkét.
Egy fürge lábjegyzet elsül közben.
A reflektálás tört csend.
Mire beérik az ötlet, éjjel lesz a könyvben.
Olyan a textus, mint egy kert. A levegő kint, a föld benn.
Ronggyá szaggatva tarka uszálya.

 

Kőris, akantusz, kankalin

Szegedy-Maszák Mihály emlékére

Aki világot alkot, az talál nyelvet.
Tekintetek által érintkeznek lelkek.
Ha születik még nyelv, az delikát legyen!
Cseng-bong benne majd a műgond. A rend.

Magának bárki teremthet kánont.
S egy maradandó apróság mindent átfon.
Mert ugyanaz a gondolkodásmód kínálja fel,
amivel az én  a szituációkra lel.

A nyelv a nyelvét megleli. Magát a dolgot lehelet övezi.
Legfeljebb kézzel-lábbal érteti meg magát.
Pantomim lesz a blues. Nem kabát.

A nyelv fogak között él, a száj világában.
Ahol nincs aggodalom. Hol a gyógyító szabály van.
A nagy gondolat kap formát az izzasztó szobában.

Az elmélkedés nem kímél. Utat tör a világban.
S a Logosz a szív asztalán egy laptop.
Manna. Vers. Mindent átfog.

 

(Illusztráció: Carol Stender: Summer Poppies)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info