Egy vén, hetven év körüli férfi a templomban sétált. A Krisztus-kereszt előtt imádkozott. Nagy bánata volt. Lemondott ő már minden földi jóról. Felesége meghalt. Nem kímélte magát, alkoholistaként szenvedett, míg élt. Negyven éve éltek házasként. Sanyi nem értette az Istent. Ő már sokat megélt, mindig vallásos ember volt, de valami nem fért a fejébe. Hiszen gyerekként átélte apja halálát, az is traumaként hatott rá, akkor talán megértette az Istent, bár épp ez az, hogy akkor nem lehet igazán, de felesége mindennél fontosabb volt számára. Ahogy megismerte Évát, eleve az adott erőt az apja halálának a feldolgozásához. És  ez az ember vagyis nőszemély is halott. Mit tehet az ember ilyenkor? Ha tehet egyáltalán? Nemsokára – perceken belül – megjelent a pap is.

–Mit csinál itt Uram?

–Csak elgondolkodtam.

–Min? – kérdezte kíváncsian a pap, mert jókedvében volt.

–Meghalt a feleségem.

–Oh! – kapott a fejéhez a pap – hát őszinte részvétem.

–Ő volt, akit legjobban szerettem!

A pap lehajtva fejét sóhajtott.

–Porból lettünk és porrá leszünk. – mondta az.

–Pedig nem volt olyan öreg!

–Isten útjai kifürkészhetetlenek!

–Nekem mondja?

–Higgye el, sajnálom magát. Most mit tervez csinálni?

–Hazamegyek és megiszok öt üveg sört!

–Az ital? Nem megoldás!

–Mi lenne a megoldás? – fakadt ki dühösen Sanyi.

–Kérem, én pap vagyok, ne beszéljen így velem! Nem tehetek erről.

–Ennyire igazságos az Úr? Egy rendes, légynek nem ártó nőszemélyt a túlvilágra juttatni?

–Így látta jónak.

–Isten figyelembe se veszi a szenvedéseinket!

–No, no, ilyet ne mondjon. Az úrnak gondja van ránk. Minden egyes áldott napon.

–Ha gondja van ránk, akkor miért szenvedünk annyit?

–Mert valószínűleg valamit rosszul csináltunk. Szóval vétkeztünk!

–De az igazsághoz tartozik, hogy többet szenvedünk annál, amennyit a gyarlóságunk megérdemel.

–Ez valóban igaz. De sok minden más is. És most? Mit tesz?

–Hazamegyek. Mit tehetnék? De előtte az italboltból veszek öt üveg sört.

–Ne! Ne igyon. Azzal bűnbe esik. Inkább mondjon el öt Miatyánkot!

Sanyi nem nagyon akart hallgatni a papra.

–No?

–Mi no? – kérdezte a gyászoló.

–Sör vagy Miatyánk?

–Majd átgondolom. Most azt hiszem megyek.

De előtte a pap megfogta kezét s abból olyan melegség áradt, mint a sülő mákos kalácsból.

–Viszlát!

–Az Úr legyen magával!

Hazafelé menet Sanyi nagy dilemmába esett. Igyon vagy imádkozzon? Menne a boltba, de egy mentőautó fordult be a sarkon. Meggondolta magát Sanyi. Nem iszik. Hazamegy s elmond őt Miatyánkot. Úgy is tett. S ha hiszi más, ha nem, a lelkiállapota ettől még mámorosabb lett, mint a sörtől…

 

 

(Illusztráció: prrq)