Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.
(Pilinszky János: Négysoros)

Az agyam kevésbé fájna, ha hanyatt feküdnék? Elzsibbadt a karom. Megint fájni fog a vállam. Igen, így talán jobb. Mikor érhettem haza?
A függönyt még mindig nem raktam vissza rendesen. Pedig csak az előszobából kéne behoznom a létrát. Utcalámpa fénye és egy autóé. Kint még sötét van.  Vagy már sötét? Pókháló a csilláron. Most már tényleg be kell hoznom a létrát. Utálod a pókokat.
Megszokásból feléd nyúlok. Fáj. A tenyerem valamiért tele van szálkákkal. A hideg lepedő most, mintha koszos lenne, durva és kemény. Üres. Az oázis máshova költözött. Még egy skorpió is szomjan halna a te oldaladon. Valami érdesbe akad a kezem a párnádon. Egy darabka fa, valami léc áll ki belőle. Kihúzom. Van vagy fél méter! Mit művelhettem az éjszaka? Felkelek.
Kicsit lassabban! A parketta kellemes hideg. Csikkek a padlón. Mennyire utáltad, ha sokat bagóztam idebent. Fel is kell porszívózni. Meg új szőnyeg is kell. Ezt eltüzelem a picsába. Vadító voltál abban a harisnyatartóban ugyanitt.
Kinézek a folyosóra. Ott is sötét van. Mire kitaláltad melyik kalapot veszed fel, melyik sállal, melyik kesztyűvel, rég késésben voltunk. Mondtad, majd te zársz, aztán úgy hagytad a villanyt.
Összeszedem a földről a nyakkendőimet. A nyakkendőmet, azokat nagyon szeretted. Meg, hogy milyen rendezettek, szépen sorban. Csak azt nem értetted soha, miért ragaszkodom ehhez a szekrényhez. Rá akartál beszélni egy olyan ikeás szarra. Hajtogattad, hogy mennyivel praktikusabb: több hely, a nyakkendőim is kényelmesebben elférnének. Benézek. Itt maradt még egy téli kabátod. Mehet a szőnyeg mellé a hurghadai albummal együtt.
Megoldódott a rejtély. A párnádból a nyakkendőtartó áll ki. A szekrényajtó belső oldalán ott maradt a másik fele. Két apró, panaszos csonk.
Visszanézek a párnára. Ráképzelem a fejed. Azt a kis hülye fejed. A tarkódból meg kiáll egy darab az egyetlen bútordarabból, amit nem tudtál kidobatni velem. A véred rászáradt az anyádtól kapott huzatra. Nem rángatózol, nem hörögsz, csak fekszel a fagyos sivatagban. A gerinced vonalán pókok petéznek én meg közéjük nyomok egy csikket.
Te most az ő ingeit vasalod, foltozod a zokniját, az ő hátán nyomod ki a mitesszereket, a fogkeféje helyett teszel másikat, amikor a régi már használhatatlan, ő utána szeded ki a szőrt a lefolyóból, neki főzöl kávét reggelente, az ő nyakkendőit teszed szép sorban az ikeás szekrénybe és nála hagyod a folyosón égve a villanyt.

(Illusztráció: Henryk Czesnik)