Meghalni kétszer, háromszor…

– Én is csak nehezen tudtam beilleszkedni, tetszik érteni. Olvasom a neten, hogy másoknak is mennyi bajuk van! Hogy mennyi bajuk van a pályaválasztással! Hogy toleránsak legyenek, hogy elfogadják a környezetüket, tetszik érteni, ugye?

Ez bizony csak a Szekeres Niki Princess lehet. Katja rögtön félreállt az országúton.

De milyen pályaválasztásról is van szó?

– Hát persze, persze, persze – helyeselt óvatosan.

Rápislantott a kijelzőre: egy franciaországi szám. Mobil, nem vezetékes.

– Te vagy a Pincesse, ugye? A Szekeres Niki? Hát nagyon köszönöm, hogy felhívtál.

Micsoda őrület!Ez a harmincéves nő tetszikeli, ő pedig tegezi, ahogy a müncheni rendőrségen a gyereklányokat szokás.

Niki csak kuncogott: – Poénból hívom, érti, ugye? Olyan jó, ha az ember az anyanyelvén is kifejezheti magát! Akkora felszabadulás ennyi munka után!

– Miért, mi a munkád?

Ez bonyolult kérdés volt, Niki nem is tagadta. Bár nincsenek papírjai, alkalmazottként él Franciaországban… Vagyis évek óta Nantes mellett él, és (hogy is mondják?) egy Arlene nevű nő alkalmazza… Azért alkalmazza, hogy vigyázzon néhány gyereklányra. Ukránok és rettentő elmaradottak, hisztisek, félősek, nyűgösek, sokan nem is szobatiszták egészen. Dolgozni jöttek Franciaországba… vagyis helyesebb lenne azt mondani, hogy a szüleik küldték dolgozni őket, gyakran felkészületlenül persze. Az a sok lótás-futás, érti, ugye? Van dolga elég, bár minek is panaszkodni…

– Szóval óvónő vagy – szólt közbe Katja.

– Hát persze, úgyis lehet mondani – sóhajtott megkönnyebbülten. – Vagy inkább lelkigondozó.

– Én meg Zsuzsa néni vagyok Pápáról. És néhány veled egykorú, őrskúti lányról érdeklődnék.

és hogy mielőbb Niki bizalmába férkőzzön, elmesélte, hogy ő is kicsikkel foglalkozik, tanítónő, nyugdíjas, de még aktív. Hát nem könnyű a gyerekekkel, nemcsak az ukránokkal, a magyarokkal sem. Dehát nagyon hálás, hogy Niki ennyire együttérző, és most a saját idejéből ilyen kedvesen… 

– Zsuzsi néni német? Mert van egy pici, finom akcentusa akcentusa. 

Katja megdermedt. Mennyi-mennyi óvatosság a tetszikelés és a gyerekes Barbie-máz alatt!

Dehát ilyenek a túlélők. Óvatosak.

Katja megerősítette, hogy ő bizony sváb, és megdicsérte Nikit, hogy mennyire jó füle van.

Niki egészen felderült: – Ó, az őrskútiak, igen! Hát ők nagyon aranyos lányok voltak, csak nyafkák, kényesek. Nehezen értették meg, hogy ott próbák lesznek, hogy többé nincs olyan, hogy fáj a hasam, hogy gyere, anyu, vigasztalj meg. – Niki, a tapasztalt óvónő egy kis szünetet tartott. – A legbevállalósabb még a Rita volt, ő rögtön megértette, ha nem fogad szót, akkor mehet intézetbe. De az a Krisztina! Ő annyira vagány csajnak hitte magát, hogy úgy kellett a próbák közben lefogni. El is törte egy angol vendég a karját, véletlenül, persze. Dehát a jövő úszóbajnokainak sem könnyű! Őket is megedzik, ahogy a tornászlányokat is.

Katja kezében megremegett a telefon. De azért egy kis együttérzést kipréselt magából: igen, a tornászok…

– Ami persze nem jelenti, hogy nincsenek balesetek a filmes próbákon. Ott volt a szegény Gyöngyike! Talán nem kellett volna annyi mindent kiállna, ha tudják, hogy szívbeteg. Dehát olyan édes volt, olyan pici, mint egy kis porcelánbaba. Tündérjelmezt kapott, aztán mindent, amit csak kívánt, selyemkalap, selyemkesztyű, nyaklánc, fodros menyasszonyi ruha. De hát nem bírta ki. Mindenki őt akarta.

A forróság megreszketett Katja körül. – Mi lett Gyöngyi holttestével, nem tudod?

Niki zavartan elhallgatott. A kérdést – ilyen perspektívából – még nem gondolta végig.

– És hol voltak a próbák? Ki szervezte őket?

– Valahol a Balatonon, tudom is én, egy nagyon menő, nagyon nívós helyen. Szobrok a kertben,  kétszáz éves tölgy az udvaron és szemben a tó meg egy hatalmas, nagy hegy. 

– És hova került Dér Krisztina innen?

– Hova került volna? Ha verekedős vagy, akkor minden  jobban fog fájni.  – A tapasztalt pedagógus, az ukrán lányok felügyelője most felnevetett. –  A  verekedős lányokat kilóra veszik. Útlevél se kell nekik, berakják őket egy házba, és várják, hogy mikor halnak meg.

– Ezek szerint itt maradt Magyarországon?

– Jaj nem! Dehogy Vagyis nem is tudom… – Niki hangja számítóan bizonytalannak tűnt. – Dohák Éva az ő útlevelével ment ki Ciprusra. Ő olyan sírós, mikor-jön-meg-az-anyukám–féle volt, de az arcuk hasonlított.

– Egy ciprusi, török úr vette meg Évát?

– Otthont adott neki. És nemcsak otthont, hanem támaszt is.

De egy tizenkét éves lány még “verekedősen”,még  törött karral is túl értékes ahhoz, hogy rögtön a Balatonba  fojtsák. Katja visszatért hát Dér Krisztinához.

– Aki nem  nem válik be, aki nem talál magának támaszt, azt begyógyszerezik, és gyorsan elküldik olyan helyekre, ahol iratok nélkül is lehet dolgozni.

És minek útlevél?, töprengett Katja. Olyan gyorsan meghalnak, hogy nincs idejük hazatérni. 

–Tetszik tudni, hogy van – sóhajtozott Niki szomorúan.

– De vannak olyan lányok, akik jól bírják a kábítószert. Akármit szednek be, csak szebbek és erősebbek lesznek. Minden a genetikától függ, vagy attól, hogy az anyukájuk meddig szoptatta őket. Tetszett látni a BBC-n a Barneby-ügyet? Az a gyilkos lány egészen úgy festett, mint Krisztina. És az a vadság! Egyetlen éjszaka lelőtt két drogdealert.

– Talán bemondta a BBC, hogy ő Dér Krisztina?

– Ó, dehogy! Az ilyen lányoknak nincs neve: a név a legelső, amit egy bordélyban kivernek belőled. Angol nevet mondtak: Meagen, Christine, Tiffany. De az arca miatt mégiscsak ő volt, azt hiszem.

Ámde Katja nemigen hitt a genetikailag kódolt csodalényekben. Ha Dér Krisztinát tizenkét évesen megvette egy bordélyház, akkor őt év múlva ő bizony nem puffogtatott senkire.

– És nem emlékszel a ciprusi jótevő nevére? Az öregúrra, aki támaszt nyújtott Dohák Évának?

– Az édesapámra? Mert Éva mindig így hívta, édesapám: édesapám, így, édesapám úgy… Nyilván meghalt a szegény édesapám, és akkor Évit visszaküldték Magyarországra.

– De a neve? Mi volt a neve?

– Honnan tudhatnám? Éva bolond lány volt, tessék elhinni. Apás-anyás-fajta, örökké csak verseket írt. Ő alapította ezt a honlapot, hogy az Andersen mesék tanulságairól beszélgessünk. Hogy öntsük ki a szívünket, hogy csereberéljünk verseket – Szekeres Niki Princess harsányan felnevetett.

– Honnan tudta, melyik az a honlap-név, amire minden elrabolt lány rákattint?

– Ó, hát a pályázat miatt, tetszik tudni! Mi mind meseírónak jelentkeztünk. Az kaptuk feladatul, hogy Pöttöm Panna-mesét újraírjuk. Ez volt az utolsó közös dolog, amit a próbák előtt együtt csináltunk.

– És ki hirdette meg ezt a mesepályázatot?

Niki most óvatos lett: – Nem tudom,  nem emlékszem. Én egy mesekönyvben találtam a felhívásra, és nem is mesét, hanem rajzokat küldtem be.

– De ki hirdette meg?

Hosszú csend a telefonban.

Katja tudta, eljött az ideje annak, hogy tetszik-tudni-Niki “bemondja az árat”, hisz nyilván nem ingyen volt ilyen közlékeny Zsuzsa nénivel.

– A szervezésről én nem tudok semmit, tessék elhinni. De ha beszél a szüleimmel Miskolctapolcán, és elmondja, hogy mennyit szenvedtem, akkor utánanézhetek. Vagy ha beszél a magyar rendőrökkel… mert engem elraboltak, én nem vagyok felelős, engem nem lehet…

– Talán meghalt valamelyik ukrán gyerek..?

Nemúgy. Nemegészen. Senkisemhibás. Nemegészenúgyahogymásokhiszik.

– De mégis mi történt, Niki?

– Én áldozat vagyok, nem vagyok felelős. És magának is mennyit segítettem!

Katja néhány elismerő szót hümmögött. És azt tanácsolta, hogy Niki haladéktalanul forduljon a francia rendőrséghez. Ne féljen senkitől!

Pedig akármilyen áldozat, akármilyen úton-módon is került Franciaországba, hosszú börtönévek várnak rá, ha kiderül, hogy részt vett egy pedofil-hálózat működtetésében. Akár mint óvó néni vagy lelki tanácsadó.

De neki, Katja Stollernek feltétlenül szüksége van egy jó tanúra. 

 

(Vajda Réka fotójával)

 

 

Régebbiek: 

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

 http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/

http://ujnautilus.info/sibelius-nem-az-a-fajta-erti/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-hany-eves-is/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-anyu-draga/

http://ujnautilus.info/hany-eves-a-hany-eves/

http://ujnautilus.info/aki-mast-megdob-kovel-az-maga-esik-bele/

Mindhalálig irodalom

 

One thought on “Meghalni kétszer, háromszor…”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.