„…részekre nem tagolt szövegfolyam…”1

„…mégis alapvetően egy lineárisan építkező visszaemlékezés”2

„A regényszálak összefonódnak, mindegyik tulajdonképpen egyetlen témát ölel fel…”„ 3

A kötet megjelenése kifejezi a hasonló, a férfi szemszögből leírt gyerekvállalási irodalom hiányát, egyúttal az erre való igényt is..”4

Örömmel olvastam a (4.) mottóban megidézett megállapítást, hiszen az önmagát címkékkel oly szívesen ellátó („utolsó népi íróból” később „lakossági íróvá” igazolt) Ficsku Pál bizonyosan örömmel venné a gyerekvállalási író jelzőt is.  Annál is inkább, mivel a Gyerekgyár (Ulpius-Ház, Budapest, 2006) négy elbeszéléskötet⁵után a szerző első regénye. Ezt már csak azért sem tartom teljesen érdektelen információnak, mivel a (részben a mottóban is megidézett) kritika meglehetősen központi kérdésként kezelte, hogy a Gyerekgyár mennyire „igazi” regény.

Hiszen a szerző korábbi köteteihez hasonlóan az anekdotikus jelleg itt is megmaradt, így akár azt is mondhatjuk, hogy ez a könyv inkább hajaz összekapcsolt elbeszélésfüzérre, mintsem regényre (A legtöbb részlet már olvasható volt folyóiratokban, de ez a legtöbb kortárs regénnyel megesik. A különbség jelen esetben annyi volt, hogy élvezetes, lezárt történetekként ezek megállták a helyüket.). Itt érdemes megjegyezni azt, hogy már az első Ficsku-kötet sem novelláskötetként definiálta magát, hiszen a Videodisznók alcíme („ami egy regényből kimaradt”) is igyekezett novellistából (legalább reménybeli) regényíróvá transzformálni a szerzőt. A szintén kortárs novellista Cserna-Szabó András ebben egy presztízskérdést lát⁶, amit nehéz lenne cáfolni, mivel olvasóként mégis inkább a megkerülés figyelemfelkeltő aktusára asszociálhatunk: figyeljünk a szerzőre, hiszen nemsokára jön a regénye is… Mindazonáltal botorság volna elvitatni a Gyerekgyár regényvoltát, hiszen nem csak tematikai, hanem nyelvi egységgel is bíró szöveggel van dolgunk. Ráadásul a cselekmény is egységesen halad az első mondat önreflexiójától (Miért akarok én gyereket?) az utolsó kitétel beteljesült öndefiníciójáig (Apa, Apóka…). Noha kétségtelen, hogy első olvasásra csak kapkodjuk a fejünket, olyannyira ingergazdag, burjánzó szöveggel szembesülünk a figyelmes olvasás során azonban, mégis épp a regény iróniát és megrendültséget kiegyensúlyozó, a kettőt bravúrosan ellenpontozó szerkezete adja meg a könyv fő élvezeti értékét.

A leghatékonyabb szövegtagoló eszköz a cselekményt meg-megtörő álhíreknek a narrációval folyó párbeszéde, amely a narrátor (Bulvár Kund) bértollnok- és álhírügynök voltát illusztrálandó, bele-beleszól a regény menetébe. Ezek a hírek olykor elidegenítő effektusként működnek, máskor épp aláhúzzák az aktuális regénytörténéseket, néha pedig a főhős, az álhírszerző Bulvár Kund belső történéseit tükrözik. Leggyakrabban azonban épp a regénytematika érzékenyebb-érzelmesebb pontjainak (a gyermek vállalása, elvesztése, majd próbálkozás lombikbébi-programmal) ironikus ellenpontozásaként olvastatják magukat: „Legújabb kutatások szerint Jézus Krisztus volt az első lombikbébi, mert konkrétan nem baszás által született.” (44.), Máskor – a bulvársajtó paródiájaként, de akár a nyelv közlésfunkciójának megkérdőjelezéseként is olvasható módon – épp arról szól az álhír, hogy nem szól semmiről: „Nem igazak azok a hírek, miszerint Sellő Jusztin egyenes ágú reinkarnációja Misizsiráfnak.” (21.)  Legérdekesebb talán mégis a legelső álhír: „A globalizáció és az általános felmelegedés miatt Párizsba beköszöntött az ősz.” (13.) Amellett, hogy a líra és a bulvársajtó nyelvének szimpla egymásba csúsztatása végigköveti a szöveget, akár e regény nyelvi működésmechanizmusának kulcsaként is olvasható: mivel az őszinte, emocionális líraiság már nem működtethető, az ilyen közlendőt parodisztikus iróniába csomagolva lehet csak célba juttatni.

Mindezeken túl azonban az álhírek és a regény többi humoros-anekdotikus eleme: a nyelvrablók meséje, az alkoholmérgezéses Hajnóczy-emléktúra, az álomszolgáltató vállalat és a nyelvi kreativitás megannyi hihetetlen terméke a regénynek csak az egyik felét alkotják. A Ficsku-miliő ezen kellékei közelebbről nézve pusztán szemérmes csomagolásai az apává válás megrendítő tudomásulvételének, a szubjektum totális transzformációjának. Hogy ez nem kritikai túlzás, azt illusztrálja egy idézet a regény utolsó passzusaiból: „Másnap kisfia képére formálta magát. Először lenyírta csimbókos szakállát, bajszát, aztán a haját is, tök kopaszra.” Az ezután következő, utolsó bekezdésben pedig a beszélő a regényben végigvitt egyes szám harmadik személyű elbeszélésből egyes szám első személyre vált, és egy utóiratban („p. s.”) ajánlja a regényt gyermekeinek. Mintha az elbeszélő csak ekkorra, a regény utolsó bekezdésére vált volna autentikus énné, szóviccből (Bulvár Kund) valódi személlyé (Apa). És álhírügynökből regényíróvá, hisz a regény lezárására is utal: („ezt a könyvet nektek írtam”), sőt értelmezi is azt („én vagyok Bulvár Kund és Gyulai is”). A regény végére tehát egyesül az eddig kettős játékban tartott elbeszélői eljárás: a legszemélyesebb, legemocionálisabb rész, a gyermekeknek szóló ajánló szöveg (amely ugyanakkor nem különül el a regény szövegétől) egyben azt a kérdést is feszegeti: hol a regény határa, hol a fikció határa, hol a nyelv határa.

Ez az intenzív megtapasztalás, amely az elbeszélő integritását is totálisan újrarendezi, felveti a kérdést, hogy a Gyerekgyár vajon épp levedli a posztmodern kelgyó bőrét, és hozzásimul egy „új érzékenység” posztmodern utáni nyelvéhez (miként azt a költészetben már hirdetik⁷), vagy éppen a végletekig viszi a retorizált megszólalásmód lehetőségeit? Esetleg a kettő egy és ugyanaz?

Talán szimplán arról van szó, hogy ahhoz, hogy egy ekkora személyességgel és emocionális töltéssel bíró történet érvényes módon, a patetikussá válás veszélyével dacolva elmondható legyen, eleve nagy adag irónia és reflektáltság szükségeltetik. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy a Gyerekgyár ugyanúgy szerepelteti a Ficsku-topológia minden kellékét, de ezeket alárendeli az elbeszélő belső (ön)dokumentációjának, sőt hangulati kontrasztjai révén ellenpontozva ki is emeli azt. Hogy a Ficsku-próza ezzel új korszakába érkezett biztosnak vehető. Még az is lehet, hogy ezzel együtt a magyar próza is.

Jegyzetek

:

1 k.kabai lóránt: Gyerekblekdzsekk, prae.hu: http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=488

2vl: Hát bemegy az ember és kiveri, piroska.blog.hu: http://piroska.blog.hu/2007/02/14/title_2734

3 Szekeres Nikoletta: Apavágy meg gyerekvágy, A hét: http://ahet.ro/irodalom/konyv/apavagy-meg-gyerekvagy-ficsku-pal-gyerekgyar-763-84.html

4 Uo.

5 A videódisznók esete és más történetek : (ami egy regényből kimaradt), Seneca Kiadó, 1995, Élni három nővel: magyar gépmesék, Seneca Kiadó, 1997, Matatás a végeken : vigyázat, dzsalok!, Seneca Kiadó, 1999, Szakbarbárok : magyar RAPszódia, Pufi Press, cop. 2002

6 Cserna-Szabó András: Camping Byron Beach, avagy merthogy minden irodalom, gondolja Pali bácsi, in: Beszélő, 2000/6

7 Pollágh Péter: Az erő három színe (http://litera.hu/object.d26cf84d-797b-45b6-b91a-0eae8e6bc29a.ivy)