A tetejében a játékosok valamennyien egyszerre akartak a sündisznóba ütni, senki se várt a sorára. Ökölharcra keltek egymással. A Király éktelen haragra gerjedt, folyton toporzékolt s átlag minden percben egyszer ezt kiabálta:

– Üssétek le a fejét, üssétek le a fejét.

Évikének kezdett nem tetszeni a dolog. Ő rá ugyan még eddig nem ordított a Király, de arra gondolt, mi lesz, ha majd rákerül a sor. Itt általában divat volt mindenkinek leüttetni a fejét. Csoda, hogy van olyan, akit életben hagytak.

Körülnézett, hogyan szökhetne meg innen észrevétlenül. Egyszerre valami furcsát pillantott meg oldalt egy fa alatt. Eleinte meghökkent, de aztán ráeszmélt, hogy az, amit lát, nem egyéb, mint vigyorgás.

– A Fakutya vigyorog – gondolta. – Végre valaki, akivel beszélgethetek.

– Na, hogy érzed magad? – kérdezte a Fakutya, mihelyt volt elég szája, hogy beszéljen vele.

Évike várt, amíg a Fakutyának a szeme is megjelent. Csak akkor köszöntötte.

– Addig pedig nem beszélek hozzá – mondotta magában  míg a füle is meg nem jelenik. Legalább az egyik.

A következő pillanatban megjelent a Fakutya egész feje. Erre Évike letette a flamingóját s a tenniszt kezdte mesélni neki, örvendve, hogy valakivel szóba állhat. A Fakutya azonban úgy gondolta, hogy elég, ha csak a feje látszik s a törzsét nem is jelentette meg.

– Nem rendesen játszanak ezek – panaszkodott Évike. – Úgy veszekszenek, mint a sátoroscigányok. Még a saját szavát se hallja az ember. Nem tudják a játékszabályokat vagy legalább is nem törődnek velük.

– És hogy tetszik neked a Király? – kérdezte a Fakutya halkan.

– Sehogy se – felelte Évike. – Ez a Király olyan – kezdte, de ekkor észrevette, hogy a Király a háta mögött áll és így folytatta: – Olyan kitűnően játszik, hogy mindannyiunkat legyőz.

A Király elégedetten mosolygott. Meg is kérdezte tőle, minthogy közben észrevette a Fakutya fejét:

– Kivel beszélgetsz te itt, kislány?

– Barátommal a Fakutyával – válaszolta Évike. – Ha megengedi, bemutathatom Felségednek.

– Már nagyon rondán vigyorog – mondta a Király. – De azért nem bánom, ha meg is csókolja felséges kezemet.

– Van eszembe – vigyorgott a Fakutya.

– Mit pimaszkodsz? – hörgött a Király. – Mit bámulsz rám?

– A királyokat bámulni szokás – mentegette barátját Évike.

– El ezzek a Fakutyával – parancsolta a Király. – Üssétek le a fejét. Magam megyek a Bakóért – s máris rohant.

Évike arra gondolt, hogy megnézi, hol tartanak a tenniszben. Hát ott minden rend fölborult. Senki se tudta, hányadán van. Aztán közben a Király három játékost is halálra ítélt, mert kisebb-nagyobb szabálytalanságot követett el. Évike elindult, hogy megkeresse a sündisznóját.

A sündisznó egy másik sündisznóval vívott párviadalt s egészen össze voltak gabalyodva. Évike most a flamingóját kereste, hogy azzal mindkettőt a levegőbe röpítse, csakhogy a flamingója a kert túlsó végében sétált s éppen egy fára próbált nagy üggyel-bajjal fölrepülni.

Mire megfogta a flamingóját és visszahozta, a két sündisznónak hült helye volt.

– Sebaj – gondolta Évike, a flamingóját karja alá gyömöszölte, hogy többé el ne szökhessék s visszament a Fakutyához beszélgetni.

Ahogy odaért, ámulva látta, hogy a Fakutya körül nagy csoport álldogál s a Király a Bakóval vitatkozik. A többiek pedig mind hallgattak, mint a sír.

Mind a Király, mind a Bakó Évikéhez fordult, hogy ő döntse el a vitát. Előadták az esetet mind a ketten, minthogy azonban mind a ketten egyszerre beszéltek, Évike egyiket se értette s fogalma se volt, miről is van szó voltaképpen.

A Bakó azt állította, hogy ő csak akkor tudja leütni valakinek a fejét, ha a fejhez test is van, amelyről leütheti. Fogadkozott, hogy mióta bakó, nem ütött le másképpen fejet.

A Király viszont erősködött, hogy mindenkinek, akinek feje van, le lehet ütni a fejét s ha a Bakó sokat okoskodik, mindenkinek leütteti a fejét, aki csak ott van. Ezért hallgattak úgy a többiek, mint a sír.

Évike csak ezt a tanácsot tudta adni:

– Legokosabb, ha megkérdezik a Hercegnőt. Övé a Fakutya.

– A Hercegnő tömlöcben van – mondotta a Király. ­– Azonnal hozd ide – parancsolta a Bakónak.

A Bakó futva-futott a Hercegnőért.

Ebben a pillanatban azonban a Fakutya feje halványodni kezdett s mire a Bakó visszatért a Hercegnővel, végkép el is tűnt. A Király meg a Bakó tűvé tették az egész kertet, dühöngve keresték a Fakutyát, a többiek szépen visszamentek a tenniszpályára.