Várt egy darabig, de semmit se hallott. Aztán kis talicska kerekek nyikorogtak és emberek össze-vissza beszéltek. Ilyesmiket: „Hol a másik létra?” „Én bizony csak egyet hoztam.” „A kománál van a másik.” „Hozd ide, koma. Ide a sarokra.” „Nem, előbb kötözd össze a kettőt.” „Még a ház feléig sem ér.” „Dehogy is nem, ne okoskodj.” „Ide, koma, tartsd a kötelet.” „Bírja a tető?” „Ügyelj, a cserép meglazul. Máris potyog.” „Vigyázz a fejedre!”
Most hangos ropogás hallatszott.
„Ki csinálta ezt?” „Hát persze a koma.” „Ki mászik be a kéményen?” „Én ugyan nem.” „Majd te.” „Nem én.” „Majd a koma.” „Hé, koma, az úr azt mondja, hogy le kell másznod a kéményen.”
– Szóval – úgy látszik – a komának kell lemásznia a kéményen – állapította meg Évike. – Bizonyára ő a legügyesebb. Nem szeretnék szegénynek a bőrében lenni. Ez a kéménylyuk úgyis elég szűk, én meg majd jól belerúgok, ha lemerészkedik.
Évike, amennyira csak tudta, összehúzta a lábát, beledugta a kéménylyukba és várt. Egyszer csak azt hallotta, hogy valamilyen állatka, nem láthatta, hogy miféle, kaparászik és mászik a kéményben, épp a lába fölött.
– Ez lesz a koma – mondta magában s jót rúgott felé és leste, mi fog történni.
Először azt hallotta, hogy mindnyájan egyszerre kiáltották: „Röpül a koma”. Aztán a Nyuszi hangját hallotta, amint egyedül kiáltotta: „Kapjátok el, odaesett a sövényre”. Majd csönd támadt s ismét össze-vissza ordítoztak: „Emeld a fejét. Pálinkát önts belé. Megfullad. Hogy vagy, édes pajtás? Mi történt veled? Beszéld el, hogy volt?”
Végül valaki halkan nyöszörgött.
– Ez a koma lesz – gondolta Évike.
– Magam se tudom. Köszönöm, elég volt. Már jobban vagyok. Még mindig csillagot szór a szemem. Csak azt tudom, hogy valaki egyszerre nekem pattant, mint a krampusz, amikor kiugrik a dobozból s én röpülni kezdtem fölfelé, mint valami rakéta.
– Bizony, röpültél, pajtás – mondták a többiek.
– Gyujtsuk rá a házat – dühösködött a Nyuszi.
Évike torkaszakadtából kiáltotta kifelé:
– Ha meg meritek tenni, rátok uszítom Cirmost.
Halálos csönd támadt. Évike ezt gondolta:
– Vajjon mit fognak most csinálni? Ha van egy kis sütnivalójuk, lebontják a háztetőt.
Egy-két perc mulva megint sürgölődni kezdtek. Évike hallotta, hogy a Nyuszi intézkedik:
– Egyelőre elég lesz egy talicskával.
– Mi lesz elég egy talicskával? ¬– törengett Évike.
De nem sokáig töprenghetett, mert a következő pillanatban kavicszápor röpült be az ablakon. Néhány kavics az arcába is csapódott.
– Ez mégis csak sok – gondolta Évike s kikiáltott: – Hagyjátok abba, az árgyélusát.
Megint halálos csönd lett.
Évike egy kicsit elámult, mert azt látta, hogy a földre hulló kavics mind apró süteménnyé változik. Remek ötlete támadt.