lény
lopakodsz?
úgy jársz, hogy alig érinted, kíméled magadtól a földet?
a hang (a szó) alig ér ki belőled, mintha valójában félnél, hogy meghallják,
de azért minden mondat végén – te se érted – nevetsz
mindenért engedélyt kérsz, de nem adod meg magadnak
és mércének veszel mindenki mást
miközben látod, mekkora barmok, de mégis, mégis
EZ AZ Ő FELSÉGTERÜLETÜK
betolakodtál
valójában nem lehetnél itt, ez nem legális, akárki hívott, nincs alapja,
ez:
JOGTALAN ITT-TARTÓZKODÁS
a szekrényből a poharat, a tányért, hát nem is tudod,
most az asztalra le, vajon jó ez így?
próbálod palástolni, ha átmész a szobán
néha el akarod terelni a figyelmüket, ilyenkor valamit mondasz
senki nem érti, hogy te TISZTELETBŐL nem takarítasz és FIGYELMESSÉGBŐL nem csinálsz semmit
az mind a csodálattal övezett és értő TÖBBIEK, az a sok tevés
Ő-tevésük, Ő-mocskuk, Ő-rendetlenségük
persze ők ebből visszafele annyit látnak, hogy önállótlan, gyakorlatiatlan, antiszociális
leszarja a közösség dolgait
pedig éppen ellenkezőleg
a közösség, és minden tagja egyenként: az egekben trónol
hogy is jönnél te ahhoz, hogy felülírd az Ő rendetlenségüket?!
eszedbe nem jutna megérinteni
behúzva tartod nyakad, fejed, vállad
na és a mellkas, hát arról ne is beszéljünk
legszívesebben belesüllyednél a mellkasodba, beleszívódnál és eltűnnél a másik oldalon
hol van, hova lett? keresnek
ember nélküli üres köpeny, mint a filmekben
kéne egy helyettes, valami dublőr, alterego, báb, aki helyetted itt van addig, amíg ezek is
de ilyen nincs, még nem találták fel, így hát, szükségmegoldás, muszáj neked saját magad helyettesítened
előreküldöd magad a tűzvonalba, ki az aknamezőre, magad elé, míg te hátramaradsz
mereven ülsz és halálos rémületben töltesz el minden vacsorát
fohászkodsz, hogy minden különösebb esemény nélkül múljon el
valójában arccal a földnek fekszel
csak ne kelljen felnézni, kinézni,
sehova se nézni
semmit se mondani
összetákolt mosolygás-kísérleteid csak még feltűnőbbé teszik, amit el akarnak fedni
(ez ugyanaz, mint a beszéd)
mintha kényszerből ennél
senkivel a kapcsolatot nem találod
kéne?
akarod?
valahogy kéne
ilyenkor még szólnak hozzád, próbálkoznak
kérdeznek ezt-azt
SEGÍTENI akarnak
mintha nem látnák
vagy ellenkezőleg, mert nagyon is látják, és épp azért, épp sajnálatból – ez még rosszabb
hagyjanak már békén
hagyjanak nyugton végre már
zárvány vagy, hozzáférhetetlen
arcodat, hajadat csak úgy rádtette valaki, a kezed valahogy rajtad lóg, mozog
lábaid járnak és valamiből nézel
ez már a helyettesítés magasfoka
zavart tekintet, mintha nem látna
ki vagy hát tulajdonképp, ki ez itt, aki megy, valami összerakott cucc
egyre zárványabb vagy, egyre mélyebbre húzódsz
és a valószerűtlenségben előrehaladva akkor egyszer csak valahogy megtörténik
lénnyé válsz
de vigyázz
ha lénnyé válsz, az túl van az egymásköztiségen
ott már magad leszel csak, nem lép közbe senki
nem lesznek támadások – kivéve, ha azon nyomban elpusztítanak
ugyanakkor a szánalmi gesztusoknak és a jóindulatú mentőakcióknak is vége lesz
leveszik rólad a kezüket és nem nyúlnak utánad
a lényt sorsára hagyják
összegömbölyödve egyetlen rémületgörcsbe
halszálkától fuldokolva
rohadt almával megdobálva
felfordított lábakkal feküdve mereven
hagyják elkeringeni
öreg gyerek
a gyerekkorból majd közvetlenül az öregkorba jutok
öreg kislány leszek, öreg gyerek
a felnőttkoromat mintha valahogy elpasszoltam lekéstem kikerültem vagy kihagytam volna
most érett nő vagyok úgymond
egy öreg lány
nagymamáim korában már huszonötévesen az lettem volna
a XVIII. században meg aztán főleg
„madame“ szólítottak volna meg
„madamoiselle“ javítottam volna ki epésen és megigazítottam volna a parókámat
a kőkorszakban meg, amit egyre jobban szeretek,
egyenesen matuzsálem lettem volna
valószínűtlen, mitikus öregasszony
sőt ezt a kort meg se értem volna
felfaltak volna az oroszlánok
éhen pusztultam volna
beleestem volna a mammutverembe
megfagytam volna egy hidegebb télen, amikor nem jutok vissza időben a barlangba
minél régebbre megyünk vissza, annál öregebb vagyok
voltam
leszek
régen öreg voltam
emlékszem, milyen volt
öregkoromban gyerekszüleim vittek óvódába és ők kezdtek nevelni visszafelé
(Illusztáció: Sergei Chernyakovsky: Dark forest, 2023)