Hátterek
keresem
almához a kertet
gyerekhez a szülőt
felhőkhöz a homályt
– rajtad műanyag:
testeden plasztik a föld –
dinnyéhez a napot
véremhez a tengert
derekamról kezed
fáradsághoz álmot
csaphoz a patakot
enélkül nem érzem hogy otthon vagyok
nem kell az ami mögött nyomor
nem akarok gépet amiért robotol
olcsó ruhát amit elnyűtt kezek varrtak
rizset félelemből amiért majdnem éhenhaltak
✨
van nekünk kertünk – hova lett?
a gereblyéhez ünnepek
kapun belül zöld magány
biztosakhoz volt talány
fenyők közt tisztáshelyen
szél járt és állatok, mi nem;
medve körme vájt sebet
lehulltak a pikkelyek
fa kérgéről ezt neked
ezt az almát adhatom
amit növeszt otthonom:
vadon
amiért felleget
ha villámlik sem kémlelek
s ha köd üli is az ághegyet
az erdőn úgy is átmegyek
majdnem földig süllyedt homály
a füveket éri – ne csodálj
most felfelé, réten át ne menj
hívlak inkább, itt pihenj
✨
azt a borsót hozd a kertből
amihez van Keresztanyám
aki a tányért kezembe nyomja
„kóstolgasd csak szaporán!
mondd ha összeért, ha jó
sok vagy túl kevés a só?”
van hozzá udvar macska is
fáskályhából jó meleg
sütőbe menekült legyek
kifogott ló, horkanó
olyan paradicsomot
amilyet a piacról
Édes szatyorban hozott
érett édes-pirosat
fele ütődött-rohadt
és a másik mennyei:
– megszánt ott egy öreget,
ácsorogni estelig
tudja, fárasztó nagyon
ő lett hát az alkalom
és a vásárról apót
gyorsan hazaengedi.
kirakva áttetsző tálon
mielőtt enném csodálom
fény felé tartom húsát
alattam nyávog a macska
majd felszökik dorombolni
váltogatva ritmusát
téblábol Édes lágy szavak
ömölve széthangzanak
s a konyhában illattal
keveredik a holmi
pattogó sercegőkkel.
kinyújtom a lábam
szekrény fogantyúján
támasztom mert soványan
mérték itt a sávot
és amikor Édes
a kagylóhoz lépne
vámhivatalt játszom
át nagylelkűségre –
engedem, ő marék
vízzel körbehint
aztán nyújtózom és
sorompó megint
✨
ilyen ebédet adj ahol
hegy a vízre válaszol
kint vagyunk, óriási a tér
otthon vannak benne a fák
vannak szavak és van személy
– ilyenkor étel a világ
s ez még nem lenne elég
add azt amiről megtudom
az éneket a hangomon
hogyan lépek hogyan veled
juttasd eszembe sejtemet
minden cseppnyi vonalon
ne azt amit itthagyott
a perc és felejthető
mondd meg hol van ételem
légy ebédem, éltető
add azt aki én vagyok
szavak nélkül mondd nekem
magaddal. így jóllakok.
többé sosem éhezem
(Illusztráció: Varga Borbála: Szikla-paradicsom; narancs hold, kék szív; Telekság, tisztás; pekándió vörössel)