Megérkeztem határaimhoz.
És visszanézve nem láttam semmit:
a csordultig telt semmit.
Véget ér az ember ott,
ahol már nem üríti ki magát.

Túlhaladni magamon semmibe haladás:
apályban, áradásban sem vagyok
több se kevesebb: csak magammal találkozom –
lázadó ha lehetnék – ki más ellen?
magammal lázadnék.

Tényleg véletlenül nyitják csak félig az ajtókat
mindaddig, míg nem értjük saját lényegünk?

Nem ti vagytok az én háborúm –
tudjátok, hogy hazug és számító, ki nem
háborúként hordozza családját: így tartom fenn
nekik a tápláló harmatot a húsevő szirmokon.
Ez az én gondoskodásom, a hajnal agapéja.
A reggeli sérv-szakadást meghagyom nektek

…mert harmónia csak ott van, ahol az erő
balját tűzbe tartja, míg jobbjával istenét becézi –
hát nekem ti csak zsivaj és fejetlenség vagytok:
kényszerű fegyverszünetem.

(Illsztráció: A szerző alkotása)