– Hová mész?

– Dolgozni.

– Mit dolgozol?

– Titkárnő vagyok az egyetemen. De előbb cigarettát veszek.

– Elmegyek veled.

– Nem szükséges.

Eljött velem. A Dunaparton jártunk. Cigarettáztam. Fölnéztem az erkélyre, ahol az éjjel meztelenül álltam.

– Találkozunk valamikor?

– Nem.

– Elkísérlek az egyetemig.

– Nem kell.

Eljött velem. Rá se néztem, elköszöntem, fölszaladtam a lépcsőn. A takarítónők megbámultak, majd vaskos hangon tárgyalták tovább a tegnap esti tévéműsort. Nem találtam üres folyosót. Talán a negyediken. Mit keresek itt? Kávé, még egy, az kell. Abba a presszóba mentem, ahol tegnap megismerkedtünk. Kávét rendeltem, pohárban, tejszínhabbal. Amikor kihozták, megjelent a férfi, akivel tegnap éjjel lefeküdtem. Felháborodással vegyes csodálkozással telepedett az asztalhoz.

– Nem dolgozol?

– Csak fénymásoltam, mindjárt megyek vissza.

– Meg tudnál hívni egy sörre?

– Persze.

A pénzt az asztalon hagytam. Most van vége – gondoltam. Hazafelé indultam, s ahogy a Duna felé kanyarodtam, világosodott meg előttem, hogy nem használtunk óvszert. És mindebben nem az rendített meg, hogy talán terhes vagy beteg lettem, hanem az, hogy egyáltalán nem jutott eszembe, hogy létezik ezen a világon óvszer.

Harmadnapon, amikor tudtam már, hogy a teszt negatív, hazafelé menet odalépett hozzám egy hervatag nőszemély.

– Ne haragudj, kérdezhetek valamit? – nézett rám kutató tekintettel.

– Tessék.

– Nem ismersz meg?

– Nem – feleltem, azon tűnődve, vajon miért tegez.

– Kiszolgáló vagyok abban a presszóban, ahol egy pár napja a Tibivel megismerkedtél.

– Tibivel?

– Igen. Csak azt akartam kérdezni, komoly-e a dolog közöttetek.

– Nem. Még csak telefonszámot sem cseréltünk.

– Hát, csak azért mondom, mert az egy strici.

– Mármint milyen értelemben?

– Mindenkivel összejön, akivel csak lehet, és…

– És?

– És nemcsak lányokkal.

– Aha.

– Ne haragudj, csak figyelmeztetni akartalak.

Megfogta a kezemet, szeméből kigúvadt a rosszindulat, szája köré kesernyés vonást ékelt a magány. Hát, téged is megbaszott, anyukám – gondoltam, amint utánanéztem. Én pedig ezek szerint megnyitottam magamat a halálnak. De legalább nem az életnek.