1.

(Eszébe jutott, hogy hány évesek voltak akkor, és igazán nem lehetett megkülönböztetni őket, kaptak kenyeret meg puskaport, és egészségesen fogyasztották az időt.) Amikor ez történt, a zongorához ült, és egy gyenge darabot játszott. Azt az elgondolást dédelgette, hogy széttépi a kegyetlen valóságot. Rövidre fogta a beszélgetést, mert látta, hogy az arckifejezésük bármire képes. Az emberek jönnek lefelé a hegyről, búcsúzkodnak, hitvesi kötelességeikre emlékeztetik egymást. És még ott van az elnyelt hő, amikor a levegő a magasabb hőmérsékletű helyről az alacsonyabb hőmérsékletű helyre távozik. Egy olyan füstölgő marhaság nagy molekulákkal. Védekezni próbálnak, a tekintetük a gerberákról a talajra siklik. Forgatókönyv, melynek Isten készíti a költségvetését. Áll a félkörben, vágja az utat a kerten át, az út ribizkebokrokkal benőtt. (Lezajló jelenségek.) A szerencse háztartása hibás, pedig volnának indokai. Most már szabadon fut, a testének rétegei erősek, Szilvia hasonlít egy mágneshez, pontosabban a mágnes pólusaihoz. A nyakában spirális alakú sejtek, illetve sejtszerkezetek, átgyalogolnak az égbolton, nem fogják fel, hogy ezek valójában állatbőrbe csavart tetemek, és megkövesedett ürülékcsomók. A fa koronája visszaveri a hullámokat, a tenger napok óta iszik, pisil, eszik, füllent, ez is energia, nem szól senki, aki úriembernek nevezhető. Megdöbben, aztán meg fütyül, a fegyverropogás foszlányai élesen hallatszanak. A társaságomban lévő hölgyek visítanak, egy behatárolt területen belül szép, plasztikus csípőjüket mutogatják. A kisasszony azért nyitotta ki az ajtót, hogy felderítse az igazságot. Az út túloldalán kattog a fegyver, derékszögű tárgyakra lőnek. Ugrott, kiugrott a zsákból, szerencsésen és biztonságosan keringett a föld körül, és még tovább is próbálkozott. Mérhető mágneses térben, gyufásdobozokból épített lakásomban, ülök az ablak előtt, sok évszázaddal azután, hogy a részecskék elbomlottak, és ostoba képet vágtak.

Somfai autonóm egység, addig folytatja tevékenységét, amíg meg nem hibásodik. Tegnap összetörhettelek volna, mondom. Somfai a jobb kezét könyékig behajtva legyint. Alapos finomításra szorul. Csak elektromos stabilitásról lehet szó, mondja. A mellkasába beépített mesterséges rendszerek letéríthetik a pályájáról. A füle éles, mint a penge, domború és lapos, mint egy evőkanál, az orra körül  hullámgörbék szaladgálnak. (Lehet lerajzolni.) Most már késő, mondja, a fején áll, nem akadályozhatják meg, jó úton halad. Megverekszünk, mondom, és az érzelmeire következtetek, mert fegyverrel a kezében hadonászik. A tengerparton mozgunk, némán, mint a kecskék. (Utána egy lövés.) A körme hegyéig összekötözve viszik Somfait. Bámulom, úgy tesz, mint aki meghalt, nem haragszik, szavaiból jól kivehetők a betűk, meg az írás. (Zavarja.) Ismeretlen tájszólásban beszél, mivel ő is tanulni akar. Azonnal indul, alaposan kinevetik, kell az önismeret.

2.

Pontosan megfelel a Föld körül keringő mágneses erővonalaknak, a Föld-Hold távolságnak, ahogy keringenek a tények, vagy bárhol kering valaki. Műanyagot tölt egy nylon harisnyába, és a szerkezetbe önti. Az aranyszínű kukoricacsövek felidézik az érett időket. Somfai műanyag darabokat bocsát ki a száján, gyűlöli a képmutatást. Szemenszedett hazugságokat művel, felnyitja, leteszi, kiszámolja az eltéréseket. Azon az estén bekapcsolódott a vakság, meg a süketség, sőt a gyógyítás is. Az autós üldözések beleférnek egy gyufaskatulyába. A madarak a földhalmok alá bújnak, és összevissza csiripelnek. Somfai a feje fölött a jövőbe néz. Ilyenkor az egész ház remeg a hullámveréstől. Szilvia egy percig önmagába temetkezve, lehunyt szemmel fésülködik. Nyomatékosan felöltözik, majd lemegy a tóhoz, és bánatos evezésbe kezd. A kés hegyével beleszúr az idő közepébe. (Gyakran mindössze néhány évezrednyi távolságban zavarokat okoz. Még nem történt meg az ősrobbanás, mert Isten összeharapta az ajkát.)

A kerítés tetején élő férfiak a világ kezdetéről beszélgetnek. Somfai a szöveg szerkezetén túl, utolsó fillérjeit fegyverekre költi. A telemetrikus sugárkilövővel kapcsolatban mér. Szól, el kellene tűnnie, ehelyett az ablak előtti tölgyfákat számolgatja. Mélyen bent járunk ellenséges területen, senkinek sincs kedve lépni, akadékoskodnak, hogy átkelhessenek. Az egyik országban kiültek a teraszra, hogy elszívjanak egy utolsó cigarettát. Téves cáfolat, negatív, tudományos megállapítás. Somfai veszi a sapkáját és elviharzik. A tankos szivarozik, a lánctalp beakad, a parancsnok káromkodik. Szemére vetik, hogy harcol, befordul az utcába, és a koszos lépcsőn vezeti a tankját. Udvarias szónok, fut, amíg betartja az utasításokat. Lelassul, ugrik, nem tudja, milyen parancsot kap. (Akár gyorsul, akár lassul mindig merőleges a főtengelyre.)

(elkezdte önmagát írni az eszmét a józanság határáig a szövegértelmezés tetején gyíkok csimpánzok csontjaik egymásba illeszkednek szilvia a ruhájával nem törődve hiányos öltözékben hasznos pártfogókkal kezüket fogva reménykedik eljutott hozzájuk amit nem akarnak megjelentek a hadihajók part felé fordított rakétákkal somfai nyilatkozott véget vetnek (az életüknek) hegytetőről való leugrás a vád felmentenek írást rögzítenek vitatják az eseményeket hogy a hang mögött nehezen gyűlik a pénz a megmutatkozó terv a kinyilatkoztatás mesterséges telepek felszabadultak a határ fölé emelkedés lehetséges kétségbe vonták a ledobott (ötszáz kilós) emberek egymáshoz hasonlítottak tömeggyilkosok szalonnát ettek hagymával megszűnt amint a jelek megérkeztek bűn megvallásának évtizedeiben a kör irgalmatlanságának évtizedeiben a helikopter szerteszét repked megragadja a terítőt hadi célokra szilvia megfelejtkezett a félig elhunyt pilóta darabokra szakadt teste a lelket állítottuk fel összeírták a világ keletkezésének szabályait rendszámozva nyilvántartásban megalkották az eszmét az ősrobbanás megkezdődött tiszta szép aktus kozmikus vagina és pénisz emberek csontjai rugalmas fából az agyuk zöld levél tele van a kezükkel a világ gyorsan felsorakoztak erős izgalom fogta el őket kiegyenesedő ember kézen állva kutató pillantással nyílvesszőként repülnek a rakéták és a könnyű székek fazékba dobott kő a füle recseg elhagyatottak egymás mellett fekhelyedet szétbombázza kecses bombáival)

3.

Bemászik a gödörbe, nyakig kucorog a vízben, a feszültség egyfolytában lószarszagú. Somfai bőre megégett, a lármára összerezzen, az ajka remeg. Görbén kilátástalanul mozgatja az ujját. Szilvia ingerülten rázza a fenekét, tanácsokat ad azoknak, akiknek a bőrét fényesre csiszolta az idő. Három-négy nappal később kezet fognak, forró limonádét isznak. Szilvia törött székekből tüzet rak. Egy intelligens viselkedésű, hosszú nyakú fiatalember, fekete szemölccsel a nyakán, készül. Az égben volt valamiért. Pedig nem lett volna szabad kibújnia a bőröndből. Érezni lehet a patás állatok korhadó szagát. Ennél jobbat az ember sem tud kitalálni. Szilvia abbahagyja a kacagást, arcáról eltűnik a szeme, meg a foga, drótkeretes szemüvege csupa ránc.

 

 

A borítókép a szerző illusztrációja.