(…)
Ám mi történt? Francse szultánja az ostoba és felfuvalkodott Francsiszkó volt, más néven Ferenc. Ezt a Francseországot Franciaországnak nevezik a magyarok. Nos, ez a Ferenc is vágyakozott a koronára, hát így okoskodott: „háborút indítok Lajos ellen, hogy a koronát megkaparintsam”. Csakhogy Lajos és a német Ferdinánd egy karavánnal utaztak. Ráadásul volt Ferdinándnak egy édes testvére, a Karló, más néven Károly, Iszpánia szultánja. Ez a Károly, aki szintén a hitetlenség bűzös mocsarában cuppogott, igen nagy hatalmú szultán volt, és amikor meghallotta, hogy Ferenc rátámadt Ferdinándra, igen megharagudott. Mert a Ferdinánd a testvére volt. Nyomban háborúba szállt, és hátbatámadta Ferenc király szultánt, a francia dögöt.
Ferenc így már kétfelé viselt hadat. Egyszerre hadakozott Ferdinánddal és Lajossal, akiket ő maga támadott meg, és Károllyal, aki a Ferdinánd segítségére jött, hiszen az testvéröccse volt neki. Hamar kiderült, hogy Ferenc király nem bír Lajos, Ferdinánd és a spanyol Károly erejével.
Mikor ezek hárman több várat és a hozzájuk tartozó falvakat is elfoglaltak már a Ferenctől, és mikor Ferenc király látta, hogy mindüket le nem győzheti, igen megijedt. Azon kezdett gondolkodni, hogy az elbizakodottság mételyétől megfertőzött agyában fogant tervének szekerét miként kormányozhatná a megvalósulás palotájának udvarába, és így töprengve hirtelen a világosság apró lángja gyúlt ki háborodott eszében. Papírost, pennát és tintát rendelt, leült, és levelet kezdett írni a Padisáhhoz (legyen boldog Alláh fényében!), a Nagy Szulejmánhoz, mert ő volt akkoriban a hitet védelmező kalifa, Mohamed Próféta (áldás reá és családjára!) hős utóda. A levél pontosan így szólt:
A disznó Ferenc Király levele
Nagy Szulejmán, aki a disznóhúsevő és maguk is disznó keresztények ellenében az igaz hit védelmezője vagy! Én, az alávaló és gonosz természetű Francsiszkó, ostoba elmémben a meggondolatlanság trágyadombján fogant tervem szerint rátámadtam Lausra, Alamánia és Üngürúsz mocskos és erkölcstelen szultánjára és Ferendusra, hogy tőlük a hívságok haszontalan és semmit érő koronáját megkaparintsam. Ám a Ferendusnak az édes testvére, a becstelen és égetni való Karló Király szultán, aki Iszpánia ország szultánja, szintúgy háborúba szállott ellenem, és most hárman kétfelől dúlják utálatos országomat, melyre rátekinteni is borzalom. Együtt pusztítják és dúlják Francse országot, a bálványimádásnak ezt az igen mély pöcegödrét, melynek minden megátalkodott lakója a legalsó pokol tüzén fog égni halála után. Velem együtt.
Világos elméjű, hatalmas Padisáhom! Én, Francsiszkó, hason csúszva, méltatlan pofámat zsámolyod lábához dörgölve könyörgöm, hogy leckéztesd meg az elbizakodottság borától megrészegült jézushívő német és magyar kutyákat keleten, és akkor az én alávaló hadseregem már le tudja győzni a gonosz Karló Királyt nyugaton. Ha nagy bajomban segítesz rajtam, legboldogabb leszek legutolsó rájáid között, és életem végéig szolgállak tégedet, és még azután is, mert összes szörnyeteg természetű gyaur leszármazottaim és elvetemült utódaim mind hódolni fognak neked egészen az idők végezetéig. Továbbá lehozom neked a Napot és a Holdat.
És az angyali természetű Padisáh megkönyörült.
Így kezdődött.
————————
Pókos
A defter másolásának vége felé elgondolkodtam a magyar szavakon. Volt, amelyik falu nevében ráismertem valami magyar dologra. A Bükkösd faluban ott volt a bükk, aztán volt Meszes, Szőlős, Bidös, Udvar, Varjas, Kökin és Hagymás falu is, és volt sok, amit ember-szentről neveztek el, és sok nem jelentett semmit, csak azt a falut. Annyi falu volt, és olyan hasonlóak voltak a neveik, hogy nem hittem el, hogy azt mind külön észben lehet tartani. Gondoltam, ha kihagynék a listáról egy falut, akkor a magyarok talán el se mennének oda adóztatni, én pedig magyar ruhába öltöztetett akindzsikkel szépen megjelennék helyettük, mikor az oszmán megbízott már végzett, és beszedném a dézsmát meg a cenzust meg a rovásadót Ferdinánd király és Gregoriáncz Pál püspök nevében. Izgatottan fölugrottam, járkáltam, és apróra végiggondoltam mindent: hogyan bérelem fel a zsoldos lovasokat, és így tovább. Nem. Nem lehetett megcsinálni. Legalább húsz akindzsi kellene, és annak egy óra alatt híre menne Pécsen. Amúgy a szigetiek pedig észrevennék, hogy a defter hibádzik.
Hanem, mi lenne, ha egy-két faluval többet írnék be, mint amennyi van?! Hűha, akkor senki nem mondhatná, hogy el akarom csalni az adót. Olyan hasonlóak ezek a magyar szavak, hogy biztos, még maguk a frengik sem igazodnak el közöttük, főleg, amikor azt sem lehet tudni, hogy hol a határ a birodalmak között. És még az is lehet, hogy valóra válik, és tényleg lesz ott egy olyan nevű falu, mint ahogy az Ezeregyéjszakában Ma’Rúf foltozóvarga gazdag kereskedőnek adta ki magát egy idegen városban, és ettől végül tényleg gazdag kereskedő lett, sőt, feleségül vette a szultán lányát, és végül szultán is lett. Építsd magasra a kapudat, előbb-utóbb teve is kerül a házhoz! Kicsi erszény sok pénzt nem keres! Majd addig keresgélnek a magyar tiszttartók, addig emlegetik a falumat a rájáknak, amíg a végén valahogy igazából meglesz az a falu. Alláh is a szabadjára engedett igével teremtett!
Nagyon izgatott lettem. Ugrált a szemem a papíron, olvasgattam a falvakat, és minél tovább olvastam őket, annál jobban összekeveredtek a neveikben kattogó dallamok, billenve forduló szótagok, sisteregve csúszó hangok. Alláhra, micsoda nyelv ez! Próbálgattam a képzeletbeli falvakat: Lágygöröskő. Sóskavár. Csigabéla. Nem, a Csigabélát biztosan egyből észrevennék. Korog. Dögöd. Tököd. Dzsalul. Ez sem jó így, esetleg Gyalul. Baszod. Kurafattya. Pöcse. Az ilyesmi nem jó, rájönnek könnyedén.
Kétnapi tétovázás és mérlegelés után úgy döntöttem, hogy Pókos lesz az én magyar falumnak a neve. Rákos már úgyis van a Mecsekben, akkor miért ne lehetne Pókos is? Csakhogy tudtam, hogy Gergely deák mindent leellenőriz. Mit tegyek, hogy ne vegye észre Pókost, mikor leadom neki a kész deftermásolatot? Gergely nem bolond, tudja, hogy nincs ilyen falu a szandzsákban. Egyelőre.