A szoba csendje

 

szélcsend

a napfény bekönyököl

az ablakon,

árnyékom kitágul,

sötétülnek a tárgyak,

magamba hulltam,

mégis mindenhol ott vagyok,

egy nő kávéscsészét szorongat

-falra vetítve-

feketeségét

feketével

feketébbre

festi

 

becézem magányom

 

 

 

  

magánykatalógus

 

 

látod? ez vagyok

mindennek vége

 

újra meg újra,

ahonnan tegnap fölfelé,

 

most lefelé látni,

-könyvem egy zsáknyi-

 

változóan világol

fel bennem az írás,

és most már tudom,

hányféle a sírás,

bánatom esténként

fák lombjába reszket,

leomló falakra

karmolok keresztet,

és úgy vonyítok,

hogy meg ne hallják,

álmaim hosszában

félbehajtják,

nem marad belőlük

csak kósza lárma,

telesírt vánkosok

nyirkos hallgatása

 

 

Titok (?)

 

Bedeszkázták az élet valóságait,

hogy ott, abban a házban mi történik,

nem tudom,

talán világra jön egy csecsemő,

meghal egy aggastyán,

s a kettő között

egy madár

szárnyait emelve

repülni tanul