A harminchat költőóriás (4.) – Ki no Curajuki tankái (1.)

  1. Nem látogatja
    senki ember e lakot,
    érkező tavaszt
    mégsem zavarja még a
    sűrű, buja bozót sem.[1]

 

  1. Képzelje csak el
    az is, aki nem járt ott:
    tavaszi réten
    mutatóba szedtük e
    kosár zsenge gyógyfüvet![2]

 

  1. Cseresznyevirág,
    mind egy szálig lehullott:
    távozó tavasz
    elhagyott otthona lett,
    bizony, e lak, úgy tűnik!

 

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

Fordította: Fittler Áron

[1] Jelen tanka – a másik kettőhöz hasonlóan – úgynevezett paravándal (bjóbuuta), vagyis egy illusztrált paravánra festett képhez költötte, és arra írta rá a költő. Ez a tanka egy magányos hegyi lakot ábrázoló paravánképhez készülhetett.

[2] A korabeli újévi szokások egyike a friss gyógyfüvek (vakana) gyűjtése a koratavaszi hegyekben az egészség megőrzése és a hosszú élet reményében. Ez a vers egy tavaszi gyógyfűgyűjtést megjelenítő paravánképhez készült.

Vélemény, hozzászólás?