∞ Garmarna: Vittrad (Vittrad, 1994)
Madár az égen. Madár fészekben. Madár az égen. Madár a földön. Madár fészekben. Madár az égen. Röpül, száll, ereszkedik, zuhan, száll, röpül. Madár az égen. A víz felett, a víz partján, a kövön, a vízen, a kő alatt, a kő partján, felett.
Mit mondok, amikor nem hallotok többé. Mit mondanak a vezetékek, a víz a csövekben. Miért énekel a víz. Ki énekel a vízben. Fűszálakban a cseppek. Ne félj, nem félek már a féléstől. Eltenni egy leszáradt fűszálat a táskádba.
Kulcsokba tört zárak. Zsebkendőhajókák. Azt hiszed, fenn tart a víz, de a víz lent van. Ülsz a teredben. Mennyi felesleges árnyék, ahol elférne bármi. Ülsz a víz alatt, alattad a part víz alatti síkja. Emberek elfelejtett hangjai.
Madár az égen. Madár fészekben. Madár. A feketeszobor helyére álltál. A víz csak egy letörött égsíktükör. Madárég. Körpályán zuhanó esőink. Virágot kaptam, de elszáradnak a virágok. Nem értem az ilyen tétova kézfogásokat.
Földre zuhan belőlük a fény. Kiborul a fény a folyóra, kifolyik a fény, összetörik benne a madár, hová törik, hová folyik, hová. A vízben ott vagyunk mind, csak egyben. Nem lehet a hangokat kivenni belőle sehogy.
Azt hiszed, szeretnek, pedig nem. Amikor szeretnek tudod meg. Hordom a vizeket, hordom a köveket. Jól esik. Nincs út egyik és másik között, csak azok a félrefogott kezek, melyekből kizuhansz egészen.
Elvennélek, de kitől. Az élet nem tulajdon. Madár az égen, madár a Nap előtt, a Nap után, mögött. Fény a kezedben, megint hová tetted a csönded. Hajótöréstudat. Véletlenül találsz magadra, valaki odakint felejtett az esőn.
Felhívhatatlan számok, megölelhetetlen emberek. Csöndek. Minden rögzítve a tájban, kétdimenziós elhagyások. Hídmetszés van, kisollóval. Levegőadás. Az óra mutat, de mire. Mit mutogatnak a mutatók, mi?
Elbújnék a víz alatt, de átlátszik a víz.
Néhány hete már nem énekel a madár a kalitkában. Nem tetszik a kalitka? Nem tetszik, túl szűk. És akkor nagyobb kalitkát kellett csinálni, jobban elférjen a madár, énekeljen. De nem énekelt. Nem tetszik a kalitka? Nem tetszik, túl szűk. És akkor még nagyobb kalitkát kellett, jobban elférjen, énekeljen. De nem énekelt. Nem tetszik a kalitka? Nem.
Pedig már jó volt a kalitka, tényleg, minden kis rácsa fűszálakból volt egyenként kifaragva, csillogott rajta a harmat, mintha csak odakint volna, még a Nap is érte, a levegő benne sétált, elmerült. De a madár nem énekel és ez tűrhetetlen. Ki kell dobni azt a dögöt, miért kussol, nemhiszemel. Odakint bezzeg hogy ordibált. Nem tetszik a kalitka?
Túl sok a hely, alig férek el.
Kiléptem a vízből és vizes maradtam, micsináljak. Nem tudom magamról lesöpörni a napsugarat.
2015. 07. 05. 18: 48: 02
(Illusztráció: The ‘Lovell Lectionary’: f. 16Bird of prey, England, between c. 1400 and c. 1410)