XV. kerületi panellakás negyedik emeletén egy négytagú család ebédel, hangosan csattognak az evőeszközök. A konyha kifejezetten szűk, alig férnek oda a viaszos vászonnal letakart asztalhoz. A környéket ellepték a hajléktalanok, a legközelebbi boltban nemcsak száraz a zsömle, de drága is… Félbeszakad a beszélgetés, Juli totyog be a konyhaajtón.   
Óvatos kis léptekkel közelíti meg családtagjait, félúton segítenek neki és odaültetik az asztalhoz.
– Hát, felébredtünk? – kedvesen kérdezik, utána rögtön érkezik is még több hasonló kérdés.
Juli mindenre rácsodálkozik, számára minden új, még családja is, akik némán esznek tovább. Mintha senkit sem ismerne a körülötte ülők közül, felemeli a kezét, szája tátva marad. Beszélni próbál, de nem tud, sírva fakad. Nyögdécsel és nyöszörög, enni adnak neki, de nem kér. Pár perc múlva újra megpróbálják rávenni, hogy egyen, de csak potyognak a könnyei, lenéz a székéről, és hosszasan a konyhakövet nézi.
– Gyere, most szépen visszamegyünk – kézen fogva kivezetik, és visszakerül az ágyba.
Pár napra rá Juli meghalt. Nyolcvannégy éves volt.