Nincs végpont, nincs igazi feltámadás, paradicsom, tavasz, örömünnep. Nincs mitikus kezdet, visszafordított idő, testet-lelket megújító szabadság. A kezdet és a vég Pilinszky költészetéből is oly ismerős „ünnepélye”. Ennek a hiánya különösen látványos egy hangsúlyosan vallásos kötetkompozíció esetében.
Nem a tehertől való szabadulás, hanem a teher, a „kínlódás” villantja fel az emberi létezés (jobb szeretem az „élet” szót) szakrális dimenzióját. A mindennapok, a gyötrelmek, a megaláztatások, ahogy naponta „ásogatunk”, utazunk a metró alagútjában. Beleássuk magunkat a mindennapok rettenetébe, saját sorsunk útvesztőjébe, a legközönségesebb emberi valóság, a szenvedés labirintusába.
A liturgikus „örök idő”, a soha el nem múló krisztusi szenvedéstörténet fogja keretbe a kötetet. De a ciklikus ismétlődéseken túl felsejlik az idő előre haladó mozgása, az egyéni életút és a családtörténet. Ám Benkő Ildikó tragikumra hajló költői kedélye korántsem operál mindig a végzet és az örökös állandóság fogalmával. A kiemelkedően szép görgeteg című vers egy elviselhetetlenül traumatizált családtörténetet tár fel, elhagyott, tönkretett, érzelmileg megcsonkított gyerekek ismétlődő tragédiáit, az átkok és bűnök nemzedékről nemzedékre visszatérő rendszerét, amelytől a túlélők mégiscsak képesek – önfeláldozásuk révén – a saját gyerekeiket megszabadítani. Hogy testemmel felfogjam e görgeteget, mondja a költői én. A női test más versekben is szakrális és (egyben komikusan mindennapi) funkciót kap. Gyerekeihez írt szép anyaversében a költői én, az „agyonstrapált anya” magát anyaföldhöz hasonlítja: Imhol, földetek vagyok. / Ahol nem repedt, oda lépjetek.
Enélkül a pompás, groteszk humor nélkül szinte elképzelhetetlen a Benkő-univerzum. Ez a hang ellenpontozza a kötet szakrális kereteit. A krisztusi szenvedéstörténetet.

Fekete-fehér-igen-nem. Azt mondják, a versírásra az emberek többségét meg lehet tanítani. A szavak összefűzésének vannak racionálisan kiismerhető szabályai. De érdemes-e bárkit megtanítani verset írni sors nélkül? És egyáltalán hol lehet az emberi sorsot „kitanulni”? Márpedig ilyenféle hitel nélkül a legügyesebb költői szöveg is olyan gyorsan kifárad, megöregszik, elhalványodik, mintha fordítás lenne, melyet csak az örökös korszerűsítés-átdolgozás tart életben. A hitelességet lehetetlen tanítani.
Benkő Ildikó verseskötete nagyon sok irodalmi utalást, versformát hömpölyget, rendez újra, és könnyen értelmezhető a zsoltárköltészet, a metafizikus költők, a minimalista hagyomány, de akár a kortárs magyar líra felől is, hisz gátlástalanul operál a Borbély Szilárd-i, Nagy László-i, Shakespeare-i József Attila-i vershagyománnyal. Ám ezeknek az utalásoknak, az át- és visszarendezéseknek a tétje és személyessége megkérdőjelezhetetlen. Ne húzd ki magadat: a szeget / mely összetart eget és földet, írja remek kétsorosában.
De a „ne húzd ki magad” nemcsak azt jelenti, hogy maradj a helyeden, tartsd össze az eget és a földet, hanem, hogy szépítés nélkül vállald a megaláztatást és a görnyedtséget. Tulajdonképp ez is imitatio Christi, a könyörtelen, feltétel nélküli személyesség parancsa egy egyre narcisztikusabb világban.
Az utalások, intertextusok nagyon a helyükön vannak ebben a költészetben, ebben az igen tudatos, teológiailag-nyelvileg átgondolt kötetkompozícióban. A versmondatok szavakra-betűkre bontásának szükségességéről viszont nem győzött meg a költő. Mintha ezek a széttördelések az aláhúzás, a kihangosítás funkcióját látnák el, nem pedig az abszurdba hajló, a fiatal Tandorit idéző játékosság kifejezői. A Benkő Ildikó-féle fanyarságnak és könyörtelen, szinte megalkuvás nélküli személyességnek nem ezek az adekvát eszközei. Sokszínű, fanyarul humoros-tragikus költészet ez, de szinte soha nem könnyed. A versírás, az én világteremtésének tétje ebben a költészetben megkérdőjelezhetetlen.
És nem is tudom, szükség van-e rá. Benkő Ildikó egyik legnagyobb erénye az epigrammatikus tömörítésre, a szédítően gyors tempóváltásokra, a poentírozásra való képesség. (Mint a Nem kéne fázni c. versben: …futok, / kész vagyok, / némán megyek / jó kutya, / átadom a helyem.)

A fekete-fehér-igen-nem játékban a nyelv legfontosabb szavait tilos kimondani. Aki igent mond, veszít, aki nemet mond, ugyanígy. De lehet olyan erővel bármiről (szerelemről, munkáról, lélekölő mindennapokról) beszélni, hogy a szavainkon mindig átragyog az igen és a nem, az élet és a halál visszavonhatatlan méltósága.

Benkő Ildikó: Báránytánc.
Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2019.

 

BENKŐ ILDIKÓ KÖLTEMÉNYEIBŐL

loptam

hatévesen
egy kiflit
egy falat ment le
a torkom elhalt
mikor megláttam
a másik oldalt
utoljára
hittem
hogy
uzsonna
jár nekem
aztán évtizedekig
gondoltam
hogy
csak két pofon jár
az embernek
már tudom
nem jár semmi
a két pofonban
túl sok
a szeretet

világtalan

ki keres talál
de nem mi kerestetik
az találtatik

görgeteg

nagymama csak
összezördült nagyapával
nagyapa csak fél évre duzzogni ment
nagymama csak elveszett volt kapaszkodott
vigaszba zuhant az elfojtott vulkán forró oldalán
nagyapa a magzatot vállalta titkolta útra kelt miatta
nagymama úgy őrizte kéje gyermekét mint egyetlenét
végtelen becézte érzékei minden örömét köré láncolta
elfelejtette ember volttal fölszerelni csábos volt a lány
anyám felnőtt csak csodálkozott az élet nem szolgálja
a testvéreket mint Józseféit titkon ette az idegenség
hogy ne kelljen látni elfoglaltak voltak kifizették
súlytalan volt sosem tudta meg születése terhét
úgy halt meg azt hitte testvérei megvetették
amíg lehetett féktelenül léháskodott
de akadályozta három óvatlanul
összehozott gyerek
egyet szeretett
jaj volt a testvéreknek
egyet dobott egyet élethosszig ölt
de még jajabb volt e második Józsefnek
anyu kényeztetése anyjáénál is halálosabb volt
s ha a pokolnak eddig nem volt elég földi gyökere
gyomosított  restség  kéjvágy  cserbenhagyás  árulás
kapzsiság  irigység  lopás  káröröm  hazugság  harag
hiúság becstelenség rosszindulat erőszak mocsok
mi ne szorongatna minket mint hús a csontokat
nincs olyan gyarlóság a nap alatt mert hat
ismétli önmagát mint a rákos sejtek
szeméremajak rákban halt meg
gépiesen ölt
ha megkínált kávéval
beleivott hogy vele haljak
nem sikerült neki mert azért küldtek
hogy testemmel fölfogjam e görgeteget
ne fertőzzön unokákat rámegy egy élet
de a gyerekek már nem tőle lusták
alig jött alig látták
hozzá meg
nem vittem őket
egy gyilkos fogadás után
most találkoztam a kitagadott
bátyámmal örült hogy megúszott
ennyi kínt ő csak nyomorgott
kétszer elvált de
eldobott létére mindene
a gyermeke