Fantom

Azt mondja, vannak azok a sztorik, hogy a fiú elhagyja a lányt, aki ezért azt hiszi, meghal. Majd kisírja magát, végül levon valami tanulságot az egészből, aztán jobban lesz. Közben a srác először érzéketlen, és csak pár átsörözött estével később döbben rá, mit vesztett. Viszont ekkor már késő, mert a lány túllépett a kapcsolaton. Tudjátok, hogy van ez. De ez nem egy ilyen történet.
Felhív hozzájuk, hogy beszélgessünk. Kisírt szemekkel nyit ajtót, hogy beengedjen a penészszagú körfolyosóról. Fel-alá járkál, miközben idegesen dohányzik a szobában, pedig a főbérlő tiltja. Nem kínál hellyel, de leülök a kanapéjára. Kinyitja a rozoga ablakot. A belvárosi estéből egyszerre ömlik be az ártatlan játszótéri viháncolás és a részeg ordibálás a kocsmából.
Panaszkodik, hogy azt érzi, nehéz. Nehéz reggel felkelni, bejárni dolgozni, tanulni, nézni, beszélni, hallgatni, figyelni, tenni valamit magáért, másokért, és mindeközben mosolyogni.
Azt meséli, hétfőn munka után esetleg körbesétálja a parkot, kedden aerobikra megy, szerdán ügyeket intéz, és így tovább. Pénteken talán beül egy kávézóba, és órákon át figyeli az embereket. Ha ott lehúzzák a rolót, még órákon át kószál a városközpontban, dülöngélő fiatalokat kerülgetve. Ha közben fel is kel a nap, ő nem akar hazamenni. Valami itt tartja, a mellkasában ragadt ez a nagy űr, mely kikívánkozna. Hajnalban mégis elindul, üres fejjel, üres szívvel biciklizik haza. A korán ébredő kutyák már megugatják, ahogy elsuhan a kertek alatt.
Milyen pehelykönnyűek ilyenkor a reggelek. És ez a nagy semmi olyan könnyen megfojtja. És ez nem tetszik neki.
A folytonos bántások, a semmitmondó szívecske emotikonok, az én megmondtam, a félrenevelt az apád, a nem vagyok én az anyád, a benntartások, a kibukások, a féltékenykedések, az egymás fejéhez vágások, aztán most meg ez az űr.
Ha nincs már itt, pont azért fájna? Elment, hazajött, összepakolt, csak a csendet hagyta maga után, melyben még érezni a kiabálás utórezgéseit. Attól szenved, ami többé nem része. Valami frappáns névvel szokták illetni a fájdalomnak ezt a fajtáját, csak most sehogy se jut eszébe.
Azt mondja, azon gondolkozott, ez a rengeteg érzés vajon miként fér el egy emberben a sok bél, zsír, csont, vér mellett. Ha ennyire meg vagyunk tömve mindennel, honnan jön az a nagy semmi.
Már a sokadik szálra gyújt rá, én pedig nem szólok. Szidja, úgy, ahogy csak lehet. Az a semmirekellő disznó. Az a hülye fasz.
A padlót nézem. Akármit vetnék fel, úgyis belekötne.
Az a kibaszott faszfej.
Hallgatom. Aztán mégis megpróbálom kizökkenteni. Azt mondtam neki, hiába utálja a volt barátját, akkor se beszéljen úgy róla, hogy az a büdös fasz, vagy annak az új nőjéről úgy, hogy az a hülye picsa. Ehelyett használja inkább a seggfej kifejezést, mert az legalább gender-neutrális. Segge mindenkinek van, akármelyik nemhez is tartozol.
Elkerekedett szemekkel néz rám, közben majdnem leégeti az ujját a csikk. Egyszer csak hisztérikus nevetésben tör ki. Talán túl hirtelen jutottunk el a nihilizmustól a szerveken át a gender-elméletig.
Pár perc múlva megint sírásra vált át. Elszégyellem magam azért, amit mondtam. Nem tudom, hogyan kéne erre reagálnom, inkább kimegyek a konyhájába teát készíteni. A padlón összetört tányérdarabokon és egy kiömlött bevásárlószatyron lépek át, miközben felteszem a vizet forrni. Véletlenül egy salátába is belerúgok. Ez volt eddig a legzöldebb dolog, amit a lépcsőházban láttam.
Egy órával később jövök el tőle, fejem zsibbadt, szívem pedig összeszorul, és kinn már sötétedik. Talán nem vagyok elég megértő. Még emésztgetem a részleteket, amiket a veszekedésükről hallottam. Közben azon is gondolkozom, hogy a fasz, az is egy szimpla főnév, mint mondjuk a szar, de máshogy képezzük belőle a melléknevet. Például szar-szaros, viszont fasz-fasza. A gender-neutrális seggfejből viszont nincs ennyire könnyen levezethető jelző, talán ezért, az egyszerűség kedvéért sértegette a volt barátját a neme alapján. Ezeknek a zavaros gondolatoknak semmi köze ehhez a szép nyári éjszakához.
Le vannak osztva a lapok. A lányok így bántanak, a fiúk meg úgy.
A főnevek így viselkednek, a melléknevek meg úgy.
A barátnőm talán rossz barátnője volt a barátjának.
Egy ideig mégis küzdeni fog ezzel. Nincs már ott, és nem ennek ellenére, hanem éppen ezért fáj. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, ezért hazafelé sétálva még mindig a káromkodások gender-neutralizálásán gondolkozom. Néha nekem sem könnyű létezni. Ez egy ilyen történet.
Talán én is rossz barátnője vagyok a barátnőmnek.

 

 

 

 

(Illusztráció: yy)

Vélemény, hozzászólás?