Messze setétedik a Guiness ereje,
Elrejti előlem busa tehén teje,
     Éltető szesz, nedvedet:
Most józan mámorban reád visszanézek.
Ó, elhagyott eszek, ó, én száraz részeg!
     Lélekben vedelgetek.

Ti láttátok az én elmémnek rengését,
Lábam botladását, ajkam nyálas rését:
     Pampogtam zöldségeket.
Ti láttátok képek dúlt kavargásait,
Tevefejű cápát, mely az égen hasít,
     Agy-dinnyét, mely szétrepedt.

Porzó gégefővel búcsúzom tőletek;
Elhagylak, de szívem alkoholban lebeg,
     Mint szerelmes vadmajom.
Szokjak rá bár sörre, mely alkoholmentes
(Nonszensz, mint vér nélkül disznót ölő hentes),
     Ki már sosem irthatom

Ínyemből perzselő konyak aromáját,
Mely zsongítja ivók fóka-forma máját
     Egy bezápult estelen!
Nem csapzik szájamra sör habja, mint bajusz,
Nem fűt az alkohol, mint lábat a mamusz,
     Nem dajkál bor-tengerem.

Oh, gyakran a testes savak virányait,
Merlot gömbölyödő, franc nyers világait
     Szertezúzza mohóság!
A bennem tajtékzott vulkán már lávakő,
Szoborrá faragom, a vésőm nevető,
     Frissebb lesz, mint valóság.

Szürcsölöm szeszeit apró részleteknek,
Szempillaszálaknak, csempült rajzszegeknek,
     Gyűjtöm fény bogáncsait.
Színjózan tudatom szédül szakadatlan,
Egyre beljebb forog örvénylő anyagban,
     S nem veszti, csak láncait.