‒ Érdekes.

‒ Micsoda?

‒ A legtöbb ember nem mer a szemembe nézni.

Peti odahajolt a lányhoz, megfigyelte a feketeséget körülfogó sötét és világoskék íriszét, majd hátra dőlt a fa támlájú székén.

‒ Nincs benned semmi félelmetes.

Elmosolyodott. A lány viszonozta a gesztust, miközben szőkésbarna tincseit a füle mögé tűrte. Az eső szakadatlanul verte a terem ablakát, elmosta a tájat. A széltépte fák sötét foltként táncoltak a galambszürke háttér előtt.

‒ Úgy tűnik, az egész nyári csapadékot ma zúdítják a nyakunkba ‒ jegyezte meg a lány.

‒ Igazad lehet.

Peti észrevette beszélgetőpartnere székéhez támasztott hátizsákból kiálló fekete tokot.

‒ Min játszol?

‒ Oboán ‒ felelt a lány. ‒ Ezért is jöttem be ebbe a terembe. Féltem, hogy elázik a hangszerem. Amúgy Petra vagyok, de szólíts csak Pettynek.

‒ Petty?

‒ Igen. A szeplőim miatt ‒ magyarázta a lány. Előre hajolt a széken, így a félárnyékos teremben láthatóvá váltak a foltok pisze orra körül. Peti ekkor fedezte fel, hogy a haja valójában vörösesszőke, továbbá lila szemhéjpúdert használ.

‒ Jól áll ‒ dicsérte meg. Összemosolyogtak.

Szélroham remegtette meg az ablakot, majd az eső püfölte öklével. Alakok rohantak fel-alá, majd ismét kivilágosodott. A fény megcsillant Peti zakóját díszítő kitűzőn.

‒ Farkas?

‒ Igen, egy alapítványon keresztül támogatom őket ‒ mondta a fiú. Megérintette a jelvényt. ‒ Nyaranta pedig a Mátrában segítek az erdészeknek.

‒ Érdekes választás.

‒ A farkasokat megbélyegezte a tévhit; valójában monogámok és nagycsaládban élnek.

‒ Minden ember álma ‒ nevetett fel Petty, hangja összecsengett az esőével.

 Peti kitapogatta, mennyire száradt meg a hátizsákja. Közben próbálta meglesni a lányt, de akár lopva, akár egyenesen pillantott rá, ő mindig viszonozta. Hátborzongató volt, mégis megnyugtató; Petty teljes mértékben rá figyelt.

A szél csitult.

Peti bukóra nyitotta az ablakot, majd visszaült a székre. Behunyta a szemét. Földdel keveredő esőillat kúszott az orrába és egészen felfrissítette a szoba állott levegője után.

‒ Jó, hogy azt csinálod, amit szeretnél ‒ szólalt meg Petty.

‒ Néha csinálom azt, amit szeretnék.

‒ Senki sem foglalkozhat mindig a hobbijával.

‒ Nem csak a hobbiról beszélek. ‒ Peti kinyitotta a szemét. Petty töretlenül figyelte olyan benyomást keltve, mintha egyedül beszélgetőpartnere létezne az egész világon. Pupillája kitágult és feneketlen kútként itta magába a fiú mondandóját. Nem bírálta, nem térítette jobb belátásra, csak elfogadta.

Az eső teljesen elállt, éles fénysugár hasított a szobába. Peti szeme elkerekedett. A szemfestéknek hitt lila folt egy monokli volt.

‒ Bántottak?

Petty megvonta a vállát.

‒ Megszoktam.

‒ Hogyan lehet megszokni?

‒ Valójában sehogy.

Peti keze elindult a lány arca felé, de félúton megállt. Mi értelme? Nem tűnik el varázsütésre.

‒ Ha szeretnél beszélni róla, később találkozhatunk.

‒ Esőben megtalálsz.

Rigófütty szállt be az ablakon, cinege és vörösbegy trillája követte.

Peti felvette a hátizsákját, felkelt a tükör elől, és kisétált az utcára.