három változat                                                 

 

A só                                        

 

Mintha só marná a szemet,

először álmok üledéke,

majd a képzelet nyila, az

fordul ellened. Egy régi

hang, mely titka őrzését

megtagadta, űrbe hasad,

ütésre serkenti a kezet.

Ütés visszhangja, függés,

gyilkos szeretet, gyümölcs hull,

a húst kövek sebzik meg.

Örökre hull, s ha elesett,

az eredet béklyózza meg,

Szállj, hétkarú ütés, hétkarú  

végzet, hétkarú szörnyeteg.

A hangomban törj szemet,

az időt hagyja el kezed,

a húsban forrj össze, álom,

míg só marja a szemet.

 

A vér

 

Vertarany köd, ja, lépés,

veszteglés, homokfák,

mozdulat nélküli tapadás,

kéregfény tép növénybe sebet,

vámpírhulla fák, növények.

Hogy időt nyerjek: időt

az időnek és időt a vérnek.

Vertarany köd, vertarany,

vertarany növényzeti seb,

hogy addig is, míg vértelen

húgyhólyagját ittfelejti,

addig is, míg vérem szétreped,

menekítsem a kárhozatot.

 

A sár

 

Előbb a száj, az ajkak prémje,

mikor már volt mit, a két ajak

mozgását nézte. Megrettenhetne,

gondolta, ha ismerné a rettenetet,

hogy szétnyílt a redőzött hús és

hörögve, lassan beszélni kezdett.

Mintha sárból, agyagból, szarból

formálódna lepedék alatt az ember, 

hogy burokban nőve, mint múltját,

önnön csontjait ássa ki egy reggel.

És nem tőle jött az Ige, az ajkát,

meg ahogy a levegőt szuszogva 

nyelte, először látta, mint hogyha 

csak ezért kellene megteremtse.

Nem beszélt hozzá, csak nézte,

húsának bíbora és az idő fénye 

közé zárva hívta, szerette, megítélte.