A legmagasabb ponton állok.
A lábam alól lesodródó kövek összeverődésükkel
átmossák a térség zajait.
A földre érkezésük már néma marad.
Innentől nem hallatszik a folyó sodrása,
az erdőben az ágak, a levelek zörgése,
nem hallatszik állatok hangja,
az őzek, a farkasok, a hangyák,
mintha egyszerre fojtanák el lélegzetüket.
Csak ebben a csendben lehet hallani,
ahogy egy ág a távolban megroppan.
Nem törik szét, alig ad hangot –
mezítláb jössz.
Jöttedre, erre a halk roppanásra,
pedig az összes zaj kitisztul,
az összes ág egy irányba mozdul,
az összes kő egy irányba gördül,
és az összes erdei állat velem együtt
kapja fel a fejét.
Elmosolyodom és felemelem a kezem,
mintha egy sokszor látott film
mozdulatait ismételném.
