Egy NAV-os vámpír

Nagyon hosszú a sor, pedig még el sem kezdődött a reggeli, így sokáig fog tartani, mire kiszolgálok mindenkit. Anya pedig ma csak a lángosokat süti a helység végében. Nem is értem Robi miért nem írja ki az internetre is, hogy csak héttől szolgálunk ki. Igaz, hogy már hajnalban levágták a disznót, talán még akkor ébren sem voltam. Nem is bánom, hogy én nem voltam ott, nem bírnám azt a visítást. Én már csak két darabban láttam a mai nap főszereplőjét. Hozták a máját, a zsírt, az abálni valót, na meg persze a felfogott vért. Utóbbiból véres hurka és hagymás sültvér készül. Kérdeztem is anyát, hogy emlékszik-e még, amikor olyan jó tízéves koromban Mama a kezembe nyomta a tálat, miközben a tyúkjaim nyakát elvágta. Zsibbadt a fejem, bizsergett a talpam, majd elgyengültem és majdnem elájultam. Igen, azok az én tyúkjaim voltak, minden egyes nap olvastam is nekik az ólban, hogy jobban tojjanak. Persze az eredménye nem lett meg, ezért aznap tyúkhúslevest ettünk, meg tyúkpörköltet. Nehezen mentek le a torkomon a falatok, sírtam is közben. Amíg anyával beszéltem a régi dolgokról hamar elrepült az idő és a karórámon láttam, hogy hét lett, mivel persze ezen a piacon, hiába vannak magas árak, semmi sem működik rendesen, így a falióra sem. Az első néhány vevő megalapozva a reggelt, no meg persze a disznóvágást lélekmelengető körtével és barackkal kezdte a napot. A kis kolbászkákat mind le kellett mérni, pont mint a szétdurrant hurkákat is. A sor egyre nagyobb lett, de Robi, a szakács inkább trécselt a vásárlókkal, hiszen lévén, hogy ez egy kis falu, itt mindenki ismert mindenkit, az ingyen kóstolók hamarabb elkészültek, mint a fizetett áruk.
Visítok Robinak, akár a malacka visíthatott hajnalban, hogy jöjjön már és süsse a kolbászkákat, mert egyszerre nem tudok kiszolgálni és sütni is. A vér és a hagyma is csak ott áll, a felaprított hagyma pedig már csípi a szemem, a vörös vasszagú teli vödör meg néha-néha elémelyít. A következő vásárló maszkban, napszemüvegben (kora reggel, nem is értem), és nyakig beöltözve türelmetlenkedik. Kicsit irigykedek is rá, talán nekem sem lennének a hagymaszagtól ilyen problémáim, ahogy apám mondaná: taknyom-nyálam egybefolyik. Igencsak higiénikus… egy piacon folyamatosan törlöm a szemem és az orrom. Igaza lehet ennek a vendégnek a maszkban is, azért egy ilyen helyen, falun bármit elkaphat az ember, nem úgy, mint a tiszta fővárosban. – Egy sült vért, hagyma nélkül. – Jó reggelt kívánok! – bunkó paraszt, gondolom magamban, hát még köszönni se tudsz. – mindjárt megkérdezem, hogy lehet-e olyat. – Visítok ismét ki Robinak, hogy lehet-e sültvért csinálni hagyma nélkül. Nem válaszol, persze. Elmerült a böllérrel a beszélgetésben és a szilvázásban. – Lehet!- kiabál rám a maszkos.
Nagyon jó- gondolom, hát most áll a sor az egyik hülye kint beszélget a másik itt áll a felettem, persze én meg a harmadik vagyok, aki ezt csinálja szombat reggel, ahelyett, hogy épp a másik oldalamra fordulnék legkedvesebb álmomban. Na de hogy álljak neki? Első nekifutásra lányos zavaromban odaborítok egy adag vért az ezeréves sütőlapra-lévén hogy látványkonyha, mindenki lássa, hogy szerencsétlenkedek ebben az összeszakadt tákolmányban- amiből természetesen a gatyámra is megy. A darabos alvadt vasszagú ocsmányság teljesen odakozmált, amit vakargathatok is le. Közben fel-felnézek a vendégre, aki halálsápadtan áll felettem és rosszallóan csóválja fejét. Majd nem bírja tovább és közbeszól: Gyorsabban forgasd már, nem érek rá itt állni órákat. – mi olyan sürgős dolga lehet ennek a szerencsétlennek így decemberben reggel 7 órakor, amikor még a nap sincs fent?- Elmélkedek. Következő nekifutásra is elszúrom persze, most is odaégettem. Már hányingerem is van tőle, nem bírom a vért. Hogy a francba csináljam már meg ezt a szart?- gondolkodom magamban, mire a fazon rávágja szinte ordítva, mint aki hallotta az egészet, hogy: Sehogy! Adj az aljából egy pohárba, az még nem alvadt meg!
Hirtelen azt sem tudom melyik bolygón vagyok, éjszaka van-e vagy nappal olyan hevesen kezdett el verni a szívem, még az ereimet is érezem, hogy csak úgy lüktetnek az undortól, hogy ez a halálsápadt pasas, most tényleg itt nyersen akarja előttem lehörpinteni a vért, vagy talán hazaviszi és otthon elkészíti? Kitöltöm, ahogyan kérte, majd a bőrkesztyűs kezébe nyomom.
Amíg én az ő rendelésével foglalatoskodtam, a vendégek mind egy szálig eltűntek a sorból mögötte- állapítom meg, amint a kapkodásomból felocsúdom. A férfi, egy szempillantás alatt lehúzza a teljes pohárral, majd most már nyugodtabban és kedvesebben kér még egyet. Amíg töltöm a poharát nagyon lelkesen azt mondja:- Utoljára a negyvenes években ittam ilyen zamatosat. Átadná kérem a böllérnek, hogy nagyon alapos munkát végzett, amikor hirtelen szúrt?
– Persze, persze. 1500 forintot kérek szépen.- hadarom neki.
– Többet kellene ezen a piacon dolgoznia! Ezektől a kényelmetlen helyzetektől nagyon megugrik a kegyed alacsony vérnyomása. Találkozunk még! –azzal a kezembe nyom 2000 forintot.
Amint adnám a visszajárót és a számlát már nem látok senkit. Eltűnt. A felkelő nap sugarai melengetik az arcom és közben elgondolkozom, azokon a furcsa dolgokon, amik történtek, talán egy vámpír? Én hülye. Dehogy, csak egy NAV-os, aztán majd jól megbüntetnek, hogy még vért se tudok csinálni, sőt számlát sem adok.

Kép: Edvard Munch

Vélemény, hozzászólás?