Mármint, hogy elment az anyuka.

És akkor most te leszel velem ezentúl mindig?, faggat tovább nagyra kerekített zöld szemekkel (mint az apjának), soha nem mész el esténként, mindig te viszel iskolába, meg ilyenek? Az kurva jó, ismétli, és elkezd fel-alá futkosni a szobában, ahol végül a nagy jelenet előadatott, mert nem nagyon lehetett már halogatni (az előadást), az kurva jó, akkor te leszel az új anyukám, akkor majd mindig vastagabban kened meg nekem a nutellás kenyeret, meg nem kell felvennem azt a hülye kék vastag kabátot télen, és annyit bicajozhatok a barátnőimmel, amennyit csak akarok, még abba az erdőbe is elmehetek, ahol felakasztották azt az iskolás kislányt, és nem kell többé hangszeren játszanom meg minden nap megírni a leckét egyedül, mert te segítesz nekem, és nem kell belém tömnöd a gyümölcsöt fürdéskor, mert nem fürdeni hanem zuhanyozni fogok, de király, de jó!

A lány abban a kimerevített pillanatban, amiben a fél élete lepergett lelki szemei előtt egy piszkos kivetítővásznon, kicsit megfagyott talán. Nem volt hideg. Nem fázott. A pilóta áll egy darabig még, aztán annyit mond: jól esne egy cigi, az asszony miatt szoktam le. Az asszony miatt tettem le a cigit, mert azt mondta, árt a  kislány tüdejének, egyébként is olyan életképtelen szegény. – A vörös macska megunta a dörgölőzést, és az ajó előtti kókusszőnyegre telepszik. A kislány a nagy hatalmas ablak mögül leskelődik, mert azért azt érzi (minden gyerek érzi), hogy odakint valami nagyon komoly dologról folyik a társalgás, odakint a kertre néző teraszon, a trópusi növények között. Az ablak, amin kinéz, körülbelül két méter magas – padlótól plafonig ér, nehéz pasztellszínű függönyök vannak elé fölaggatva belülről. A kislány óvatosan kopog a macskának, mire az megmozdítja a fülét, és odasomfordál hozzá –

Pedig tényleg ezt mondta, bizonygatja a lány a barátnőjének, azt mondta, hogy de kurva jó, vagy hogy: az kurva jó, vagy valami ilyesmit, és miután kifutkározta magát, és megetette a macskáját, ahogy azt az anyukája, aki egyébként imádta azt a dögöt, megtanította neki, visszament a szobájába és megmutatta nekem az új blogoldalt, amit szerkesztett. Olyanokat írt oda, mint mondjuk: Ma amikor hazafelé jöttem a suliból, megláttam, ahogy a szomszéd néninek amikor lehajolt a földre hogy kihúzzon valami gazt, kilátszott  bugyija. A T. – tudjátok, a fiú aki tetszik – nem nézett rám ma, teljesen egy másik lánnyal volt elfoglalva, aki gumicukorkígyót vett neki a büfében attól a szőrös büfésnénitől. Kaptam egy kettest matekból aminek nagyon örülök mert legalább nem egyes, az új anyukám egyébként sem harapja le a fejem az ilyenek miatt, ha értitek  – Meg ilyesmiket. És szerinted ezek, mármint az életed eseményei, érdekelnek valakit is ezen a világon?, kérdeztem tőle. – Miért?!, horkant fel a lány barátnője, aki most elég fáradt volt ahhoz (tegnap megint késő éjszaka ért haza egy raktárból), hogy csak tőmondatokban (illetőleg tagolatlan, szerkesztetlen egyszerű mondatokban – pl. Hűha! Azta! Vazzeg! Nebassz! Stb.) volt képes reagálni arra, amit a lány mondott. – Mit miért? – Miért kérdezted (erőlteti meg magát a lány barátnője), hogy miért ír, hát bazdmeg, ír, mert írni szeretne, mert jólesik neki, had higgye, hogy olvassák. – A lány a fejét csóválja, ekkor már egy hete a kislánnyal meg az apukájával lakik, az ő nagy hatalmas házukban, de ma kapott egy szabadnapot, hogy átmehessen a Csillag utcába. – Szerintem ez jó nagy faszság, olyan mint a paprika meg a bögre. Sehogy se értem. Te sok mindent nem értesz, mondja a lány barátnője, és megdörzsöli a karikákat a szeme alatt a bőrén, leginkább a gyerekekhez, azokhoz nem értesz. És különben is, gondoltál arra, hogy mi lesz, ha teljesen odaköltözöl?, az el fog tartani, hogy ott legyél, legalább egy négy-öt évig még biztos, ha nem tovább. Hol fogsz majd dugni a pasiddal?!