Iszei történetek[1], 123. fejezet

Élt egyszer egy férfi. Talán mert egyre inkább halványultak érzései Mély fű falvában[2] vele együtt lakó felesége iránt, ezt a verset költötte:

Sok-sok éven át
laktunk itt, e vidéken:
hogyha elmennék,
vajh még kiesebb rétté
vadulna Mély fű falva?

A hölgy így válaszolt:

Ha kies rétté
vadul, én fürj leszek ott,
s szüntelen sírok.
Tán még elejteni sem[3]
jönnél akkor, kedvesem?

 

A férfi ezen annyira meghatódott, hogy már nem is akarta őt elhagyni.

 

Ezer év verseinek gyűjteménye (1188), Őszi dalok első kötete, 259.

 [Őszi dalként költötte, amikor egy száz verses ciklust mutattak be a császárnak.]

Sunzei, az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője

 

Leszáll az este.
Őszi szél fúj a réten,
lelkemig hatol.
Bánatosan sír a fürj
Fukakusza vidékén.[4]

Fittler Áron fordításai

 

 

Fudzsivara no Sunzei (Fujiwara no Shunzei)

1114–1204

Korának egyik legjelentősebb költője és vaka-kritikusa, a Fudzsivara-klán Mikohidari ágából származik. Az általa megalapított Mikohidari-irányzat a vaka-költészet és poétika egyik meghatározó tényezője volt, a XII. század második felétől pedig uralkodóvá vált. A XII. századi irodalmi élet egyik vezetője volt, több fontos költői verseny (utaavasze, utaawase) bírájának is felkérték. A hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Ezer év verseinek gyűjteményének (Szenzai vakasú, Senzai wakashū) szerkesztője. Legmagasabb udvari tisztsége az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője (Kótaikógú daibu, Kōtaikōgū daibu) volt, ezért nevezték így a császári rendeletre összegyűjtött antológiákban.

(A bélyegkép a fordítő felvétele)

[1] Isze monogatari (Ise monogatari). IX–X. századi verses regény. A klasszikus japán verses regények (utamonogatari) rövid, egymástól független történetvezetésű vagy tartalmilag lazán kapcsolódó fejezetekből állnak, amelyek középpontjában egy vagy több vaka vagy versváltás áll. Az Iszei történetek főhőse egy kifinomult ízlésű, szerelmet kedvelő férfi. A főszereplő modellje a IX. század egyik legjelentősebb költője, Arivara no Narihira (Ariwara no Narihira, 825–880), a versek nagy része az ő alkotása. Jelen fejezet első vakája is az ő költeményeként szerepel más korabeli antológiákban.

[2] Fukakusza (Fukakusa). A mai Kiotó város délkeleti részén található hely. Nevének jelentése mély fű, amely egy elhagyatott, elvadult vidék benyomását kelti.

[3] A versben itt többértelmű kifejezés (kakekotoba) található: az eredetiben szereplő „kari ni” kifejezés egyaránt jelenti azt, hogy ’rövid időre’, illetve azt, hogy ’vadászatra’ (itt ’elejteni’).

[4] Jelen vaka az Iszei történetek fenti fejezetének versein, elsősorban a hölgy válaszversén alapul, annak gondolatát viszi tovább. A XII. századtól a vaka-költők kedvelték ezt a költői fogást, vagyis egy regény (leggyakrabban a Gendzsi regénye és az Iszei történetek) valamely jelenetének megidézését, illetve egy azon alapuló vers költését. Ezt a retorikai eszközt honszecudorinak (honsetsudori) nevezik.