UUUUUUHHHHÁÁÁÁÁHHHÁÁÁÁHHÁÁÁÁÁÁÁ
UUUUUUHHHHÁÁÁÁÁHHHÁÁÁÁHHÁÁÁÁÁÁÁ
Mi a franc ez odakint? – veszi a kabátját, felkapja a doboz cigarettát az íróasztalról és rányit az erkélyre. Metsző hideg csapja meg lakásmelegben puhára főtt arcát, a december határozottan betoppant.
UUUOOOOHHHÁÁÁÁÁHHHÁÁÁHHHÁÁÁÁ
Harmadszor is felhangzik a társasház számtalan erkélyének egyikéről a hangos, sátáni kacaj. Vagyis a sátáninak tűnni akaró kacaj, merthogy a kiáltás forrása valójában egészen gyermekded. A hang nagy koncentrációval igyekszik öblös és gonosz lenni.
A férfi idegesen sóhajt, majd kipattintja öngyújtóját és felparázslik a dohány vége. Szétnéz a korlát felett, beszív, a szembe lakásokat pásztázza, kifúj, aztán a következő álnoknak szánt nevetés (ÁÁÁÁÁHHHÁÁÁÁHHÁÁÁÁÁÁ!) lerántja tekintetét balfelé. A szemközti oldalon, fél emelettel lejjebb, ötéves forma fiúcska áll a szűk balkonon, és zavartalanul folytatja az üvöltést. Minden egyes kiáltásnál egyre inkább beleéli magát egy képzeletbeli gonosz bőrébe. A kisfiú elvetemültnek szánt kacagása betölti a társasház belső udvarát.
Még egyet üvölt, odaszólok neki…! – gondolja magában a férfi, és energikusat szív a cigarettából. A gyerek mind kiválóbb öblös úkkal, fáradhatatlanul folytatja a főgonosz kaján hahotázását
UUUUHHHÁÁÁÁÁHHHÁÁÁHHHÁÁ! Alig fér el az apró erkélyen, amelynek nagyobb részét egy szárító foglalja el, a nyirkos ruhák már ráfagytak a merev drótokra, a gyerek műanyag virágcserepek és egy repedt lavór közt veti meg lábait, a korlát felé fordul, benne boszorkányok, varázslók, maffiózók, politikusok, sárkányok, alvilágiak és mindenféle hitvány lények hangjai egyesülnek, és húsz másodpercenként álnok kacajban törnek fel torkából. – HÁÁÁÁÁHHHÁÁÁHHHÁÁ!
Ez hihetetlen! – a férfi kezében eltörik a cigaretta. Újat vesz elő a dobozból, sértődötten rágyújt. – Egész nap a nyomorék gép előtt görnyedek, este sem mehetek sehová, öt percre jönnék ki, hogy kicsit szellőzzek és kikapcsoljak, erre ez a kis vakarcs itt vonyít! Hihetetlen! Hol vannak ennek a szülei? Hallgassák csak azok! Ha még egyszer…
UUUUHHHÁÁÁÁÁHHHÁÁÁHHHÁÁ!
A férfi ingerülten markol a vaskorlátra, meghajlítaná még a mínuszfokos hidegben is, parázs szemmel nézi a kölköt odalent, majd szétrobban, de végül haragja elalszik félúton, nem robban, lemondóan sóhajt egyet és lerogy az alatta árválkodó, összecsukható műanyag székre. A következő füstfelhővel elpárolog belőle még némi méreg, és tehetetlenül hallgatja tovább a gyermek játékát. Hova is mehetne az ütődött szomszédok ütődött gyereke elől? Programok nincsenek, tíz perc múlva amúgy sem szabad kilépni az utcákra, képernyőn fáradt szemét nem pihentetheti máshol, csak a belső udvarra néző erkélyeken és a szomszéd lakókon.
Hogy lehet, hogy mást nem idegesít ez a kölyök? Olyan vékonyak itt a falak, biztos mindenhova behallatszódik, amilyen hangerővel üvölt… A következőnél már csak feltép valaki egy ajtót a szomszédból és elhallgattatja.
HÁÁÁÁÁÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! AAAAAÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!
A gyerek végighúzza mutatóujját orra alatt, megrázza apró vállait, és farkassá lényegül, koncentrál, majd vad vonyításokkal folytatja a műsort. Az eget kémleli, teliholdat képzel a sűrű felhőkre, maga köré farkasfalkát, leteperte az őzet, s most győzedelmesen vonyít a kecses tetemen. ÁÁÁÁÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! ÁÁÁÁÚÚÚÚÚÚÚÚ!
A fenti balkonon, a férfi lemondóan szívja a füstöt. Már a hírolvasás sem kapcsol ki. Elolvasok egy címet, és összerándul a gyomrom, egy másikat, akkor a szívem, a következőnél a hajam tépném ki, aztán már csak fél szemmel merek odasandítani, de miután pár szót felfogtam, azt a felet is kiszúrnám. Egy merő görcs a testem, egész nap ki sem mozdultam… Ez a gyerek sosem un rá…
ÁÁÁÁÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! OOOOOÚÚÚÚÚÚÚÚ!
Ez már a jóllakott farkas hangja, sőt, többé is egyszerre, a kis teraszon repedt lavór és műanyag cserepek közt gondolatban elfér a farkas legjobb barátja is, az őzet együtt ejtették, s most együtt örömködnek a jó falatokon. Milyen jó a farkasnak, nem kell megmossa mancsait, nem kell megvárja, hogy apja is leüljön, nem kell rendesen ülnie azon a széken egyszerazéletbenazistenszerelmére, még csak meg sem kell sütnie a húst, eheti nyomban.
ÁÁÁÁÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! Nyam-nyam… OOOOOÚÚÚÚÚÚÚÚ!
A cigaretta ismét felizzik, a filter felé szalad a parázs, lassú és megállíthatatlan. Ki tudja, mikor kerülök én sorra? Vagy anyám. Vagy az öcsém. Sehogy sem jó. Lehetek a martalék, de lehetek a maró is. El se dönthetem, melyikké váljak. A következő hangra a férfi összerezzen.
ÁHHHHHÉÉÉÉÉÉHHÉÉÉÉÉÉÉ!!! ÚÚÚÚÚÚÖÖÖÖOOOOOÁÁÁÁÁÁÁ!!
A farkasok odébb álltak, s a fiúcska, mintha hirtelen a keserűség földjére tévedt volna. Mímelt hangjából megfásult reményvesztettség szól. A vígasztalan kiáltásra a társasház lakásai megremegnek az idegtől, lassan egymásra vicsorognak, majd akadozó nagylevegőt vesznek, végül mély sóhajjal osztoznak a közérzeten.
ÁÁÁÁÁÁÁAAAAAAAAHHHHAAAAHHAAAAA!
Egy őzbak kétségbeesése, aki a farkas elől fut esélytelen, egy őzsuta aggodalma, míg a párját várja, egy őzgida elkeseredettsége, ha szülőjét farkas kapja meg, ilyen hangot adna, ha lenne hangja. A férfi elmélyülten szuszog a teraszon, csak hallgatja a fiúcskát, cigarettája már por lett, nem vett elő újat. A lakók hallják a gyermeket, de senki nem nyit rá ajtót, sehonnan egy „kusslegyenodalent!”. Az érzékletes műsorszám ellen senkinek nincs kifogása, a társasházi közfeszültség szószólója zavartalanul kiáltozhat.
ÓÓÓÓÓÓHHÓÓÓÓHHAAAAAAAAAAHAAAAAA!
A fenti erkélyen ülő férfi, most megragadja a korlátot, felhúzza felnőtt testét ültéből, és lenéz a kisfiúra. Lélegzete, akár cigarettafüst is lehetne, hideg, elmosódott formát ölt a fagyban. Kitátja száját, de mégsem meri. Kitátja megint, csak halkan szól: aahh. Aztán harmadszor is, és feltör bennsőjéből, amit a gyermek már tökéletesen megfogalmazott.
ÁÁÁÁÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!
OOOOOÚÚÚÚÚÚÚÚ!
Egyre jobban esik neki az üvöltés, míg a gyerek csak bámulja, folytatja a farkasvonyítást a meglett férfi:
ÁÁÁÁÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!
OOOOOÚÚÚÚÚÚÚÚ!
Aztán a lenti erkély üvegajtaja hirtelen felcsapódik, egy ingerült anya kiált ki rajta:
Zsiga, most már elég legyen! Gyere be, kész a vacsora!
A kisfiú megrántja vállát, egy utolsó, ártatlan pillantást küld a felnőtt irányába, és, mint aki jól végezte dolgát bemegy a lakásba. A férfi farkas-üvöltése magányosan bolyong az erkélyek között, aztán lassan elhal. A csendes feszültség pedig kényelmesen visszatelepszik helyére, a belső udvarra.
Illusztráció forrása: Link.