csak ennyi volt a minden

aznap száraz fojtó meleg volt
bőrtapadós izzadós este
a naplemente erőtlenül áttört
a fák lombjai között
kértem rajzolj le
ne ceruzával
az fénytelen
az érzékelés színeivel
ezáltal születik meg az egység

másképp töltődik a lélek
mert mindenhez fény kell
néha jó elbújni ha fáj
ne érintsen csak segítsen
nélküle nincs élet csak létezés

más irányba lebegsz
ha változik a leosztás
majd bezáródnak a nyitott kapuk
eltűnnek az ablakok
magával ragad
a beszűkült terek néma ereje
és eltolódnak az arányok

*

Aztán úgysem lesz semmi.
Egy papír töredékén ott marad valami,
mert csak ennyi volt a minden…

 

Az elmúlás hangulata

csak nézte hogy lóg az eső lába
homályba költözött a nap
talán befolyásolta az adott pillanat

lassan cseppekben kezdte
majd zord arcát felé emelte
megmutatva hűvös leheletét

látszólag a fák is tűrték
kopasz ágaik egymást érintették
s a föld mélye elnyelte felszínét

eltűnt évszakok kútkáváján
már madár sem dalol

édes élet – bomlasztó hézagok
szétfeszítették a tudatot

 

Felületkezelés

A rágóizmok folyamatos mozgása előkészít arra,
hogy megemésszem Önmagam, és a világot.
(és ez felemészt)
Bár e kettő ugyanaz, nincs jelen szimbiózis.
A vonzás más irányú metamorfózis.
Látszólagosan egység, és kötelék,
a negatív gondolkodás mély gyökereivel.
Vajon időben semlegesíti a felismerő?
Szelektív kukába, nem minden szemét – kerülhet.
Ideiglenes kikötőnk a Föld.
Aranyárat taksál: a még menthető.
Jöjjön el a hátha, és a ki tudja.
Legyen minden a bizodalmak légyottja.
Földközelben az ember könnyen megbillen.
Az ereje gyengül, mentalitása függőállapot.
Hosszú ez az út, és közben tekereg mindvégig.
Óh, ha a fák lombjai közt elbújhatnék…

A fiatalkor tapasztalatlansága,
nem nőtt időskori bölcsességgé.

 

(Illusztráció: Pamela Sukhum: Bamboo Amongst Oaks)