még emlékszem az éhezésre egy

 

kis szobában egy idegen városban

 

tompa árnyékok, klasszikus zenét

 

hallgatok

 

fiatal voltam annyira fiatal fájt mintha bent egy kés

 

dobogna

 

mert nem volt választás kivéve hogy elbújjak addig ameddig

 

lehet –

 

nem önsajnálatból hanem féltem a nyomorék képességemtől:

 

megpróbálni kapcsolódni.

 

 

 

a régi zeneszerzők – Mozart, Bach, Beethoven,

 

Brahms voltak csak, akik beszéltek hozzám és

 

ők halottak voltak.

 

 

 

végül, éhezve és megverve, ki kellett mennem

 

az utcára, hogy meginterjúvoljanak alacsony fizetésű és

 

monoton

 

munkákra

 

idegen emberek asztalok mögött

 

emberek szemek nélkül emberek arcok nélkül

 

akik elvennék az időmet

 

összezúznák

 

lehugyoznák.

 

 

 

most a szerkesztőknek az olvasóknak a kritikusoknak

 

dolgozom

 

 

 

de még mindig együtt lóg és velem iszik

 

Mozart, Bach, Brahms és a nagy

 

Bee ^(*)

 

néhány haver

 

néhány ember

 

néha mindnyájunknak annyi kell hogy képesek legyünk egyedül folytatni

 

ez a halál aki

 

kopog a falakon

 

amik bezárnak ide.

 

 

 

 

 

                                      Farkas Kristóf Liliom fordítása