Szolgalélek

Eljött a sosem várt pillanat,
túlfeszített húrok közt
valami megszakadt.
Lefelé rántanak
árnyak közt táncoló
fekete démonok!
Itt vagyok….
Megsebzett lélekkel
fényért imádkozok,
ami majd felemel –
ami majd megtisztít:
Isteni igékkel
utamon elindít.
Elszórom mindenem –
nem kell a földi kincs,
súlyosabb,
átkosabb bárminél:
rab bilincs!
Amerre fordulok
rabláncon vezetett Emberek…
Keserü epévé torzul a képzelet.
Élned kell – magadért –
Sohasem ellened!
Szabad vagy?
Maradj az!
Sorsdöntő ez a pillanat…

Körtánc

Kell még a csillagokba írt
számtalan titok –
Kell, hogy felemeljen.
Zúgjon fejünk fölött a szél
– végtelen mezőkön futva –
s kell, hogy utol érjen!
Áztasson eső:
Vízcseppek szivárvány színét
tükrözze szemünk ragyogása.
A halál nem a vég,
csak újabb állomás,
gondolj az örök körforgásra!
Gondolj a fényre,
ahogy megindul, körbe fut
újra meg újra,
nem állja útját titkos zegzugok
árnyékba menekített múltja.
gondolj a vízre…
Szelíden tekergő hegyi patakra,
vagy öblös hullámveréstől hangos
tengeri viharokra.
Gondolj egy mosolyra,
amely egy másik mosollyal összeolvad,
s közös ritmusra ver a szív –
formálva jövőt,
hordozva múltat.