elkísérsz itt vagy elképzelem
házról házra megyünk a máig érő múltban
a gyerekkorban ahol sok lakatlan út van
most is itt van az otthonom – csak az utca más –
de látod hiába élek szülőföldemen
nem lehet mindent elölről kezdeni itt sem
az utcák mélyén a múlt sugárzik
a megdicsőülés igénye nélkül:
a parkoló helyén állt szürke ház vak ablakokkal –
bár lebontották – még valahol van
látod a holt várost a fehérre meszelt tornácot:
az eresz alatt fecskefészek
bent a petróleumlámpa
a múlt mennyezetét világítja –
sorsok sírjai ház-nemzedékek – ismertem mind
akik egymást érintő körökben itt éltek:
ez az érzelmek tere szellem-utca
emberek szobák szerelmek múzeuma:
itt már minden megtörtént egyszer
zümmögöm mint egy régi dalt:
helyek és idők része vagy – múltba elvetett mag:
lélekben élő tanú-tárgyak vannak itt
a hirtelen felindulásból kidobott lomok
ruhák papírok bútorok
és a nemzedéknyi időt megélt törött vázák
nyugszanak valahol a tárgyak túlvilágán
egyedül maradtam a hiányukkal zsúfolt szobák
szemrehányó tekintetével
fukar a nap sápadtan világít mint akinek
mindene van de fél hogy kérnek tőle
sétálok az emlékezetemből
lebonthatatlan házsorok között
idő és térélmény kettőssége vonz
az utca egykor magában hordott óvott
ma úgy fogad mint ellenszenves idegent
nem enged jelenébe kitaszít kivet
kékesszürke árnyékokba fojt:
elillant belőle a múltam
nem jegyzett fel magának hogy voltam
az idősíkokból kivágott mozaik-tájon
a járókelőket nézem (gyanakvó szemek kísérnek)
intek egy régi szomszédnak megöregedett
felesége az udvaron ruhákat tereget
csak egy kicsit lett törékenyebb
férfiak beszélgetnek: mogorván biccentenek
az idegennek: nem ismernek meg ők sem
egy hangos jónapotot sajnálnak tőlem
fiúk lányok: túlfut rajtam a szemük színtelen a kép
nekik az én életem látatlanban is kevés
szemlélődöm némán: az utca elején régi ház
itt várt rám egyszer valaki
kihullott a név agyamból de állnak a falak
a múltam alatt futó betonjárda nem szép
az új kőburkolat sem – ráadásul nem is sima
megbicsaklik a lábam rajta
az élet rendje rendetlensége
kimozdított béke: az utak itt kezdődtek
és – indulás előtt – itt értek véget:
gyávaságom-gyengeségem emléke a szégyen:
nem tudtam a sárkánynak hány feje van
meg kellett volna vele küzdeni: talán papírból volt
vagy fényhiány vetítette elém: fantom ijesztett
befordulok a sarkon: visszatértem a mostba
fáradt zöldséges áruit rakodja
korán kellett ma kelnie
korombeli nők: kezükben citrom karfiol
együtt dolgoztunk valamikor
örülünk egymásnak nevetünk mint régen
panaszoljuk mi fáj: azután
könnyebb lélekkel visszük haza a magányt
az idő megáll vagy szalad
a napok egymásra hasonlítanak
tükörben öregszem: rejtőzöm árnyaiban
elmázolt festék-folyók mögöttem az évek
homályló tévedések felismert üresség:
nem a tánc volt a szép hanem a jelenlét
mondd megérted ebből a rútban a szépet
a múlttal keringőző öregséget?
meséld el nekem te is
életed megfejtett jelentéseit!
kép: Marco Mazzoni