Sötét éjszaka volt, a csillagok szemérmesen bújtak el komor felhők paravánjai mögé. Néma csend honolt a környéken. Az alvó külvárosban álmosan pislákoltak az utcai lámpák. Németjuhász hevert egy kerítés tövében. Aludt. Álmában idegesen vette a levegőt. Talán valami besurranó tolvajt, vagy más csirkefogót üldözött. Az utca túloldalán egy villanykapcsoló kattant. Az eb ébersége aludni tért a gazdájával együtt, mert a kutya meg sem moccant. A garázst szemhunyorító világosság töltötte be. Magas, fekete hajú férfi nagy utazóbőröndöt vonszolt a helyiségben álló BMW-hez. Nem volt gyenge testalkatú, mégis megizzadt, amire terhét sikerült a kocsihoz vonszolnia. Felnyitotta a csomagtartót és beügyeskedte a bőröndöt, majd újra lezárta. Verejtékcseppektől nedves homlokát letörölve indult az ajtó felé. Egy kattanás és a garázs újra jótékony sötétségbe borult.

A lakásba belépve a fürdőszoba felé vette az irányt. Ideges mozdulatokkal mosta meg arcát, majd hosszasan a tükörbe bámult.

– Istenem, ki vagyok én? – újra bevizezte az arcát.

De a lelkében tomboló tűzet a hideg víz sem volt képes elfojtani.

– Megtettem. Meg kellett tennem! Nem adott más választást a ringyó. Miért kellett annyira erősködnie? Ha hallgat, még most is élne. Igen. Ő akarta. Ő okozta. Ő a hibás! Én csak a házasságomat mentettem meg.

Arcát eltorzították az elméjét bombázó gondolat-meteoritok. A düh keveredett a félelemmel, amit a felismerés tett még inkább kaotikussá.

– De hiszen jogom van megvédeni magamat! – üvöltötte egy hang a fejében. Olyan idegenül csengett, mint amilyen idegennek érezte magát.

A gondolatmenetéből egy felismerés zökkentette ki. A tükörben észrevette, hogy a fürdőkád peremén még maradt némi vér. A vörös színű testolaj. Sokszor az áldozat a vérével buktatja le gyilkosát. Bosszú a síron túlról. Idegessége fokozódott. Bevizezett egy kendőt, azzal törölte le az árulkodó foltokat.

A kád. A véres munka helyszíne. Hányinger fogta el. Alig tudta elérni a WC-kagylót. Hosszasan okádott. Mintha a lelke akarna megtisztulni a szennytől. Az erőlködés kifárasztotta. Fájó szomjúságot érzett. A szíve a torkában dobogott miközben egy kietlen, kopár sivatagban bolyongott. A csapból folyó enyhén klóros víz felüdülés volt számára. Mohón kortyolta, mint aki már napok óta nem ízlelte az életnedű zamatát.

Újra a gondolataiba mélyedt, pontosabban a kis intermezzo után, azok újra megrohanták agyának megviselt tekervényeit.

– Az a ringyó. Az idióta kurva. Miért kellett éppen akkor ott lennie? Ki gondolta volna, hogy a feleségem barátnője éppen abban a faluban született? Pedig milyen boldogok voltunk!

A neje évek óta tolószékben ült. Egy baleset miatt egész hátralévő életére megnyomorodott. Idősebb is volt nála, de gazdag, és ez volt a lényeg. A felesége pénzével és kapcsolataival épített karriert. Mégsem lehetett önmaga, mert az asszony féltékenyen csüngött rajta. Ellenőrizte, elszámoltatta. Talán ez is közrejátszott abban, hogy összejöttek a gyógymasszőrrel. A felesége révén ismerkedtek meg. Őhozzá járt a nő. A gyönyörű nő. Érdekes, hogy a neje ezúttal nem gyanakodott.

Már fél éve tartott a viszony, amikor üzleti út álcája alatt leutaztak egy hétvégére az egyik kis faluba. Víkendházat béreltek és nagyon boldogok voltak. Hazafelé tartottak, amikor a férfi megállt a falusi boltnál, hogy cigarettát vásároljon. Akkor futottak össze a felesége barátnőjével. Lebukás. Megpróbálta megpuhítani a vénlányt. Ígért neki pénzt, bármit. De a nő hajthatatlan volt. Elhatározta, hogy elmond mindent az asszonynak. Hiszen a legjobb barátnője.

Azzal csalta a lakásukra, hogy Zsuzsanna nem érzi jól magát, és beszélni szeretne vele. A feleség eközben egy szanatóriumban kúrálta magát. A barátnő nem gyanakodott.

– El kell tüntetnem! A házban nem maradhat. De hová?

Fejében lázasan kattogtak a kerekek. Szinte szó szerint. Végül elhatározta magát. Kocsiba ült. Elindult. Rá szeretett volna gyújtani. Súlyos nikotinfüggő volt. Ez okozta a vesztét.

– Igen, egy szál cigi majd megnyugtat. Az mindig megnyugtat.

Már a szájában érezte a dohányrudat, a kellemes füstöt, a megnyugtató aromát. De hiába kotorászott a zsebében. A kesztyűtartót is megnézte. Csak üres dobozokat talált. Most, hogy tudatosult az agyában a cigi hiánya, a szervezete még inkább kívánta a nikotint. Rá kell gyújtania! Az amúgy is feszült idegállapota súlyosbodott. Közben már jókora utat megtett az éjszakai utcákon.

– Mi lehet ilyenkor nyitva?

Már két óra is elmúlt. A kávézóban alig volt vendég. A terasz egyik asztalánál húszéves forma fiatalember ült. A ruházata kopott farmer, fehér póló, zöld baseball kabát és elnyűtt sportcipő. Az öltözékéből ítélve a szemlélő azt gondolhatná, hogy ez a kávézó valahol az Egyesült Államokban található. A folyton lüktető és változó keleti parton, vagy az izgalmasan titokzatos nyugaton, esetleg az álmos, de annál több indulatot rejtegető délen. De a globalizáció oldalvizein elterjedt egyenöltözködési szokások miatt, ha csak a ruházatot vesszük alapul, ez a fiatalember ülhetne a világ szinte bármelyik szegletében lévő kávézó teraszán. Előtte félig telt kávéscsésze és vodkás pohár. Ez talán elárul valamit? Ujjaival szórakozottan dobolt az asztalon.

Agyának zegzugos járatait a nehéz, kilátástalannak tűnő anyagi helyzetét felelevenítő gondolatok töltötték el. Arca vásznára a gondterheltség csendélete vetült.

– Pénzt kell szereznem! Bármi áron és sürgősen!

Gondolatmenetéből két fiatal nő megjelenése zökkentette ki, akik a terasz előtt elhaladva, hangoskodva tárgyalták ki ismerőseik viselt dolgait. Megitta a kávéját és nagyot sóhajtott.

Egy zöld színű BMW állt meg a presszó előtt. Magas, fekete hajú férfi szállt ki belőle, idegesnek tűnt. Miután körbenézett, belépett a kávézóba és egyenesen a pulthoz sietett. A teraszon üldögélő fiatalember az éberség fázisába lépett. Az új vendég láthatóan felkeltette az érdeklődését. A férfi közben rendelt valamit. A teraszról nem hallhatta a pultossal folytatott párbeszédét. De nem is érdekelte. Elméjében egy hirtelen elhatározás kezdett testet ölteni. Figyelmét eközben a zöld gépkocsi kötötte le. Azt már korábban észrevette, hogy a gazdája nem zárta be az ajtaját. Döntött. Az elhatározás megszületett.

Felhajtotta a vodkáját és felállt az asztaltól. Néhány lépéssel a kocsi előtt megállt. Hátrafordulva látta, hogy a magas fekete férfi még mindig a pultnál áll. Háttal. Ez az. Most vagy soha! Közelebb lépve nagyot dobbant a szíve. Az indítókulcs ott volt a helyén. Egy mini futball-labda lógott a végén. Villámgyorsan kinyitotta az ajtót és belehuppant az ülésbe. Elfordította a kulcsot és azonnal gázt adott. A visszapillantó tükörben még látta a magas fekete férfit, ahogy kétségbeesve kirohan a kávézóból egy csomag cigarettával a kezében.

Szorongással keveredő elégedettség töltötte el, ami a várost elhagyva átcsapott kitörő jókedvbe.

– Ez az! Megcsináltam! – kiáltott fel hangosan, mintha önmagát akarná meggyőzni.

Miután átkutatta a kesztyűtartót, bekapcsolta a rádiót. Zenét keresett. Végül valami rock’n’rollra esett a választása. Szorongása teljesen elpárolgott. Sőt, a zene ritmusára kibontakozó elégedettség töltötte el a testét. Jókedvének rejtett okai voltak. Úgy vélte, az elkötött gépkocsi gyógyírt hozhat majd katasztrofális anyagi helyzetére. A kesztyűtartóban talált egy napszemüveget, amit az éjjeli sötétség dacára azonnal fel is tett. Fütyörészve száguldott a kihalt úton. Egyre mélyebbre nyomta a gázpedált, mit sem törődve a megengedett sebesség betartásával.

Száguldás közben újra elmerült a gondolataiban. De ezek már nem azok a lelket marcangoló sötét árnyak voltak, amik már hetek óta kísértették elméjét. Képzeletben látni vélte az alagút végét jelentő fénysugarat, a remény csalóka lidércfényét. A gondolatok egymásba kapaszkodva törtek elő agyának csontméhéből.

– Túladok az autón. A pénzből ki tudom fizetni az albérletet. A tandíjra is lesz pénzem. Visszavesznek az egyetemre. Végre megszerzem azt az átkozott diplomát. Újra rendbe jön az életem. Nem leszek soha többé vesztes. Talán Anna is visszajön hozzám. Igen. Biztosan visszajön, ha megtudja, hogy megváltoztam. Már a győztesek közé tartozom. Veszek neki egy nagy csokor virágot. Rózsát. Vörös rózsát. Ötven szálat. Mit ötvenet, százat?!

Mintha a gondviselés a gondolatait olvasta volna, a rádióból felhangzott egy jól ismert sláger, millió és millió rózsaszálról.

Közben a zöld színű német csoda megállíthatatlan nyílként suhant a tekergő aszfaltkígyó hátán. Nemsokára otthon lesz. Végre hazaér. Szemei előtt felsejlett a szülei alakja. Édesanyja jóságos arca, ahogy az apját kicselezve gyors mozdulattal a kabátja zsebébe csúsztatja megtakarított pénzecskéjét. Ah, a fenébe azzal a kártyával! Legyen átkozott a nap, amikor a kezébe vette! Dámák, királyok, ászok, mind tolvajnépség… Mindent kicsaltak. Mindent elvettek tőle. Biztonságot nyújtó fedelet, szerelmet, szülői szeretetet, múltat, jövőt.

Száguldás közben alig találkozott más gépkocsikkal. Csak elvétve bukkant fel néhány reflektor elsuhanó fénye. Egy órája tarthatott az őrült száguldás. Miközben a gondolataival volt elfoglalva, nem vette észre, hogy már jó ideje egy gépkocsi haladt a nyomában. Amikor elég közel került a BMW-hez, a rendőrautó bekapcsolta a szirénáit. A fiatalembert elfogta a rémület. Megpróbálta növelni a kocsi sebességét, de a szerencséje elhagyta. Idegesen tekintgetett a visszapillantó tükörbe. Az üldöző is gyorsított és egyre közelebb ért. Teljesen hatalmába kerítette a rémület. Azt sem vette észre, hogy a műszerfalon már néhány perce ott villogott egy kicsinyke vörös fény. Az üzemanyag a végéhez közeledett, csakúgy, mint a hajsza. A rendőrautó már egészen közel volt. A visszapillantó tükörben látta, hogy ketten ülnek benne. De amíg az üldözőket figyelte, nem vett észre egy kanyart. Ha lassabban halad, vagy legalább nem üldözik, biztosan nem okozott volna számára nehézséget. De a jelen körülmények nem kedveztek neki. A gépkocsi megcsúszott és elhagyta az aszfaltkígyót. Szerencséjére az utat szegélyező árok lelassította a kormányozhatatlanná vált járművet, ami nagyot huppanva állt meg a szántóföldön.

Nem próbált menekülni. Csak ült a kocsiban magába roskadva. A biztonsági öv megmentette a súlyosabb sérüléstől. Csak a homlokán keletkezett sebből csordogált alá egy vérszínű csermely. Nem volt profi tolvaj. Most szégyennel vegyes rémület zakatolt az agyában.

– Ez már a vég! Ez az én formám. Vesztes vagyok. Örök vesztes – keserű mosoly kúszott rá a falfehér arcra.

A járőrautó fékezett. A két rendőr kibiztosított fegyverrel ugrott ki belőle. Miután feltépték a BMW ajtaját, kiszállásra kényszerítették a félholttá vált vezetőt. A motozás során nem került elő semmilyen igazolvány. A rendőrök hiába faggatták, a fiatal férfiból egy szót sem tudtak kihúzni.

– Miért menekült? Ember, érti, amit mondok?

Az egyik rendőr átvizsgálta a gépkocsit. Végül felnyitotta a csomagtartót. Nagyméretű bőrönd volt benne.

– Mit tartalmaz a bőrönd? Nyissa ki!

Válasz ezúttal sem érkezett. Amikor a rendőrök végül kinyitották, a fiatalember azonnal elájult.

 

 

(Illusztráció: Origin I, Sunny Raschke)