Pacsirta Krisztina összes bejegyzése

Cosimo – A templom egerének Húsvétja (Első fejezet)

Egy Firenze melletti kis faluban, Topolinóban nagy a készülődés. A kis Cosimo alig várja már a Húsvétot. Ilyenkor mindig kicsinosítja a lakását, meg saját magát is. Ez a Húsvét sem más. Már az utcákon és lakásaikban sürögnek-forognak az emberek. A templom előtti főtéren, rengeteg virágárus között nyüzsögnek az asszonyok, rohangálnak a gyerekek. Mindenki színes virágdíszekkel szépíti otthonát, hiszen szeretnék a húsvétot illően köszönteni.

Már a templomot is elkezdték feldíszíteni, és a kis Cosimo is elcsent egy-két szirmot és kisebb virágfejet. Kitakarította kis vackát, majd megtisztogatta bajszocskáját és útnak indult. Mikor mindenki készülődik, siet valahová, könnyebb elcsenni egy kis élelmet, főként sajtot. A húsvéthoz hasonló nagy ünnepeken más finomságokat is rejtenek az emberek kamrái. Ám Cosimónak nagyon óvatosnak kell lennie, hiszen a pap macskája veszélyes ellenség. Eddig azonban mindig túljárt a macska eszén.

Mikor még szüleivel élt itt a templomban, apja, Luigi ment el a pap macskáját kijátszva élelemért, és valóságos kitüntetés volt, ha valaki vele mehetett a dicső küldetésre. Míg apja és a szerencsés kiválasztott megszerezte az élelmet, anyja, Isabella és a többi kis testvér feldíszítették a lakást. De most nem ér rá Cosimo a nosztalgiázásra, sietnie kell, ha a misére és a körmenetre vissza akar érni. Nagyon szerette hallgatni a Stabat Matert éneklő embereket. Ráér még este is tollakból és rongydarabokból készített puha ágyacskáján visszagondolni gyerekkorára; a testvéreivel való játszadozásokra, az édesanyja által otthonossá varázsolt kis vackukra, a trükkökre, melyeket apja mutatott neki.

Így tehát, mivel az idő sürgette, gyorsan beosont a környező házakba, és ünnepi lakomát gyűjtött: sajtot, sonkát, tojást. Nagyon óvatos volt, nem akarta, hogy bárki is meglássa. Egy pillanatra meg is ijedt, mikor egy vidám kislány visszaszaladt a lakásba a bennhagyott rongybabájáért. De hál’ istennek a gyermekek nem úgy reagálnak, mint a felnőttek. Számukra egy egér nem kártevő és nem is ijesztő. A lányka egész aranyosnak találta, talán még meg is simogatta volna. Mikor azonban Cosimo elbújt és az édesanya is kiáltott a gyermekért, hogy igyekezzen, békén hagyta az egeret. Cosimo kapva kapott az alkalmon, kis batyujába berakott egy-két falatot és elindult.

Útközben találkozott jó barátjával, Bobbal, a foxterrierrel. Bob egy angol nemes úr vadászkutyája volt, aki idemenekült Itáliába a hideg, nedves angol időjárás elől. Szegénynek nehezen ment a beilleszkedés, hiszen egészen más volt a temperamentuma, mint az ittenieké. A foxterrierek általában véve eleven, élénk kutyák, de Bob emellett nagyon jó nevelést is kapott. Mindenkivel udvarias volt, az idegenekkel pedig kimért. Ezzel szemben az olasz ebek, mint gazdáik is, borzasztó közvetlenek. Nem értették Bob tartózkodását, azt gondolták, fennhordja az orrát. Mikor egyszer elkeseredett, találkozott a jólelkű Cosimóval, és elmesélte neki szomorú helyzetét, melybe igazán nem akart kerülni, és amelyből sehogyan sem tudott kikeveredni. Cosimo megértette őt, és barátságot kötöttek, mely az idő során egyre mélyebbé vált; igazi cimborák lettek. Könnyebben beilleszkedett a kutya most már, hogy volt kire támaszkodnia, és Cosimótól bármikor tanácsot kérhetett.

– Helló, Cosimo! – üdvözölte Bob az egeret.

– Hogy vagy, Bob?

– Szeretem a húsvétot, ilyenkor a gazdám mindig leejt egy pár finom falatot. De ezek a díszek nagyon zavarnak, a sok illatos virág összekeveri a szagokat, folyton csavarja az orrom a tüsszögés.

– Szegény Bob, én szeretem mindezt, magam is vittem a vackomba egy kis virágot.

– Erről jut eszembe Cosimo, találtál magadnak új helyet? – kérdezte a kutya nagy együttérzéssel.

– Miért kéne elköltöznöm? – Szegény Cosimo semmit sem tud. Bob talán már sajnálja is, hogy elszólta magát, igazán nem akarta elrontani Cosimo ünnepi hangulatát, ráért volna később is figyelmeztetni. De hát nem tudhatta, hogy Cosimo fülébe semmi sem jutott el a szóbeszédből.

– Azt rebesgetik, hogy fel akarják újítani a templomot, ráadásul a pap haragszik Lorenzóra, a macskára, amiért képtelen megfogni az egereket. Gyakran hallom, mikor elmegyek az udvar mellett, ahogy Demetrio atya leszidja: „A teremburáját Lorenzo, hát ma sem fogtál egeret? Hiába az a sok ugrabugra, mindig túljárnak az eszeden?”