Azt olvastam, hogy egy kéziratokkal teli bőröndöt felejtett egy
vonaton melyek soha nem kerültek vissza hozzá.
Épp ésszel nem tudok felmérni ezt a gyötrelemet,
de a minap írtam egy 3 oldalas verset…
a számítógépemen,
és figyelmetlenségből na meg a
gyakorlat hiánya miatt,
és a parancsokkal való játszadozásaim
okán,
valahogy sikerült kitörölnöm a verset.
Örökre.
Hidd el, az ilyesmit nem egyszerű megtenni,
még egy pancsernek sem.
Nekem valahogy mégiscsak
…sikerült.
Nem hiszem, hogy ez a 3 oldalas vers
hozzájárulna halhatatlanságomhoz,
de volt néhány őrületesen jó, vad sora,
amik most örökre elillantak.
Ez jobban bánt most,
mintha felborítanék egy teli üveg,
kiváló bort.
Erről írni aligha lehet igazán
jó verset.
Mégis, azt gondolom talán, valahogy
tudni akarsz róla?
Ha nem, akkor legalább elolvastál idáig,
és lehetnek tán jobb munkáim is.
…a későbbiekben.
Reménykedjünk, hogy így lesz,
a te, és
az én érdekemben.

Márkus László fordítása

Az ágyamból
figyelek
3 madarat
egy
telefondróton.
Az egyik
elrepül.
Aztán
a másik is.
Egy itt marad még,
hogy azután
ő is
tovatűnjön.
Írógépem
lesz a sírkövem.
Talán.
És én,
én is madárrá lettem,
míg spiláztam a madarakat.
Csak gondolom,
azért létezem még,
hogy tudathassam ezt veled,
köcsög.

Márkus László fordítása

Elmosódott, partra vetődött, régi sárga irka
került újra kezembe.
Az ágyból írok,
mint legutóbb,
tavaly.
Meglátogatom az orvost.
Hétfőn.
“Igen, doktor úr, gyengék a lábaim,
szédül a fejem…
és fáj a hátam.”
“Iszol?” – kérdezi majd.
“Végzel elég
a testmozgást, szeded a
vitaminjaidat?”
Azt hiszem, csak beteg vagyok.
az élettől, ugyanazok a megavasodott, mégis
ingatag
körülmények.
Még a pályán is.
Nézem a lovakat, ahogy futnak
és olybá tűnik
értelmetlen ez az egész.
Korán távozom, miután megvettem a tiketteket a
a hátralévő futamokra.
“Elmész?” kérdezi a motelben
a recepciós.
“Igen, ez merő unalom.”
mondom neki.
“Ha szerinted unalmas.
odakint”, mondja nekem, “akkor vissza kell majd jönnöd,
mert neked itt a helyed.”
Tehát itt vagyok,
párnáimnak vetett háttal,
újra.
Csak egy öreg fickó,
egy megvénült író,
kopott, megsárgult
jegyzetfüzettel.
Valami jön…
sétafikálva a
a padlón
közelít
felém.
Ó, hiszen ez csak…
a macskám.
Valóban.
Ezúttal csak a macskám.

Márkus László fordítása

A Coronado Street 2. emeletén történt.
Mindig berúgtam,
és kivágtam a rádiót az ablakon,
miközben az szólt, és persze
az ablak üvege betört.
A rádió ott hevert a tetőn,
és még mindig szólt.
és én mondtam a nőmnek,
“Ah, milyen csodálatos rádió!”.
Másnap reggel lekaptam az ablakot
a zsanérjairól,
és elvittem az utcában található
az üvegeshez,
aki belerakott egy másik üveget.
Folyton kidobtam a rádiót az ablakon,
minden alkalommal, amikor berúgtam.
Az meg csak hevert ott a tetőn.
és szólt, csak szólt…
Ez egy varázslatos rádió,
egy rádió, ami elnyűhetetlen.
Én minden ilyen reggel után újra kivettem az ablakot,
és vittem üvegeshez.
Nem emlékszem, hogy pontosan hogyan is végződött a dolog.
bár arra emlékszem.
hogy végül kiköltöztünk.
Lakott egy nő a földszinten, aki egy boltban dolgozott…
A kertben kapált, fürdőruhában.
Nagyon serénykedett azzal a kapával.
miközben a hátsóját az ég felé vetette.
Én meg csak ültem az ablakban.
és néztem, ahogy a napfény vibrál seggén,
miközben szólt a zene.

Márkus László fordítása

Ahogy születnek a versek ezerszám, te
rájössz, hogy nagyon
keveset alkottál.
Pedig írhatnál az esőről, a napfényről,
a forgalomról, az éjszakákról, és a napokról…
…az évekről, az arcokról.
Könnyebb elhagyni ezeket, mint élni,
és gépelni még egy sort, úgy, ahogy
egy férfi zongorázik a rádióban.
A legjobb írókról azt mondták,
keveset írtak,
és a legrosszabbakról meg,
hogy túl sokat.

Márkus László fordítása