Király Péter összes bejegyzése

SZAÁDAT HASZAN MANTÓ: HIDEG HÚS (Thandá góst)

Ísar Szingh ép5S3J0376_Golden-Temple-Amritsarp akkor lépett be a szobába, amikor Kulvant Kaur felkelt az ágyból. Az asszony szenvedélyes tekintettel nézett rá, majd bereteszelte az ajtót. Már elmúlt éjfél, a környékre pedig furcsa, titokzatos csend nehezedett.

Kulvant Kaur törökülésben ült le az ágyra. Ísar Szingh főleg saját zavart gondolatainak kusza foszlányait rendezgette, mialatt az egyik sarokban állt és kezében tőrt tartott. Néhány perc így csendben telt el. Kulvant Kaur kicsivel később megunta a kényelmetlen ülést, és lábát az ágyról lógatva lóbálni kezdte. Ísar Szingh egy szót sem szólt.

Kulvant Kaur testes nő volt. Széles, kerek, rezgő feneke, kissé felmeredő melle, szúrós szemevolt, felső ajkán szőrpihék. Állának alakjából látszott, hogy nem érdemes vele ujjat húzni.

Ísar Szingh lehorgasztott fejjel állt a sarokban, a fején szorosan megkötött turbán kezdett kioldódni. Keze, amiben a tőrt szorongatta, kissé remegett; de testfelépítéséből és durva jellemvonásaiból látható volt, hogy épp a Kulvant Kaur-féle nők számára alkalmas férfi.

Eltelt néhány pillanat, és Kulvant Kaur nem bírta tovább. Szúrós szemét fel-alá járatva csak ennyit tudott mondani:

– Ísar Sziján.

Ísar Szingh nyakát kinyújtva Kulvant Kaur-ra nézett, de a nő átható pillantásainak erejét nem bírta elviselni, s inkább elfordult.

– Ísar Sziján – kiáltotta Kulvant Kaur, de hangja hirtelen elcsuklott. Majd felkelt az ágyról, odament hozzá és annyit mondott: – Hol voltál ennyi ideig?

Ísar Szingh megnyalta száraz ajkát:

– Fogalmam sincs.

Kulvant Kaur elsápadt: – Mégis miféle válasz ez?!

Ísar Szingh félrehajította a tőrt és lefeküdt az ágyra. Úgy tűnt, hogy napok óta beteg. Kulvant Kaur az ágy felé nézett, amelyet most Ísar Szingh foglalt el; szívében feltámadt a szánalom érzése. Ekkor kezét a férfi homlokára téve szeretetteljesen megkérdezte: – Drágám, mi lelt téged?

Ísar Szingh a plafont kémlelte, majd tekintetét elkapva Kulvant Kaur jól ismert arcát kezdte simogatni: – Kulvant! – Hangjában fájdalom érződött.

Kulvant Kaur ellágyult és halkan felelt:

– Igen drágám! – szólt, majd beharapta alsó ajkát.

Ísar Szingh szemeit Kulvant Kaur-on nyugtatva levette turbánját, nagyot csapott a nő húsos fenekére és fejét csóválva jegyezte meg: – Ennek a lánynak teljesen elment az esze…

Ettől a mozdulattól kibomlott hosszú haja, amelyet Kulvant Kaur az ujjaival kezdett fésülgetni. Eközben szerelmesen megkérdezte:

– Ísar Sziján, hol voltál ennyi ideig?

– A jó édes anyádnál! – A férfi Kulvant Kaur-ra nézett, majd hirtelen mindkét kezével a mellét kezdte dögönyözni. – A Guru nevére esküszöm, rendkívüli egy nőszemély vagy!

Kulvant Kaur incselkedően eltolta a kezét, aztán tovább noszogatta:

– Esküdj meg! Hol voltál? Bementél a városba?

Ísar Szingh haját csomóba kötve válaszolt: – Nem.

Kulvant Kaur felcsattant: – De, biztos a városba mentél, és egy rakás pénzt loptál, amit előlem rejtegetsz!

– Ne legyen a nevem Ísar Szingh, ha hazudok neked!

Kulvant Kaur egy kis ideig csendben maradt, majd hirtelen kikelt magából: – De nem fér a fejembe, hogy mi lelt téged aznap éjszaka! Ott feküdtél velem szépen az ágyban, rám aggattad mindazokat az ékszereket, amiket a városból loptál, csókolgattál… aztán egyszer csak sitty-sutty, felkeltél, felöltöztél, és elviharzottál!

Ísar Szingh elsápadt. Kulvant Kaur észlelte a változást, és megjegyezte: – Látod, elsápadtál! Ísar Sziján, esküdj a Gurura; neked vaj van a füled mögött!

– Esküszöm neked, életem, nincs semmi!

Ísar Szingh hangja erőtlen volt, így Kulvant Kaur gyanúja csak nőttön-nőtt. Összeszorította az ajkát, és minden egyes szót hangsúlyozva így felelt: – Ísar Sziján, mi történt veled? Már nem az az ember vagy, aki nyolc nappal ezelőtt voltál.

Ísar Szingh úgy ugrott fel az ágyból, mintha megtámadták volna. Erős karjával megragadta Kulvant Kaur-t és hevesen rázni kezdte: – Drágám, én vagyok az… Az ölelésemmel még mindig képes vagyok összetörni a csontjaidat!

Kulvant Kaur nem ellenkezett, de tovább lamentált:

– Mi történt aznap éjszaka?

– A jó édes anyád, az történt!

– Nem mondod el?

– Ha lenne mit, elmondanám.

– Inkább égess el, mintsem hazudj nekem!

Ísar Szingh karját a nő nyaka köré fonta, ajkát az ő ajkára tapasztotta. Bajuszának szőrszálai csiklandozták Kulvant Kaur orrcimpáját, amitől tüsszentenie kellett; erre mindketten nevetésben törtek ki.

Ísar Szingh levette a kabátját, majd vágyakozva mondta Kulvant Kaur-nak:

– Gyere, kártyázzunk egy kicsit!

Kulvant Kaur felső ajkán aprócska izzadságcseppek jelentek meg. Provokatívan forgatta a szemét, és azt mondta:

– Menj a pokolba!

Ísar Szingh erősen megcsípte a nő ajkát. Kulvant Kaur összerezzent, és odébb húzódott.

– Ne csináld ezt, Ísar Sziján, mert fáj.

Ísar Szingh közelebb hajolt, majd Kulvant Kaur felső ajkát kezdte harapdálni, aki teljesen elolvadt a gyönyörűségtől. Ísar Szingh levette a kurtáját, félredobta, és így szólt:

– Na, lássuk az adu-ászt!

Kulvant Kaur ajka remegni kezdett. Ísar Szingh mindkét kezével úgy ragadta meg Kulvant Kaur ingjét, és hámozta róla le, ahogy a kecskét nyúzzák; aztán meztelen testét bámulva erősen megcsípte a karját.

– Kulvant, a Gurura esküszöm, te aztán jó kis nő vagy!

Kulvant Kaur karjának vörös foltjára nézett.

– Nagy gazember vagy te, Ísar Sziján!

Ísar Szingh sűrű fekete bajusza alatt elmosolyodott.

– Hadd legyek ma gazember! – Aztán egyre jobban bevadult: Kulvant Kaur felső ajkát és fülcimpáját harapdálta, mellét gyömöszölte. Rácsapott telt tomporára, arcát csókjaival borította be, kebleit szívogatva össze-vissza nyálazta… Kulvant Kaur forrni kezdett, akár a tűzre rakott edényben a víz, de Ísar Szingh észrevette, hogy minden erőfeszítése ellenére benne nem akar nőni a melegség. Ahány trükköt vagy módot csak ismert, mindet megpróbálta; de akár a vesztésre álló birkózó, nem ért vele semmit. Kulvant Kaur-nak, akinek teste úgy zengett, akár a megfeszült húr, kezdett elege lenni a halogatásból. – Ísar Sziján, eleget keverted a kártyát, most ossz!

Alighogy ezt meghallotta, mintha a teljes kártyacsomag kicsúszott volna Ísar Szingh kezéből, és zihálva visszahanyatlott Kulvant Kaur oldalára – homlokán hideg veríték gyöngyözött. Kulvant Kaur próbálta felmelegíteni, de sikertelenül. Eddig ezt mindig kérés nélkül megtette, de amikor vágyakozó teste hoppon maradt, feldühödve lekászálódott az ágyról. A szemközti fogasról levett egy kendőt, magára terítette, és reszkető orrcimpával megkérdezte:

– Ísar Sziján, ki az a riherongy, aki így kifacsart?

Ísar Szingh lihegve feküdt az ágyon, és nem szólt semmit. Kulvant Kaurban kezdett forrni a méreg.

– Azt kérdeztem, ki volt az a cafka… az a kis rüfke, a dugi kártyád?

– Senki, Kulvant, a világon senki… – válaszolta Ísar Szingh fáradt hangon.

Kulvant Kaur széles csípőjére tette a kezét, és nyomatékkal így szólt:

– Ísar Sziján, márpedig én most ki fogom deríteni az igazságot. Esküdj meg a Gurura… egy nő van emögött, vagy sem?

Ísar Szingh válaszolni akart, de Kulvant Kaur rá se hederített.

– Az eskü előtt vésd jól az eszedbe, hogy én is szikh lány vagyok; ha hazudni merészelsz, apró darabokra váglak! Most pedig esküdj meg a Gurura… valami nő van a dologban?

Ísar Szingh végtelen szomorúsággal beismerően bólintott, mire Kulvant Kaur teljesen elvesztette az eszét. Odarohant a sarokba, felkapta a tőrt, és úgy tépte ki a hüvelyéből, akár a banánt a héjából. A hüvelyt félredobta, és nekiugrott Ísar Szinghnek.

Egy pillanat múlva a férfi nyakából szökőkútként fröcskölt a vér. Kulvant Kaur ettől nem nyugodott meg, és vadmacska módjára Ísar Szingh haját kezdte ráncigálni, közben vaskos szidalmakkal illette ismeretlen vetélytársnőjét. Ísar Szingh kicsivel később holtsápadtan esedezett neki.

– Hagyj már, Kulvant, hagyj… – Hangjában mérhetetlen fájdalom bujkált. Kulvant Kaur hátrébb húzódott.

Az Ísar Szingh nyakából ömlő vér a bajuszára fröccsent. A férfi kinyitotta remegő száját, majd olyan arckifejezéssel nézett Kulvant-ra, ami egyszerre tükrözött hálát és neheztelést.

– Életem, nagyon meggondolatlan voltál… de most már mindegy…

Kulvant Kaur haragja ismét fellángolt:

– De mégis ki az? Talán anyád?

Ísar Szingh szájába is vér tolult; amikor megérezte az ízét, testén remegés futott végig.

– És én… és én… hat muszlimmal végeztem… épp ezzel a tőrrel…

Kulvant Kaur fejében csak a másik nő létezett.

– Azt kérdeztem, ki volt az a szajha!

Ísar Szingh szeme elhomályosult, de felsejlett benne valami halovány fény is.

– Ne szidd a szerencsétlent. – mondta Kulvant Kaur-nak.

– Azt kérdeztem, hogy ki az! – visította Kulvant Kaur.

Ísar Szingh torka összeszorult.

– Elmondom… – Így szólt, majd kezét vérfoltos nyakára tette, és mosolygott. – Rohadtul furcsa az ember…

Kulvant Kaur már nagyon várta a választ.

– Ísar Sziján, térj végre a lényegre.

Ísar Szingh mosolya véráztatta bajusza alatt még szélesebb lett. – A lényeg az, hogy… felhasítottad azt a hülye nyakam, úgyhogy most csak szép lassan tudom elmondani…

Amikor mesélni kezdte, homlokán hideg izzadságcseppek jelentek meg.

– Kulvant, életem, nem mondhatom el neked, hogy mi történt velem. Az ember… rohadt furcsa lény… amikor a városban fosztogatás volt, én is részt vettem benne, mint mindenki más… ékszert, ruhát, pénzt, bármit, amit megkaparintottam, neked adtam… egy dolgot viszont nem mondtam el…

Ísar Szingh sebébe fájdalom nyilallt, és nyöszörögni kezdett. Kulvant Kaur oda se figyelt a férfi fájdalmára, és kegyetlenül megkérdezte:

– Miféle dolgot?

Ísar Szingh lefújta a bajuszán összegyűlt vért, és folytatta:

– A ház… amit kiraboltam… abban… hét embert találtam… hattal közülük végeztem is… épp azzal a tőrrel, amivel te engem… de hagyjuk is, figyelj… volt egy gyönyörűszép lány… felkaptam, és elvittem magammal…

Kulvant Kaur csendben hallgatta. Ísar Szingh újfent lefújta a bajuszáról a vért.

– Kulvant, drágám, hogy is mondjam, annyira szép volt!… Őt is megölhettem volna, de azt gondoltam magamban –: „ne csináld, Ísar Sziján, Kulvant Kaur-t mindennap élvezheted, ízleld meg most az egyszer ezt a gyümölcsöt is…”

– Hmm… – Kulvant Kaur csak ennyit tudott kinyögni.

– … aztán a vállamra emeltem és elindultam… hol is tartottam?… Igen, az úton… a patak partján lefektettem a bokor tövébe… először azt terveztem, hogy megkeverem a kártyákat, aztán végül mégse… – Alighogy ezt kimondta, elakadt a szava.

Kulvant Kaur visszanyelte összegyűlt nyálát, majd megkérdezte:

– Aztán mi történt?

Ísar Szingh torkából nehézkesen törtek elő a szavak:

– Én… én… osztottam a lapokat… de… – Hangja elcsuklott.

Kulvant Kaur megrázta a vállát.

– Aztán mi volt?

Ísar Szingh kinyitotta a szemét, Kulvant Kaur testére tekintett, ami oly elevennek hatott.

– Már… már halott volt… már csak kihűlt test… hideg hús… Drágám, add a kezed, kérlek…

Kulvant Kaur kezét az Ísar Szingh-ére tette, de az hidegebb volt a jégnél is.

Szaádat Haszan Mantó: Nyisd ki (Khól dó)

Amritszarból a különvonat délután kettőkor indult el és nyolc órával később érkezett meg Mughalpurába. Útközben sokakat megöltek, sokan megsebesültek, és sokaknak nyomuk veszett.

Amikor Szirádzsuddín délelőtt tíz órakor a menekülttábor hideg földjén kinyitotta a szemét, felnőttek és gyerekek egymást lökdöső áradatát látta maga körül. Ettől még jobban összezavarodott és hosszú ideig üveges szemmel bámult a porfelhőtől szürke égre. A táborban mindenfelől zaj hallatszott, de az öreg Szirádzsuddín mintha megsükerült volna. A világon semmit sem hallott. Ha bárki látja, úgy gondolhatta, hogy mélyen belemerült a gondolataiba, pedig tudata teljesen üres volt, egész létezése a semmiben függött.

Szirádzsuddín kifejezéstelen tekintettel bámult a napba, amelynek fénye minden porcikáját átjárta. Ettől felriadt. Gyors egymásutánban számtalan kép futott át a tudatán: rablás, lángok… eszeveszett menekülés… egy vasútállomás… lövedékek… éjszaka és Szakíná…

Szirádzsuddín hirtelen felpattant, és mint egy eszelős, elkezdte tűvé tenni érte a tömeget. Három teljes órán át fel-alá futkosott a táborban, egyre csak kiabálva, hogy „Szakíná! Szakíná!”, de az ő egy szem lánykájának se híre, se hamva. Nagy felfordulás támadt; volt, aki a kisfiát kereste, más az édesanyját, megint más a feleségét, és volt, aki a kislányát.

Szirádzsuddín lehangoltan leült, agyát megerőltetve próbált visszaemlékezni, hogy Szakínát mikor és hol veszítette el. Lelki szemei előtt viszont Szakíná édesanyjának teste jelent meg, akinek kifordultak a belei… ennél tovább képtelen volt gondolkodni.

Szakíná édesanyja meghalt. Szirádzsuddín szeme előtt vívta haláltusáját… de hol van Szakíná, aki miatt anyja halála előtt sürgette őt… „Miattam ne aggódj, gyorsan fogd Szakínát, és meneküljetek innen!…”

Szakíná pedig vele volt, mindketten mezítláb menekültek. A lány dupattá-kendője leesett a földre, amikor pedig ő meg akart állni, hogy felvegye, Szakíná rákiáltott:

Abbá dzsí, ne törődj vele!

Ámde ő felvette a dupattát. Amint ez eszébe jutott, belekotort kabátja felső zsebébe, ahonnan kihullott a dupattá, Szakíná dupattája. De hol lehet Szakíná?

Szirádzsuddín próbált visszaemlékezni, de képtelen volt rá. Vele volt-e Szakíná, amikor az állomásra értek? Felszállt vele együtt a vonatra? Elájult-e vajon ő, amikor útközben megállt a vonat, és megtámadta a csőcselék? Elrabolták talán?

Szirádzsuddín tudatát elárasztották a kérdések, de egyikre sem talált választ. Együttérzésre volt szüksége, habár körülötte mindenki másnak is ugyanez kellett volna. Sírhatnékja támadt, de szemei cserbenhagyták: könnyeinek nyomuk veszett.

 

Hat nappal később Szirádzsuddín összeszedte magát, és felkereste azokat az embereket, akik hajlandóak voltak neki segíteni: nyolc fiatal férfi, teherautóval és fegyverekkel. Elhalmozta őket áldásával, és megadta nekik Szakíná személyleírását:

– Világos bőrű és igazán elragadó lányka… nem rám hasonlít, hanem az édesanyjára… körülbelül tizenhét éves… nagy szemű, fekete hajú, jobb orcáján szezámmag-alakú anyajegy… egyetlen kislányom… kutassátok fel… Isten majd megfizet érte…

A muszlim önkéntes fiatal férfiak lelkesen biztosították az öreg Szirádzsuddínt, hogy ha a lánya életben van, akkor pár napon belül visszakapja.

Mind a nyolcan megpróbálták. Életük kockáztatásával Amritszarba mentek; sok nőt, férfit és gyereket mentettek meg és helyeztek biztonságba. Szakínát viszont tíz nap elteltével sem találták sehol.

Egy nap, amikor ugyanezért Amritszarba indultak a teherautójukkal, Csehratá falu mellett megláttak egy lányt az út szélén. Amint meghallotta a teherautó hangját, futásnak eredt. Az önkéntesek leállították az autót, és utána iramodtak.

Egy mezőn érték utol a lányt: gyönyörű volt, szezámmag-alakú anyajeggyel az arcán.

Az egyik fiatal férfi azt mondta a lánynak:

– Ne ijedj meg! Szakínának hívnak?

A lány még jobban elsápadt, nem válaszolt. Amikor az összes férfi megnyugtatta, és a félelme elszállt, csak akkor vallotta be, hogy ő Szirádzsuddín lánya, Szakíná.

A nyolc önkéntes mind csak Szakíná kedvében akart járni: megetették-megitatták, felültették a teherautóra. Egyikük levette a kabátját és ráadta, mert a lány – dupattája nem lévén – rendkívül zavarban volt.  Karjával újra és újra sikertelenül próbálta mellét eltakarni.

 

Eltelt jó néhány nap, de Szirádzsuddín semmiféle hírt nem kapott Szakíná felől.

Egész nap a különböző menekülttáborokat és hivatalokat járta, de sehol nem tudtak semmit Szakíná hollétéről. Éjszaka sokáig az önkéntes fiatalok sikeréért imádkozott, akik biztosították, hogy amennyiben a lánya életben van, akkor pár napon belül visszakapja.

 

Egy nap a táborban Szirádzsuddín észrevette az önkénteseket, akik épp indulni készültek a teherautóval. Lélekszakadva hozzájuk rohant, és megkérdezte:

– Megtaláltátok… a kislányomat, az én Szakínámat?

Mindannyian egyszerre feleltek:

– Megtaláljuk, megtaláljuk… – Majd a teherautó elindult.

Szirádzsuddín ismét imát rebegett a fiatalok sikerének érdekében, s ettől kissé meg is nyugodott.

 

Aznap este a táborban, nem messze onnan, ahol Szirádzsuddín üldögélt, fejetlenség támadt. Négy férfi cipelt valamit. Szirádzsuddín megtudakolta, hogy egy lányt találtak eszméletlenül a vasúti sínek mellett, őt hozzák.

Utánuk sietett.

A férfiak a lányt a tábori kórházra bízták, majd távoztak. Szirádzsuddín egy kis ideig még a kórház kapujában levő faoszlopnak támaszkodott, majd lassan beóvakodott a kapun.

Az egyik szobában senki sem volt, csak egy hordágy, rajta egy test hevert.

Szirádzsuddín apró léptekkel közelebb lopódzott hozzá.

Ekkor a szoba hirtelen fényárba borult. Elvakítva meredt a sápadt arcon levő anyajegyre, majd felüvöltött:

– Szakíná…!

Az orvos, aki felkapcsolta a villanyt, megkérdezte tőle:

– Mi történt?

Szirádzsuddín torkából csupán suttogás tört elő.

– Én… én… vagyok az apja…

Az orvos ránézett a hordágyon heverő testre, kitapintotta a pulzusát, majd így szólt Szirádzsuddínhoz:

– Az ablak… Nyisd ki.

Az élettelen test kissé megrázkódott. Kioldotta nadrágja zsinórját és letolta salvárját.

Az öreg Szirádzsuddín az örömtől magánkívül kiabált.

– Él! A lányom él!

Az orvost erre tetőtől talpig kiverte a hideg verejték.

 

Fordította Király Péter

 

Szaádat Haszan Mantó 1912-ben született egy pandzsábi muszlim családban, unokahúga a pakisztáni történész Ájsa Dzsalál (Ayesha Jalal). Iskoláit főként Amritszarban végezte, majd 1931-től kezdve külső hatásra kezdett el orosz és francia irodalmat olvasni. 1933-ban készítette el Victor Hugo: Egy halálraítélt naplója c. regényének urdú fordítását Szarguzást-é aszír (Egy elítélt naplója) címmel. 1935-ben Aligarh-ban jelent meg első önálló urdú nyelvű műve Inqiláb paszand (A forradalmár) címmel. India felosztása után Láhórba (Lahore), Pakisztánba távozott, hogy az ottani egyetemen dolgozzon. Az indiai közvélemény ezt sosem tudta neki megbocsátani, ezért Mantó művei még manapság is érezhetően méltatlanul mellőzöttek. Leghíresebb novellái mind a felosztás személyes tragédiáit és borzalmait mutatják be könyörtelen naturalizmussal, amiért hat esetben bíróság elé is citálták.

 

Király Péter az ELTE-BTK indológia-spanyol alapszakának harmadéves, és a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok mesterszakának másodéves hallgatója. Nemzetközi tanulmányok szakosként érdeklődése középpontjában a regionalizmus, a civilizációkutatás, valamint a migrációs folyamatok állnak, indológia-spanyol szakosként pedig a modern India társadalmi-politikai dinamikája és ennek megjelenése a modern hindí és urdú nyelvű irodalomban. Eddig főleg hindí nyelvű 20. századi novellákat fordított, Angolul, spanyolul, hindíül és urdúul beszél.