Idea és tapasztalat

# Jézus és a könyv #

Az érzékelés és a gondolkodás között[1]
Nincs áthatolhatatlan fal.
Szpeuszipposz állítása, mely szerint
A gyönyör akadálya az ész használatának,
Megdőlt. Arisztotelész bizonyította,
Minél nagyobb örömöt élünk át,
Annál inkább jön az inspiráció.
Elmélkedésre sarkall az élvezet.
Nem kell szégyellni a kellemes érzések
Átélését. Fejleszti az empátiát.
És ez thaumaszton, görögül, csodálatos!
Segíti az önmegértést. Munkakedvet ad
Az ideális erő. Istentől jön, nem saját.
A hedonisták jók voltak matematikából.
S maga a tanulás, olvasás: érdek nélküli jászol!
Tetszés, organikus tapasztalat.
A tudásvágy örömöket kutat fel. Jó falat.
Több lélekrészt köt össze a nyelv.
Orgazmust okoz az elmének a beszéd.
Mit kell tenni? Megtudja az én, ha boldog.
Kacagás és szépség lépcsőin jön az okosság.

A produkció recepciója

Nem kap választ, de intéződik a dolog

A szemiotika és a meta modern.
A kvantummechanika és az antropocén kor.
Minden tiszteletem az elméletgyártóknak.
De Isten mindent felülmúl.
Jézus maga az életre kelt textus.
Meg kell érteni: szívvel.
Az élő irodalmiság, a nyelviség
A vérében van.
A nyelv nem könyvként lapozható,
Idegszálakból szőtt emlékezet.
Inkább fantázia és vér.
Hajak, cérnák, nedvek és dopamin?
Nem. Mondás. Beszélgetés és parfüm.
Rúzs. Szempilla-fésülgetés.
Redőzet és finom szőrzet.
A Csomolungma és Gigliola Cinquetti hangja.
A reggel áhítata és az ősz melankóliája.
A két érzés egybehorgolt mintázata.

Világkeletkezés-motívumok

Kivezetés. Jézus # Spiritusz

Rajtunk túl is van egy szakadt,
Elkóborolt temporalitás.
A kutyám.
Át kellene hidalni a külsőt és a belsőt
Mondja a mama és feltör egy tojást.
Így 3 perc alatt megsüti a galaktikát
Az időnek szaga van, hőmérséklete,
Színe, fonákja. Mégsem felfogható
A láthatatlansága. Mintázata, pórusai
Álmaink birodalma.
Bennünk van, legbelül. Mindenütt.
A megtapasztalás: a befogadás záróakkordja.
A megértés billentyűzet. # Dó-mi-szó.
In toto: kimetszi a tegnapot az idő húsából.
Majd egy processzor hasába ülteti bele.
Cipő, kulcs, ing alatt felejtett pizsama.
Minden utazik.

[1] Simon Attila: A csodálkozás és a csodálatos (Az arisztotelészi Poétika thaumaszton-fogalmának antropológiai vonatkozásai) Ez a szöveg ihlette versem fundamentumát.

(Illusztráció: Miranda Woollett: Green Celebration)

Istentangó

Krasznahorkai Lászlónak

A pille halála a hullámok ölén.
Újra hernyó lesz belőle. Árnyék.
Kankalin és kikerics illata övezi.
Jáspis és zafír.
Fölötte az ég merő metafora.
Archetípusok kavalkádja.
A szárnyak közötti párbeszédek
Mint egymásba forrt ajkak
Pehely-felhők. S pontosabban
Ez a szituáció egy szöveg.
Ölelkezés, szappanhabos csók.
A nappal szálai barack-rostok.
A víz tükrén áttetsző szótövek bimbózása.
Atommá porlasztott jellem
A kifehérített éjszaka szövetein.
Pille, egy csepp medúza karmaiban.
Jahve kezében a vérrel telt üveggolyó.
Jézus pisztolyt fog a varázslóra.

„Inspiráció generátor”

Tasnádi József képeihez

A relativitás a jégpáncél,
Ami alatt a tó vize az abszolútum közege.
A relativitás zár el minket az abszolútumtól?
Az abszolútum harangokkal van tele.
A víz alatti csengettyűk üveghangon sírnak.
A kontingencia (esetlegesség) a köd.
S benne a világ(kép).
Elszigetelt zsenialitás, géniusz-laboratórium.
Lám-lám. A jó dolgoknak mindig van csomagolása.
A lakott tér mindig zeneileg észlelhető
S ezek a rezgések a disszonanciák orgazmusai.
Az én egy harangláb. Isten mozgatja.
Először kiveszi a személytelenség óceánjából.
Majd beleteszi egy versbe.
Az én elmenekül a szövegből s beülteti magát egy kertbe.
Kontextussá oldódik, ugyanakkor nyelv lesz.

Textus kápolna, op.2

Temporális mentorálás

Szervetlen egybehangzás.
Több szálra bomlik a disszonancia.
A váratlanság más szövegekhez képest
Működik. Mint az ököruszály leves.
Sztrapacska. Pasta pronto.
Egy tányér, krémes, frankfurti leves.
Vagy egy selymes krumplifőzelék.
Sok babérlevéllel. Olyan sokkal,
Hogy már felsértik a nyelved.
Galvanizált génjeink fürödnek
A csészéből egy ezüstkanálra folyt időben.
Itt az irodalmi tudatalkotás opciója.
Kikutatni, fellelni, miként van ott az én?
Hogyan került bele a nyelvbe?
Voltaképp nem is a világban találjuk meg.
Hanem a versben.
A szó is visszaköltözik a nyelvbe.
Miután a lét legdrágább gyöngyeit elcsente.
Rajta van az arcán a lelke.

(Illusztráció: Ježeva kućica)

Hajós Eszternek

„A papíreperfa kérge”

Talán a nyugalom parkjában található, egy diófa és egy szomorúfűzfa között, ahol az inspiráció patakja folydogál. Ha megvágod a kérget, vér folyik a fából. De ha rákened a szemedre, másképp látsz. Egy szaxofon alakú felhő lesz a begyógyult sebből. Majd égbolttá lesz a növény. Mellette oázis. Édes tinta a nyelv itatóspapírján. A fanatikusan racionális életvitel kódja van benne. Utolért szeretet. A vonakodás tökéletes zenéje. Persze kudarcot vall a szép szó, majd elkezd bízni valakiben a szív, akit nem lát, de érez. Így az elvágyódásnak be kell csukódnia, mint egy éjjeli virágsziromnak. Sűrű szövésű tűnődés szövi át a héjakat. Tüntető virradat. Pillangók repdesése a csillagkupola opál búrában. Színes szárnyak, szivárványos hártyák. Vitorlák kibomló kontya. A szél egy munkával telt szombat. Körülsimogatja a metaforákat. „Az egykori lét emlékezetét.” Most helyénvaló a szép. Mint egy pont. A taps hullámpapírja. Mintha egy sisak mögül ló vágtatna el. A kétely esőfüggöny mögött tűnik el. S marad a páraburok: a papíreperfa kérge visszanő a reggelre, mint a szem íriszébe gravírozott kék és sárga színek.

A papíreperfa kérgének követői

Ahogy besötétedett, a papíreperfa kérgének a nedve kicsurrant a felszínre, egy folyófű szender szállt rá. Pödör nyelvével érintette csupán a szuverenitást és tovább repült az aranyló gyökérrágó lepkék kolóniájához. Belehallgatott a piros gyantamoly monológjába. „A beszélő nyelv világot teremtett.” A kis színjátszó lepke folytatta: „A gyönyörködtetést a természet egybeszerkesztette a gondolkodással.” A pávaszem is hozzátette, ami nyomta a szívét: „Az igazi beszélgetés játékká lesz, az érzés pillangóbábbá.” A narancssárga-fekete Atalanta lepke leszállt a papíreperfa kék gallyacskájára és megszólalt. „A szellem megelevenítette az éjszakát. Mert a beszéd, amit Immanuel szólt, élet és pneuma.” Az Örökkévaló hallgatta a mondatokat és esőt permetezett a nyári pára könnyfelhői közé. Akkor a metafora-díva kezébe vette a pávaszemet és odasúgta neki: nem tudják az emberek, hogy a lepkék a hátsó lábaikkal kóstolnak.

Beleíródik a hang[1]

Nem létezik
Hogy a halál életben maradt
A pontszerű semmi megingott
S ezen nagyon meglepődött valaki
Aki épp ott volt nála
És újfent keletkezni kezdett
Megjelent a színen egy tömbnyi vörös agyag
És Isten maga elé vette
Nem vált köddé
Akarta hogy az ember testet kapjon
Átstrukturálódott az érzés az anyagból a lélekbe
A semmiből a székekbe
S a trón emlékezni kezdett a fára
Amiből kivájták kifaragták valahára
Nagy műgonddal rügyeket ontott a lépték
Egy sugallat bejegyezte magát a nyelvbe
Egy papíralapú kertbe
Ez a létesülés visszaíródás volt a tudatba
Kommunikálhatatlanságok egész garmadája
A beszéd a történet és a dolgok
A gyönyörködés a gondolkodásba áradt
A könyv s az én bőre alá kéredzkedett
Kihallgatta a beszéd a szót
Amit szeretett bennem
Visszakérdezett

[1] Voltaképp nagyban támaszkodtam Hajós Eszter erudíciójára, így ez egy virtuális négykezes vers-zongoradarab.

(Illusztráció: Federico Cortese:  Big butterfly)

Szent Lélek tér

A szellem ajándéka

Beszédből is sok volt – tornyosul föléd
Jöjj ki börtönödből, hogy életbe lépj –
Ki építetted magad most bontsd le Azt
Ne támaszkodj a kontingencia kilincsre
Nem ment meg a keserűség se a panasz
A régi bőrből: bújj ki ma –
Kérd Adonájt vegye ki az átkot véredből –
Mielőtt elnyelne a posztmodern Bendő
Essen le kezedről a bilincs ajtódról a lakat –
S maradj imakamrádban ha a hó szakad
Ha a kicsit értéknek látod Ő emel a magasba
Mosd le a régi sértődést a csüggedést hagyd abba
Aludj rá egyet ha meghaltál – meglátod feltámaszt
Aki az életedre és a lelkedre áradt

#jezus@egek.ura

Melkicedek és Ábrahám Úrvacsoráztak.
Illés a Kármel hegyén leckéztette meg
Baál papjait. Megbizonyosodtak
A népek, hogy hiábavaló minden bálvány.
Az egyiptomi fáraó megszégyenült
Mózes előtt. Áron gallyacskája kihajtott
A vér az ajtófélfélfára és a szemöldök-
Fára került. A pusztító elment
Az izraeli hajlékok mellett. Nem ment be.
Ráháb, Ruth és Eszter kegyelmet nyert.
Szerette Isten a szent asszonyokat.
Mint Sárát. Huldát és Czipporát.
Dávid homlokon ütötte Góliátot egy kaviccsal.
A saját kardjával vágta le a fejét.
Sámsont megigézte Delilah. Mégis üdvöt nyert.
Jákob birkózott az Örökkévalóval.
Aki pecsétet nyomott a csípőjébe.
És időtlenné vált a gravírozás.
Jézus a kereszt által emeltetett fel.
Hogy magához vonzza a Benne hívőket.
Fel. Ahol nincs halál se szenvedés.
Majd megírta a Népszabadság és az És.

Karácsonyi etűd

Jézus Krisztus. Aki megszületik
a szívben. Legyen ott tiszta fényben.
Betlehemben! Pesten. Bécsben. És Bárhol.
Legyen a lélek jászol.

Allegorikusan ilyesmi a hit.
Ha magában van, hamar elillan.
A sok hópehely meg összeáll.
Azt mondjuk: hóember. S hittan.

Formát a szeretet ad a hitnek.
Szánkón jön az inspiráció, az ihlet.
S a nagy éj fehéren-feketén leszáll.

Mégsem kérdezi senki, hogy hová lett a nyár?
Mert a nyugalom, mint sok hópihe, összeáll.
S lesz a fa alatt matchbox, sapka, sál.

(Illusztráció: Stacy Taylor)

Befogadás

Interpretáció

Szép múlékonyság? Átmenetiség.
Az írás. Már-már azonos
A távollevő beszéddel.
Hallod, ahogy sóhajt a varrótű,
Mielőtt beleölt a szövetbe.
S a toll vagy a billentyű engedelmes
Teste utána liheg, hogy kövesse.
Amint a szürkület átfordul estbe.
S jön a gondolat fáklyafénye,
A nyelvi létesítés, mint szent művelet.
S alkotunk hangulatot s képeket?
Nem mi vagyunk. Isten talentuma.
A nyelv beszél. Rögzítetlen hagyomány.
Ki tudná pont ezt? Az önmegértés talány.

Louise Glück-etűd

A fűhárfa édes könnye

A tudás, mint a nyelv, befagyott tó.
Egy hír szakítja be a hártyás jeget.
Kék szótövek tartják az eget.
Kognitív nyár. Bárány a védjegye.
A nemesedés és a lealacsonyodás elegye.
A féltékenységet a hársfa érzi-e?
Sziklás öböl a teáscsésze. Kút a kanál.
Füstüveg tálcán szőke szempillákat talál.
Oly szomorú a letört fül miatt a tál.
Hogy megkeseredik benne a dél.
Felette a muslica a lepke elől kitér.
Anna csontnyelű késsel,
Gerezdekre vág egy almát. Ki tudja,
Frigye elhalasztása miatt mit él át?
De ajkaival áldja Isten
Frenetikus hatalmát.

Jézus Nobel-díja

Végre valamit az emberiség ad

Az emberiség megmentéséért
Önfeláldozó magatartásáért
A kereszten végrehajtott tökéletes
Áldozatáért hogy a vérét adta
Ártatlan létére a vétkezők millióiért
Amivel elérte, hogy van bűnbocsánat
És engesztelést szerzett, hogy kibékítsen
A Mennyei Atyával, az Örökkévalóval
Hogy megnyissa az Eget fölöttünk
A szellem által helyettünk vállalta át a halált
Hogy mi megkapjuk, amit nem érdemeltünk
A kegyelmet. S ne kapjuk, amit érdemelnénk
A büntetést. Hogy elkerülhessük a poklot
Emberré változott át megalázta magát
Nem tekintette zsákmánynak hogy Istennel egyenlő
S hogy ingyen adja mind ezeket
Annak, aki hiszi: hogy: valóság
Az Ő feltámadása a halálból
Hogy Ő megkapott Isten Fiaként
Minden hatalmat a Mindenhatótól
A kolosszális üdvterv megvalósítójaként
És hogy Ő ajándékozott meg minket
Isten Szellemével, amit Pünkösdkor küldött le
S aki időn kívül is Úr
A legsötétebb erők fölött is karmester
Aki az Örökkévalóság és a Mindenség Ura
Ja. És megtanított szeretni. Grandiózus
Géniuszok Virtuóza: Jézus

S a grémium elszégyellte magát
És bocsánatot kért a Messiástól
Hogy csak most jött rá, milyen nagy áldás
A megváltás
(De még időben.)

(Illusztráció: Billy Childish: “midnight sun/frozen lake”, 2017)

Illatáldozat

Isten lehelete

Törd porrá a bűntudatot. Már este van.
Szűnni kezd a köd, a stressz.
Mama teát főz. Menta filter csüng
A csésze oldalán. Meg egy göndör fűszál.
Kísérőzene Benjámin aranyló dünnyögése.
S egy zengő doboz hirtelen megszólal
A kredenc alján. Az ószövetség múltja.
Vagy ez a tisztaszoba földjébe elásott vekker?
Ketyeg a lombhullás. A mama szíve.
Érezni a megsimított nyakán az ütőeret.
Olyan sovány, mint gondolatban a tett.
Egy korty, forró ital.
Anziksz a gramofon peremén.
Sáron rózsája a zongorához ballag.
Kankalin formája lett a hangnak.
Levendula kölni és almaszappan.
Maradt húsvét óta az ablakban.
Ceruzákat hegyez Szkrjabin a domboldalon.

A fiú tranzakciója

Jézus nem soron kívül jött

Egy nagyon rokonszenves, elegáns férfi
Állt előttem a sorban.
Nagy bevásárlókocsit tolt.
Rengeteg csomag, megannyi életmű roskadozott
A kocsijában.
Arra lettem figyelmes, hogy annyit mond
A kasszánál ülő hölgynek:
Az életemmel fizetek.
A pénztárosnő odahívta a biztonsági őrt.
Rendben, mondta az egyenruhás izompacsirta.
Jöjjön velem!
Hozza a bűnöket meg az átkokat is.
Miért csinálja?
A vér a benne lévő élet és lét által
Szerez engesztelést.
A parkolóban már állt a kereszt.

Az emberek megint nem védték meg.
Már nem kiabálták, hogy Feszítsd meg!
Csak hallgattak.

S akkor felültem az ágyban. Kinyitottam a szemem.
És megértettem a mondatot.
KRISZTUS SZELLEM ÁLTAL ÁLDOZTA FEL
MAGÁT, ÁRTATLANUL ISTENNEK.
S bejött a szobába a nyitott ablakon
A napsütés.

(Illusztráció: Pieter Van Tonder: Herfsdeken)