Nagypál István összes bejegyzése

Roberto Bolaño versei

FELTÁMADÁS

 

Álomba csobban a költészet,
akár egy búvár a tóba.
A költészet, bátrabb mindenkinél,
csobban, majd elmerül,
mint Loch Ness feje a végtelen tavon,
megrázó és iszapos, akár a Balaton.
Az alábbiakat figyelembe véve:
a búvárt
az ártatlanság
szárnyai borítják,
miként kívánta.
Álomba csobban a költészet,
akár egy búvár, aki
isten szemében meghalt.

 

GODZILLA MEXIKÓBAN

Figyelj rám, drága fiam, Mexikó felett
bombák záporoztak,
de senki sem észlelte.
Mérgezett levegő
száll az utcák
felett, a nyitott ablakokon át.
Alig fejezted be az evést, máris leültél
mesét nézni.
Éppen olvastam a hálóban,
amikor rájöttem: meg fogunk halni.
A konyhapadlón találtalak fekve, amikor
kitámolyogtam, szédelegve, émelyegve.
Átöleltük egymást. Azt kérdezted, mi történt;
nem mondtam el, minket játszanak a halál
TV–csatornáján, ami igazából nagy kaland.
Még egy ok, hogy együtt legyünk és ne féljünk.
Le se csukta szemünket, ahogy
ott hagyott minket a halál.
Hol vagyunk – kérdezted egy héttel később,
– hangyák, méhek, balszerencsés számok
az élet rohadt nagy levesében?
Élőlények vagyunk, fiam, akár a madarak,
egyszerű hősök, apró titkok.

 

(Nagypál István fordításai)

 

 

 

Seán Hewitt: Krisztustövis

Megőrülök, ahogy várok a fejleményekre,
így addig sétáltam, míg meg nem láttam
a fehéren növő magyalbokrot a fa alatt,

sárgállottak a fürtjei, leveleinek meghajlott
csoportja, akár egy kifehéredett korall,
egy sápadt agancs, szinte már középkori ereklye,

ami világra jön az erdő komor félhomályában.
Miután a gyermek nem lett még megetetve,
visszatérek a magyalbokorhoz, amely

védtelen a napfénytől és képtelen azt
eréllyé kovácsolni. Megtarthatja fehérségét,
talán sose fogja tudni használni tüskéit,

habár, idővel, mikor koronává lesz,
emberek jönnek, hogy szemtanúi legyenek,
miként emelkedik fel egy jámbor lélek.

Nagypál István fordítása

 

Jack Spicer: [Bármelyik bolond eggyé válhat az óceánnal…]

Bármelyik bolond eggyé válhat az óceánnal,
de csak egy Istennő
törhet ki habjaiból.
Ami igaz az óceánra, úgy igaz
a labirintusokra és a versekre is. Amikor úszni kezdesz
az ár ritmusával és hínár-metaforákkal szemben,
jó úszónak kell lenned vagy született Istennőnek,
hogy visszatérj onnan.
Nézed, ahogy a tengeri vidrák féktelenül
kievickélnek a vers közepén.
Olyan lelkesen és békésen játszanak, ahol a víz alig ringatja őket.
Sziklákon és hullámokon kell átvergődnöd, hogy eljuss
a vers közepére, majd megérintsd őket,
de amint megpróbálod, az áldott víz
utolér, hogy visszarántson.
Így érkezünk el az izgalmasabb részhez,
hacsak nem vagy költő, vidra, vagy természetfeletti lény,
meg fogsz fulladni, drágám. Meg fogsz fulladni,
egyik görög se visz majd el a labirintushoz,
és csak egy hős vezethet ki onnan.
Ami igaz a labirintusokra, az úgy igaz
a szerelemre és az emlékezetre is. Ekkor világosodsz meg.

Nagypál István fordítása

Wisława Szymborska: A terrorista, lesben

A bárban a bomba tizenhárom húszkor robban majd.

Most úgy tizenhárom tizenhat lehet.

Még van idő arra, hogy valaki ki

vagy besétáljon az ajtón.

 

A terrorista már áthaladt az utca túloldalára.

Ez a távolság távol tartja a robbanástól.

És milyen csodás kilátás – akár a filmekben:

 

Az a nő, sárga kabátban, az imént lépett be.

És az a férfi, fekete szemüvegben, éppen kimegy.

A srácok farmerban, csupán beszélgetnek.

Tizenhárom tizenhét és négy másodperc.

Az alacsonyabbik, az szerencsés, felül a robogójára,

de a magasabbik bemegy a bárba.

 

Tizenhárom tizenhét és negyven másodperc.

Az a lány, zöld szalaggal a hajában, előre megy.

Aztán hirtelen elmegy előtte egy busz.

Tizenhárom tizennyolc.

És a lány eltűnt.

Volt-e olyan ostoba, hogy bement vagy se,

majd meglátjuk, mikor kihozzák a testüket.

 

Tizenhárom tizenkilenc.

Isten tudja hogyan, de senki se lép be.

Az a másik fickó, kövér és kopasz, mintha ki akarna menni.

De várjunk, mintha keresne valamit a zsebében és

úgy tíz másodperccel korábban, mint tizenhárom húsz

visszamegy azért a vacak kesztyűéért.

 

Pontban tizenhárom húsz van.

Mit nem adnék ezért a pillanatért.

 

Egy pillanat sincs már hátra.

Nem, még nem.

Na, most, igen.

És a bomba felrobban.

 

Fordította: Nagypál István

FÖLÉBREDNI A FRONTVONALON

 

„Közlegény!” – ordítja valaki a fülembe.
Hogyan kerültem az árokba?
„Kopasz, mozdulj már!” – mondja egy másik.
Valószínűleg egy társam.

Fejemen sisak, de nem a ráktól hullott ki a hajam.
Zsebemben egy gránát, miközben
fogalmam sincs, hova tűnt a fényképed.
Fekete a körmöm, nem rághattam hetek óta.

Nem lehettem kómában ennyi ideig.
Hova tűntél? És mióta tudom használni a puskát?
Legszívesebben téged keresnélek,
de már így is lemaradt az osztag miattam.

Apró füzet van a kezemben, teljesen elázott.
Valamit belefirkáltam. A másik kopaszról.
Hányingerem támad. Felnézek a sötét égre.
Azt hiszem mennem kell. Legközelebb, ha felkelek,

adja az Isten, hogy másutt legyek. Veled.

 

(Illusztráció: Randi Ford: Embrace Solitude)