Hegedűs Anita összes bejegyzése

Krimielemek és misztikus motívumok Tar Sándor Szürke galambjában

A gonosz álruhában él csak igazán.

(Michael John Moorcock)

 

Vasárnapot írunk, nem hétfőt a kövér Adél a halálát ette a születésnapi rántott húsban, mert a bátyja és az édesapja gyűlölte őt; orrán ás száján ömlött a vér ugyanígy végezte Lajos, a festő-mázoló; valamint Kocsis, a mentőállomás telefonügyeletese és még sokan mások hétfőn velük együtt már ötvennyolcan véreznek, de ki tudja, hányan haltak még meg az utcán, a mentőben, a hajléktalanok búvóhelyein és az ország egyéb, válogatott pontjain?

Így indul Tar Sándor Szürke galamb című regénye, mely olvasható akár az első magyar hard-boiled-regényként is, ám nem tisztán kemény krimi, és nem is bűnügyi regény, hanem valamiféle átmenet a kettő között. Erre utalhat a borítón nagy betűvel olvasható “bűnregény” felirat. A Szürke galambbal, mint krimivel több tanulmány is behatóan foglalkozik. Bánki Éva[1] a társadalmi regény és a krimi viszonyát boncolgatja; Benyovszky Krisztián[2] a “bűnregény” fogalmát igyekszik értelmezni, Dömötör Edit[3] pedig azt vizsgálja, hol és hogyan tér el a Szürke galamb a “szimpla” krimitől. Csendben megjegyezném: én magam is egyetértek azzal, hogy Tar Sándor valami egészen egyedit, a magyar irodalomban (eddig) egyedülállót alkotott. Egyedi, hiszen ez az “első, hagyományos krimi kiforgatásán alapuló detektívtörténet a magyar irodalomban”[4]. A regényben szorosan összefonódik a krimi és a misztikus szál, kapcsolatuk olyannyira erős, hogy a transzcendens erők jelenléte nélkül e krimi életképtelen lenne. A nem is igazán rejtett bibliai utalások át- meg átszövik a regényt, maga a bűntény ­ mely irreális és a “valóságos valóságban” elképzelhetetlen lenne , valamint a sok szálon futó mellékcselekmények  transzcendens erők jelenlétét sejtetik.

A hetedik napon az Úr megpihen, és nézi, mit teremtett. Most azt kell látnia, hogy egy szokatlan vírus kellemetlen hatásaként egyfajta  “tisztogatási folyamat indult meg odalent, a földön. A jól titkolt kívánságok teljesülnek – kár, hogy ez áldozatokat kíván, mert az ember olyan gyarló, hogy nem létező boldogságát mások lététől-nemlététől teszi függővé De ha már így esett, tényleg csak abban reménykedhetünk, hogy ha elhull a férgese, akik akadályoznak másokat a boldogulásban, örök béke és jólét köszönt a földre. Vajon ha ők a vérüket ontják, ahogyan egykor Krisztus kínhalált szenvedett értünk, ránk a jövőben idilli, gondtalan élet vár?

Az anyja vízzel locsolta a lány tarkóját, arcát törölgette, lent, a linóleumon nagy, véres vattacsomók, a kádban szintén, foltos törölközők mindenütt, Máriám.[5]

A kövér Adél minden idegszálával azon volt, hogy a születésnapján magába tömjön egy videónyi rántott húst ilyen módon igyekezett kompenzálni bátyja “előnyét”, aki bezzeg valódi videót kapott a születésnapjára. Ahogyan Bánki Éva írja, a regényben feltűnően sokat zabál mindenki. Valószínűnek tartom, hogy a mértéktelen evés nem csupán egy pótcselekvés, mely arra irányul, hogy a szereplők valamivel elüssék az időt Adél esetéből kiindulva azt kell feltételeznem, hogy valamiféle kényszeres igyekezetről van szó, melynek célja, hogy a lelki boldogtalanságot az anyagi világ javainak fölhalmozásával szüntessék meg. Ha nincs videó, akkor annyi rántott hússal, amely súlyban felér egy videóval.

Benyovszky Krisztián így mutatja be az első két fejezetet: “mozaikszerű történetépítés keretében kibontakoztatott életkép-sorozat”[6]. Hétköznapi emberek keverednek hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető helyzetekbe; gyakorlatilag néhány óra leforgása alatt szabadul el a pokol, és a feszültséget csak növeli, hogy a bűntények áldozatai kisszerű polgárok.

A regény uralkodó eleme tehát a  “diszharmónia, amely ősidőktől fogva mérgezi a világot. Nem tudni, de a jelen helyzetet tekintve talán nem is számít, honnan ered az emberben gyakorlatilag önálló entitásként élo gyűlölet, mely csak arra vár, hogy valaki ellen elemi erővel irányulhasson akár mondvacsinált okokból is , és pusztulást hozzon. Hibáztathatjuk Évát, gyárthatunk elméleteket arról, hogy az első nő genetikailag hibás volt és talán egyetlen gén mutációja okozta a boldogságra való képtelenséget ez a gén pedig domináns volt és Éva valamennyi leszármazottjára tovább örökítette a hibát, mely nyomorba dönti az emberiséget. De hihetünk abban is, hogy a mindenkiben meglévő gonosz nem képezi elemi részét az embernek, nem biológiailag öröklodo alkotóeleme, csupán a Sátán egy rafinált eszköze arra, hogy kiirtsa az emberiséget és ez esetben megfékezhető, mert nem tartozik a természetünkhöz, csupán tanyát vert bennünk egy időre, de ez idáig szunnyadt a rendszerváltás “élesztette fel” a Gonoszt; legalábbis a regény így magyarázza.

Eljött a rendszerváltás: az emberek ismét dönthetnek jó és rossz között ahogyan egykor a Paradicsomban. Ha a jót választják, korábban csak a Paradicsomban megízlelt bőség köszönthetne újból a földre így tehát ez a vírus, amely teljesíti a legféltettebb kívánságokat, tulajdonképpen hasznos is lehetne Ám mivel az ember eredendően bűnös, nem azt kívánja, hogy képes legyen szeretni Adélt, hanem azt, hogy Adél pusztuljon el egyébként is kövér és csúnya.

A Sátán ezt látva valószínűleg nevet a markába, az Úr pedig a megoldást keresi. Vérre menő küzdelem folyik kettőjük között az emberi lelkekért, minden egyes személyért, a könyörületet pedig csak egy hajszál választja el a gyűlölettől, de egyelőre a Sátán bizonyul erősebbnek.

Ha valaki az ablak homályos üvegén át kívülről nézi az egészet, azt látta volna, hogy az asszony mindkét karjával az asztalra könyököl, a fiával szemben, és imára kulcsolja a kezét a gyerek tarkóján. Mint valami szelíd, vallásos tárgyú képen. Aztán valamit igazít az asztal lapjára támasztott kötőtűn, a hegyét a fiú egyik orrlyukához illeszti, majd hirtelen, nagy erővel belerántja a fejét. Többször. [7]

Jó és Gonosz játszmájának színterévé alacsonyodik a föld, a mindenkiben meglévő ellenétes erők összecsapnak, és szerdán már azt sem tudjuk, hányan élnek, hányan haltak; jelentéktelenné válik az ember ember volta, a kérdés csak az, melyik képzeletbeli listán szerepel a név: a  “már halottakén vagy a leendőkén?

A félelem a tetőfokára hág: nem tudni, ki az ellenség, kitől kell rettegni.

A galamb olyan volt, mint a többi, de Kéri úr azonnal látta rajta, hogy mégsem.[8]

Talán ez utóbbi sorok ragadják meg leginkább a regény feszültséggel teli hangulatának mibenlétét: Bánki Éva kifejti a tanulmányában, hogy senki sem az, akinek/aminek látszik: “ A Nyúlszájú nem nyúlszájú, hiszen maszkot visel. Malvin őrmester nem Malvin, hanem Sági Éva. Csiszár nem császár és nem is király, Néger, a roma kisfiú nem néger, Molnár főhadnagy csak hadnagy, hiszen visszaminősítették (viszont az elbeszélő többször is (fő)hadnagynak nevezi), Líbia, a rendőrségi titkárnő eredetileg Lídia, Lázár, a maffiózó pedig nemcsak a Lázár, hanem a Mocsok, Sárga, Penge, sőt a Rácz, Rács, Rácsai nevekre is hallgat.”[9]

Különleges továbbá a galamb, aki nem fehér. A szürke jelző valamiféle (be)szennyezettségre, romlottságra utal(hat), melyre már a cím felhívja a figyelmet. Legalábbis báránybőrbe bújt farkasra asszociál az olvasó, ha egy , a Gonosz által „megrontott” galambot képzelünk magunk elé, mely külsőre még idomul ugyan a társaihoz, ám a romlottság jelei már fellelhetők a testi jegyein.

 Hát miféle állat ez?[10]

Szebb, hatalmasabb, mint a többi természetes, hogy meg kell szerezni. Akárcsak a tiltott gyümölcsöt a Paradicsomban. A Gonosz ismeri az ember gyenge pontjait: tudja, hogy a birtoklási és feltűnési vágy erőteljesen jelen van majd minden földi halandóban, így hát olyan csapdát kell állítania, amelynek e két gyengeség birtokában az ember képtelen lesz ellenállni. A galamb csupán kérette magát ott turbékolt a közelben; Kéri urat senki sem kényszerítette arra, hogy egy marék eleséggel a kezében, óvatosan a közelébe lopózzon és becserkéssze magának a különleges példányt. Ha híján lett volna a birtoklási vágynak, nem ejti el a gyönyörű galambot, amelyről ő maga is azt sejti, hogy tenyésztett példány tehát: másé

Ez utóbbiak ismeretében már két erőteljesen meglévő, negatív tulajdonságát ismerjük az emberi fajnak: hogy alapvetően boldogtalan, és hogy azt hiszi, a boldogsága a külső körülmények függvénye. Ha XY meghal, boldog lesz; ha XY-t birtokolhatja, úgyszintén.

Goda Albert is úgy hitte egykor, boldog lesz Ilussal, ám az asszony nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem maradt más hátra, mint megszabadulni tőle. Albertnek gondja volt rá, hogy az asszonyt eltegye láb alól Jasával leereszkedett a pince mélyére (a pokolba?), eladta a lelkét az ördögnek, és Ilus elpusztult. Köszönet a rendhagyó hirdetésnek.:

                                   ***MEGUNTA? HÍVJON! KERESSEN!***

Mégis miféle hirdetés ez és ki adta fel?!   Bátyus és Jasa irreális figurák ahogyan Goda Albert, úgy én is azt érzem velük kapcsolatban, mintha egy másik valóság ide szakadt elemei volnának. Identitásuk kétséges: tudjuk, hogy nem ez a valódi nevük, de ezzel együtt azt is sejtjük, hogy sokatmondó álnevekrol van szó legalábbis Bátyus esetében mindenképpen. Egy báty az ember fölött áll: nagyobb és okosabb is nála, fel lehet rá nézni, a szava pedig szent. A remegő-reszkető Goda Albertet Jasa vezeti a földalatti, sötét folyosókon Bátyushoz. Meghátrálni és visszakozni már nem volna helyes ezzel a tettel alighanem kivívná az ember a bátyja megvetését.

A Gonosz erős és hatalmas, az egyszerű földi halandó fölött áll ám ha a Bátyus (mindenki bátyja) képében jelenik meg, azt kell hinnünk, hogy rokoni szálak fűzik az emberhez. Egyazon vér hasonló tulajdonságok. Az emberben is megvannak hát ugyanazon tulajdonságok, mint a bátyjában: csak éppen a hatalma csekélyebb, mert a kisebb gyermek mindig ügyefogyottabb de a maga eszközeivel a saját világában ugyanúgy eltapos és pusztít, ahogyan azt a Bátyus teszi nagyban.

A Gonosz tehát él, eleven a Jó pedig látszólag halott. Nem sok jelét  tapasztaljuk annak, hogy e regény szereplőiben az igazi, önzetlen, tiszta szeretet jelen lenne a szeretetük érdektol átitatott, önös, mással csak akkor tesznek jót, ha az a saját érdekeikkel nem ütközik.

Érdekes jelenet, amikor a házmester a keresztre feszített Krisztus-festményt nézi, és egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy a lator megmozdul.

Amikor nézte azt a nagy hatású festményt, egy pillanatra az volt az érzése, hogy ott van ő is a képen, a színes tömegben, és azt látja, amit azok: Jézus halott, mozdulatlan, DE A LATOR LÁBUJJA MEGMOZDULT, riadtan nézett körül, látja-e még valaki rajta kívül, de akkor már üres volt a terem, a jelzés neki szólt. [11]

Miért a lator és miért nem Jézus lábujja mozdult meg? Talán a házmester romlott, és csak arra van kihegyezve a figyelme, hogy a Gonoszt meglássa számára a Jó halott? Vagy a lator lábujja valóban megmozdult?…

Ugyanakkor a halottnak minősített Vámos Péter, a házmester, felkel a boncasztalról, mert csak tetszhalott volt. Feltámadt volna? A feltámadással egyértelműen bibliai példára asszociálnánk, ám itt felmerül a kérdés: ez azt igazolja, hogy a Jó csatát vesztett a Gonosszal szemben? Később azonban leüti őt a részeg boncmester – alighanem ez az egyik legironikusabb jelenete a regénynek.

Na és ott vannak még az  Apostolok is éppen tizenketten, innen kapták a nevüket. Az iróniát csak fokozza, hogy közülük kerül ki a sorozatgyilkos. És akkor még nem beszéltünk a Kishercegről, vagyis a fiúról, akit meg kell menteni. A bibliai történet épp a fordítottjáról szól: a fiú az, aki föláldozza magát az emberiségért. Mi ez, ha nem a biblia történet kitekerése? Így fokozza Tar a káoszt?: ebben a regényben (majdnem) mindenki (el)vérzik, ám ezúttal az emberiség ontja a vérét…

A regény számtalan értelmezési lehetőséget kínál – és egy olyan jelentős alkotásról van szó, amely misztikus thrillerként is értelmezhető.



 

[1] BÁNKI ÉVA, Hard-boiled-hagyomány a magyar krimiben – In: ÚjNautilus. 2008/IX.

[2] BENYOVSZKY KRISZTIÁN, Egyenruhás madárjósok. Tar Sándor Szürke galamb című regényéről – In: Kalligram. 2003/II.

[3] DÖMÖTÖR EDIT, Nyomozás és olvashatóság.. Tar Sándor: Szürke galamb – In: Alföld. 2007/VII.

[4] BÁNKI ÉVA, Hard-boiled-hagyomány a magyar krimiben – In: ÚjNautilus. 2008/IX.

[5]   TAR SÁNDOR, Szürke galamb, 1996, 8. pp, Magvető, Budapest

[6] BENYOVSZKY KRISZTIÁN, Egyenruhás madárjósok. Tar Sándor Szürke galamb című regényéről – In: Kalligram. 2003/II.

[7]   TAR SÁNDOR, Szürke galamb, 1996, 23. pp, Magvető, Budapest

[8]   TAR SÁNDOR, Szürke galamb, 1996, 23. pp, Magvető, Budapest

[9]  BÁNKI ÉVA, Hard-boiled-hagyomány a magyar krimiben – In: ÚjNautilus. 2008/IX

[10]   TAR SÁNDOR, Szürke galamb, 1996, 25. pp, Magvető, Budapest

[11]   TAR SÁNDOR, Szürke galamb, 1996, 147. pp, Magvető, Budapest