Havasi Attila összes bejegyzése

Francisco de Quevedo szonettjei

 

A végső árnyék, szememet lezárva…

A végső árnyék, szememet lezárva,
napot, világot tőlem elvehet,
s eloldozhatja izzó lelkemet,
melynek az a perc lesz vigasztalása,

de a túlparton sem huny majd ki lángja,
s emléke annak, ahol szenvedett:
átússza égve a hűvös vizet,
a zsarnok törvény hatalmát lerázza.

Lélek, mely istenben sem volt szabad,
vér, melyben oly heves tüzek lobogtak,
velő, mely táplált büszke lángokat:

a testnek int búcsút, nem a kínoknak;
salak lesz mind, de szenvedő salak,
por, de még porként is szeretni fognak.

 

Egy orr

Volt egy ember: egy orrhoz volt csatolva,
mely több volt, mint orr: győzedelmi zászló,
hatalmas fárosz, messzire sugárzó,
felettébb szőrös, óriás uborka,

szakállas kardhal, töprengő retorta,
szilaj elefánt, hanyattfekve párzó;
nazálisabb, mint Ovidius Naso,
rossz helyre tett gigantikus napóra;

vezérlő gálya a nagy Armadában,
orr, melyhez Egyiptom gúlái: morzsák,
az Orr Tizenkét Törzse egymagában;

orr-abszolútum, mit nem bír le kórság,
orrnagy, táborrnok az orrok hadában,
a Hatalom, a Dicsőség s az Orrság.

Havasi Attila fordításai

Illusztráció: Jules Roman – Francesco Penni: Tenture de Scipion: La Bataille de Zama (Louvre)

Havasi Attila trubadúrfordításai

Afons’ Eanes do Coton

Apátné asszonyom, ha más…

 

Apátné asszonyom, ha más
nem, ön minden jónak tudója,
s bölcs is, mint mondják (Isten óvja);
hallgasson meg, ki jó tanács
végett kegyed tán zaklatom:
most házasodtam, s nem tudom,
hogy mi fán terem a baszás.

Ugyanis fülembe jutott,
hogy a tökéletes dugásban
kegyednél, asszonyom, tudásban
s tapasztalatban nincs nagyobb,
s kérem: legyen a mesterem,
hisz én e téren, restellem,
de szinte zöldfülű vagyok.

S ha öntől leckét vehetek,
s egykor mester-baszó leendek
én is, meghálálom kegyednek,
s megteszem, amit tehetek:
baszás közben mindenkoron
az ön üdvéért, asszonyom,
egy Miatyánkot rebegek.

S így, úrnőm, biztos mennybe megy –
üdvére hat hét koplalással
sem lehet ennél jobb hatással,
s az Úr előtt is kedvesebb,
ha az Ő báránykáinak
oktatja, hogy s mint basszanak,
s miképp riszálják seggöket.

 

Fernand’ Esquio

Apátné asszonyom, kegyednek…

 

Apátné asszonyom, kegyednek
én, Fernand’ Esquio lovag,
küldöm ez ajándékokat,
jeléül a mély tiszteletnek,
s mert jobban nem érdemli más:
négy nagy fasz, francúz kvalitás,
keresve se találna szebbet.

Mert barátnémnak nevezem,
kegyelmedért nem volna drága
számomra semmi, ám hiába,
más nincs most kéznél hirtelen:
négy kiváló fasz, két csomagban,
magam egy polgárnőtől kaptam,
s kegyednek adom szívesen.

Kegyelmed finom gusztusa
biztos tetszésben részesíti
őket, hisz büszkén ékesíti
mindet kettős golyóbisa:
négy lófasz, jó nagyok s erősek,
orans használja kegyed őket:
vegye be majd – imáiba.

Havasi Attila fordításai

images

Illusztrációk: Hieronymus Bosch

Edward Lear: A két Agglegény 

Egy házban élt két Agglegény, kik nem maradtak veszteg:
egyik fogott egy Egeret, a másik meg egy Kekszet.
És akkor így szólt az, amelyik Egeret fogott:
“Ez épp kapóra jön, mert itthon minden elfogyott.
Nincs más, csak egy kis citromunk meg egy kanálka mézünk,
és vacsorázni mit fogunk? Hisz nincs már semmi pénzünk.
És félő, hogy ha vacsorára semmit sem eszünk,
hajunk és szempillánk kihull, és soványak leszünk.”

A másik erre így felelt (aki Kekszet fogott):
“A Töltött Egérnél bizony nincs fájinabb dolog!
A Töltelékbe Hagyma kell, no meg Pemetefű –
csak hát ezekhez hozzájutni nem o’an egyszerű.”

És akkor a két Agglegény a városba eredt,
és kértek kölcsön Hagymát, no meg Pemetefüvet.
Hagymát, azt kaptak, Pemetét viszont sehol se leltek,
pedig bejártak minden Boltot, Piacot és Kertet.

De jött egy ember: “Látják ottan azt a nagy hegyet?
A tetejére meredek Szörpentin-út vezet,
és odafönn egy bölcs Öreg, egy Remete lakoz,
ki egész nap egy tudományos nagy Könyvet lapoz.
Azt mondom: fogjon Remetét, kinek nincs Pemetéje,
és igen apró cikkekre meg cakkokra metélje.
S ha megvan, nincs is hátra más, csupáncsak őt elég
a Hagymával jól elkeverni, s kész a Töltelék!”

És akkor a két Agglegény, tovább nem késlekedve,
a meredek Szörpentin-úton fölmászott a hegyre.
És odafönn a hegytetőn volt egy sziklás üreg,
s ott elmélyülten olvasott ama Tudós Öreg.
Ráordítottak: “Félre Könyv! Na rajta, Bölcsek Bölcse!
Az időt itt ne, inkább otthon Egerünket töltse!”

A Bölcs Remete nem felelt egy árva szót sem erre,
s a nagy Könyvvel jól rásózott a két nagy kopasz fejre.
És hegyen-völgyön, városon, Szörpentin-úton át
csak gurult a két Agglegény, hazáig meg sem állt.
De akkorára élelem már otthon nem maradt:
az Egér fölfalta a Kekszet, aztán elszaladt.

Így aztán meghitt kis lakuk elhagyták csendesen,
és attól fogva nem hallott felőlük senki sem.

Havasi Attila fordítása

Roger McGough: A lecke avagy: van-e szükség halálbüntetésre az iskolákban?

Az osztályban totális káosz
a tanár épp megérkezett
de észre se vették és hangja
a ricsajba beleveszett

“Az erőszak lesz ma a téma
az anyagból felelni kell
és olyan leckét adok föl
hogy senki se felejtse el”

Fogott egy ordító kölköt
és jól kitekerte nyakát
majd megfojtott egy kis kócost
mert az is nagyon kiabált

A padsorok között ment végig
a kezében kétélű kard
és füleket-orrokat metszett
meg itt-ott egy lábat vagy kart

A kardot egy későnjövőnek
a hasába vágta bele
majd géppisztolyt húzott elő
és gondosan célzott vele

Először végigkaszálta
a renitens leghátsó sort
a banda mint dugóját vesztett
gumimatrac összeomolt

“Tessék kiengedni” nyögte
egy bitang az ajtó előtt
“Hát persze, csak menj” és a fegyvert
a fejéhez nyomta és lőtt

A diri a pokoli zajra
benézett, bólogatott
és a zsibvásár közepébe
egy kézigránátot dobott

De elfogyott végül a lőszer
s a romokon megjelent
és tarkóra kulcsolt kezekkel
megadta magát a csend

A tanár úr végigtekintett
a véres hullahegyen
és így szólt “Az órának vége
a lecke ma ennyi legyen”

Fordította: Havasi Attila

cikkek_32317

Edward Lear: Hűvös homárok messzi hegyre hágnak…

Hűvös homárok messzi hegyre hágnak,
de lent már hűvösebb uborka sarjad,
s babérja hűvösebb az érckarajnak
únt bánatán a méla piruláknak.
Midőn dús nektár lanyha csöppje árad
a démonok s az ember serlegébe,
ott leskel akkor majd a halk egérke,
a szende tyúk, s a sün, e bolyhos állat.
Ám megmarad, mi zord futamba szője,
mely csüggeteg megül, s enyész borongva,
s a nap hulltán hullatja el naponta
borsózöld hangzatát távol mezőkre.
S hol fondor rozmár gyűl találkozóra –
ilyen ilyen az élet –
hol friss bölénynép gyűl találkozóra,
ott édesebb a méz, sósabb a sóska,
útját a százlábú ütemre rója,
szappan veszését sírják bús bölények,
rajban szökellnek zord rozmári népek,
s a zsenge pikszis int a tűnt reménynek.

(Havasi Attila)

 

Christian Morgenstern költeményei

 

Akasztófatestvér tavaszi éneke

Tavaszlik ránk is végre majd,
ó áldott szép idő!
A fény felé füvecske hajt
egy szú-lukból elő.

A szélben leng idestova,
a szélben leng-lobog.
Úgy érzem, újra az vagyok,
ki nem leszek soha…

 

A Kőtulok

A Kőtulok rázza fejét,
hogy respektáld az erejét.
Öles szarvával itt terem,
s szívedbe fúrja hirtelen.
Ha!

A Kőtulok a szirtre hág:
alájatörpül a világ.
Mit neki széna, legelő –
abrakja emberagyvelő.
Ha!

A Kőtulok örökkön él,
mert kő benne a hús, a vér!
Pusztulni, mint te, sose fog.
–Lennél-e inkább Kőtulok?
He?

 

Palmström

Palmström a tóparton állva
egy nagy piros zsebkendőt széthajtogat:
ezen egy stilizált tölgyfaábra
látható, alatta olvasó alak.

Palmström beletüsszenteni nem mer,
lévén az a fajta ember,
kit a Szépség mindenütt
borzongatva szíven üt.

Gyöngéd kézzel hajtja össze,
mit alig bontott ki épp.
Érző szív pálcát nem tör fölötte,
hogy tüsszenetlen tovalép.

 

Az Éjfél Egere

Ha éjféllik, az Égi Házat,
melyben Hold, Csillag nem tanyáznak,
tizenkét ízben futja be
az Éjfél Egere.

Ő cincogó, de nem loholló:
bár álmában bőg a Pokolló,
penzumát békén rója le
az Éjfél Egere.

A Nagy Fehér Szellem, a gazda,
ilyenkor el van már utazva,
de Házának van Őrszeme:
az Éjfél Egere.

Havasi Attila fordításai