Akasztófatestvér tavaszi éneke

Tavaszlik ránk is végre majd,
ó áldott szép idő!
A fény felé füvecske hajt
egy szú-lukból elő.

A szélben leng idestova,
a szélben leng-lobog.
Úgy érzem, újra az vagyok,
ki nem leszek soha…

A Kőtulok

A Kőtulok rázza fejét,
hogy respektáld az erejét.
Öles szarvával itt terem,
s szívedbe fúrja hirtelen.
Ha!

A Kőtulok a szirtre hág:
alájatörpül a világ.
Mit neki széna, legelő –
abrakja emberagyvelő.
Ha!

A Kőtulok örökkön él,
mert kő benne a hús, a vér!
Pusztulni, mint te, sose fog.
–Lennél-e inkább Kőtulok?
He?

Palmström

Palmström a tóparton állva
egy nagy piros zsebkendőt széthajtogat:
ezen egy stilizált tölgyfaábra
látható, alatta olvasó alak.

Palmström beletüsszenteni nem mer,
lévén az a fajta ember,
kit a Szépség mindenütt
borzongatva szíven üt.

Gyöngéd kézzel hajtja össze,
mit alig bontott ki épp.
Érző szív pálcát nem tör fölötte,
hogy tüsszenetlen tovalép.

Az Éjfél Egere

Ha éjféllik, az Égi Házat,
melyben Hold, Csillag nem tanyáznak,
tizenkét ízben futja be
az Éjfél Egere.

Ő cincogó, de nem loholló:
bár álmában bőg a Pokolló,
penzumát békén rója le
az Éjfél Egere.

A Nagy Fehér Szellem, a gazda,
ilyenkor el van már utazva,
de Házának van Őrszeme:
az Éjfél Egere.

Havasi Attila fordításai

A költő, az nagy színlelő.
Méghozzá zseniális:
valós fájdalmat színlel ő,
még ha valóban fáj is.

És olvasói rendszerint
jól érzik ott a rímben –
nem e kettős költői kínt,
csak magukét, mi nincsen.

S így körbe-körbe járogat,
cicáz az értelemmel
ez a felhúzós kisvonat,
mit szívnek hív az ember.

Havasi Attila fordítása

A végső árnyék, szememet lezárva…

A végső árnyék, szememet lezárva,
napot, világot tőlem elvehet,
s eloldozhatja izzó lelkemet,
melynek az a perc lesz vigasztalása,

de a túlparton sem huny majd ki lángja,
s emléke annak, ahol szenvedett:
átússza égve a hűvös vizet,
a zsarnok törvény hatalmát lerázza.

Lélek, mely istenben sem volt szabad,
vér, melyben oly heves tüzek lobogtak,
velő, mely táplált büszke lángokat:

a testnek int búcsút, nem a kínoknak;
salak lesz mind, de szenvedő salak,
por, de még porként is szeretni fognak.

Egy orr

Volt egy ember: egy orrhoz volt csatolva,
mely több volt, mint orr: győzedelmi zászló,
hatalmas fárosz, messzire sugárzó,
felettébb szőrös, óriás uborka,

szakállas kardhal, töprengő retorta,
szilaj elefánt, hanyattfekve párzó;
nazálisabb, mint Ovidius Naso,
rossz helyre tett gigantikus napóra;

vezérlő gálya a nagy Armadában,
orr, melyhez Egyiptom gúlái: morzsák,
az Orr Tizenkét Törzse egymagában;

orr-abszolútum, mit nem bír le kórság,
orrnagy, táborrnok az orrok hadában,
a Hatalom, a Dicsőség s az Orrság.

Havasi Attila fordításai

Illusztráció: Jules Roman – Francesco Penni: Tenture de Scipion: La Bataille de Zama (Louvre)