Adagio 33.
Az idő nem gyógyít,
csak kérgesíti a seben a vart.
Kinek nagy szívétől súlyos melle,
mind magányos.
Színek végtelenjét látja
a monokróm világban,
kimondott helyett
a félrenyelt szót érti jobban.
Sovány vigasz a segítő isten,
ha mázsás teher töri
csontról csontra vállunk,
ezerszer mázsásabb a felismerés,
hogy isten nincsen:
egyedül kell lábra állnunk.
Mert lábra kell állnunk.
Adagio 67.
boldogság
anyja lábát ölelő
gyermek a boldogság:
magán érzi biztonságát
hiszékeny és ártatlan
– védtelen együgyű
panelházak közt
kevés lelke
viszonzatlan szétosztja a kérhetetlent
benne a tiszta
világ reménye: a mennyek országa:
a boldog ország: a Semmi országa
magadban
teljesebb, ha túl
magadon
Adagio 93.
Nyers vagyok és tiszta,
egyszerű, mint létrán a fok.
Befejezetlen:
eredmény nélküli törekvés,
válasz, mit nem kér számon kérdés.
Lopok és hazudok,
ahogy követel a szükség
– de nem színlelek s nem tévesztek:
amennyit látsz belőlem,
több nem vagyok neked.
Elnyelem a viszonylagosságot,
hajszálnyi forrássá duzzadok,
mértéktelenségem kezét szorítva
szellemvárosból örök életet csalogatok.
Adagio 104.
Botladozva hangol
a reggel
keresztülfecskendez
átlátszó vagyok
üres utcán tolakodok
nem ugat meg a kutya sem
pont úgy hogy alig
rúgok be és lerúgom magam a sámliról
kötél vége csiklandoz
Adagio 109.
Nyolcadik látomás:
Éberek a 18-as kavicsnál
Látlak
családtalan álmokra maszturbálni,
potyázni az ingyen konyhán,
kihalt nyelven prófétálva
heroint kaparni a sebes falakról,
koldulni, betörni, fényképekre köpni.
Kisiskolás fogalmazás maradtál,
és igen: tényleg kiradíroznak,
akikre hasonlítani akartál.
(…)
Velem maradsz, ugye?
bedeszkázzuk a vészkijáratot,
ponttal zárjuk a kérdést,
és hagyjuk kiégni a várószoba
poros villanykörtéjét…
A hátsólépcsőn találkozunk.
Adagio 111.
Teljen a nap csöndességben.
Ne gyújts ma világot,
ne gyakorolj s ne lelkendezz,
ne számold a jövőt.
Ereszkedj mélybe.
Szembesülj vállalni
s gyászolni, mi elmaradt,
ünnepelni az ajándékokat.
Veszítsd életed a születőkbe.
Ragyogj, akár a gyermek:
gyönyörűn, védtelenül.
Adagio 121.
Csönd és szünet.
Rossz helyen bekezdés.
Korrekció a megfelelőn.
Lelkiismeretünkön ujjlenyomat.
Defektes a busz kereke, ami Isten országába vinne.
Nyalogatom tükörképem.
Látvány-repedés szemhéjam alatt.
Összevarrtam a számat, nem tudlak elárulni.
Menjünk, lekéssük a zárórát!
Adagio 122.
Ismeretlen ember,
nincsen hangod.
Névtelen ember,
elfordul múltad.
Boldogságod íztelen: megtűr.
Alvajáró az ecetszagban…
2014-2017
(Illusztráció: Maurice Sapiro: Birch Bark)
