Szofinak

 

Bennem a sötétben fény pezseg,
hentergő surrogás – rólam vitáznak
döntéseim: túlkapások és mulasztások.
Lefognak, hogy nyelvembe harapjanak:
önsorsrontó nárcizmus, altruista mazochizmus
– sorsomról dönt e beteges szenvedély.

Néha még látom az árnyakat, akikkel felnőttem.
Átrendeződnek értékeim, ezért
erőt gyűjtök megbecsülni azt, amit nem
érdemlek meg.

Téged pedig hazátlannak nevellek,
kozmopolita lokálpatriótának:
hazád a mindenség – magadban – legyen!
Féktelen lendület – éhség mindarra, mit félredobnak.
Összecsomózott hajszál, tüsszentésben hegyomlás
…szolgákat szolgálj és urakat uralj!