menjenek elől, mondtad, menjenek
csak, vigyék a ládát a megáradt
folyóig, vigyék, mint egy kaptárt
tele szavakkal, vállra emelve,

 

deszkára tapasztott füllel; legyenek

 

tizenketten, emlékszel, így kérted,
vigyázva emeljék vállra, amikor
elindulnak átkelni a folyón, mintha
Isten, egy isten, a világ ura feküdne

 

benne, irdatlan arany hegyű toll, amelyet
már senki nem vesz kézbe, senki, csak
cipelik ide-oda, fölemelik és leteszik,
szóba hozzák, mintha bizony elférne

 

benne, irdatlan arany hegyű toll,
a ládába zárva; miért kellene átjutni,
partot érni a másik oldalon, kőről
kőre lépni, száraz lábbal, a láttodra

 

ketté szakadt, háborgó folyóban?

 

egy másik oldal, egészen másik,
nem is föld, mező vagy hegy,
ligetek vagy dombok, annyi hely
sem, hogy lekerüljön a vállakról

 

a teher, egy barlang vagy néhány
régi kő kövön, ahol biztonságban
lehetne, emlékszel, egy vékony
ösvény csak, amíg a szem ellát

 

penge-vékony csapás, örvénylő
fehér tűz a lejáróknál, örvénylő
fekete tűz a lejáróknál, jobb
és bal oldalon, “idegeneknek tilos”,

 

vigyék csak, ezt mondtad, emlékszel

 

 

 

 

 

 

 

A teremtett embernek kiszolgáltatott Isten tehetetlenül zötykölődik a ládában, beletörődve a szintén maga által alkotott tehetetlenség törvényébe. Valóban ez a kép  jellemezné a XXI. századi világfelfogást? A Jelenésekkel befejezett, ám még be nem teljesedett műalkotását időnként szóba hozzuk, rakosgatjuk, vele a becsomagolt istenünket is. De mégis milyen félsz hajtja azt az embert, aki rakosgatja, harcol vele, s mégis – akarata ellenére is képtelen végre békén hagyni az Írást? Talán az életet mentő kíváncsiság, mely mindnyájunkban ott él: Mi van, ha igaz? Ha át kell kelnem, egy utat választanom??

Átkeltek a folyón. Kezemben ma keményborítású, magyar nyelvű istenmondta szavak. Homlokráncolva olvasom az Igét. Igaz volna? That’s your choice. András célja talán nem is volt több: hozzák szóba!

 

Géczy Ráhel