AKI FÉL AZ ÁTHALLATSZÓ

 

A jövőből beszivárog valami,

mint leengedett roló alatt

a nappali fény, ám csak

formák mozognak, fénycsíkok,

de hogy az autó éppen,

lovas, vagy magányos sétáló,

 

nem biztos. Biztos viszont maga

a mozgás. A túlvilág alakjai

ablaknyira vannak tőlünk. Két

perc múlva bekövetkező önmagam

egy angyallal ráz kezet most,

és aki két perce voltam,

 

egy ördöggel szkanderozik.

Aki egy év múlva leszek,

aki egy éve voltam, úgy

hajolnak fölém, mint bölcső

fölé a szomszéd, aki fél

az áthallatszó sírástól.

 

 

A TÁVOLI SUGÁRZÁSA

 

Mi Atyánk, ki vagyok

a mennyekben? Van-e

ott hely? Ki leszek?

Lesz-e menny, ha majd

szükségem lesz rá?

Ha majd nem leszek.

 

Amíg vagyok, mindegy,

hogy van-e. Ki vagyok

tehát most ott? Senki

– ő van vagy nincs?

Úgy tapasztalom,

sehol máshol nem

 

vagyok, csak itt.

Vékony rétegben víz

borítja a tájat. A nap

tükröződik benne, és

minden fehér. A távoli

jelenlét sugárzása.

 

 

 

EGY ISMERETLEN G. MELLETT

 

A temetésen ő Goldstein havas

vállán nyugodott. Akkor

derült ki számára, hogy

van halandóság, de ettől

tényleg földerült, mert a

nap is épp előjött a felhők

 

közül, akkor derült ki

a számára, hogy van halhat-

atlanság, nem a puszta lét dagad,

nyúlik, mint a vizes liszt,

ha kovászt dobnak bele.

Van tehát vége itt, ami

 

jól láthatóan kezdet ott,

mert az ott másképp nem is

létezhetne. Előbb a hó annyira

esett, hogy megülte a gyászolók

sötét kabátját. De a sok száz

ember nevét honnan is tudhatnánk?