Aludni térnek mindannyian. És egész estig csendes, kihalt a ház.
*
Óracsörgés. Kinyitotta szemeit, s azok kedvetlenül tértek magukhoz. Nagyot nyújtózkodott, majd felült, papucsába lépett, készülődni kezdett. Poros bútorai között csoszogott, hol a reggeli újságot, hol kávéját szorongatta. Hiányzik, motyogta. Mint minden áldott nap. Most megyek, munka után jövök.
– Halló, tessék?
– Jó napot kívánok! A Varázs Kft. üdülést kíná…
– Hagyjon engem békén!
– Hogy rohadnál meg!
– Halló!
– Jó napot kívánok! A Varázs Kft. üdülést kínál önnek és családjának. Nincs is más teendője csak válaszolni néhány kérdésre.
– Nyö.
– Akkor térjünk is rá az első… Baszd meg, erre lerakja.
– Igen, tessék?
– A Varázs Kft.-től telefonálok, és lenne önnek egy nagyszerű ajánlatom.
– Hallgatom.
– Két hetes üdülést nyerhet, amelyhez nem is kell mást tennie, csak válaszolni néhány egyszerű kérdésre.
– Hallgatom.
– Hányan élnek egy háztartásban?
– Hallgatom.
– Khm… Ahogy az imént is kérdeztem, hányan élnek egy háztartásban?
– Kettő. Izé… Cicuka meg én.
– Tehát ön és a kedves élettársa?
– Nem. Én és a macskám.
– Tehát egy, köszönöm. Lépjünk is a má…
– Nem! Cicuka velem lakik. Kettő.
– Ó, hogy… Rendben, ketten élnek egy háztartásban. Repüljünk is a második kérdésre. Szokott… Khm… Szoktak üdülni járni… cicukával?
– Izé, igen.
– Remek! Inkább külföldön vagy belföldön szoktak kikapcsolódni?
– Igen.
– Akkor most melyik?
– Az első.
– Külföld?
– Ja, nem. A második.
– Értem, köszönöm. El is érkeztünk a negyedik kérdéshez, melyben…
– Mennem kell.
– Tessék?
– Megyek.
– Ne, kérem, várjon! Hisz butaság lenne most félbeszakítani, amikor már csak egyetlen kérdés választja el a… Tedd is le! Vén macskabaszó fasz!
Este 6 órakor kitört a szokásos mozgolódás. A gépek megálltak zúgni, az élére vasalt nadrágok és szoknyák megemelkedtek, a székek hátratolódtak. Az aktatáskák rengetege egyszerre suhant a magasba és vágódott a tulajdonosok hóna alá. Őszes szakálla kitűnt a borotvált arcok közül. Halántékán lüktettek az erek. Letette a telefonkagylót, lekapcsolta asztali lámpáját, és mélyet sóhajtott. Vége. Autójába ült, meglazította nyakkendőjét. Hajtott.
A Népfelkelő utca 71-ben fordult a hatalmas vassárkány kulcs, a faajtó megremegett, majd ropogva félreállt. Megjöttem! Végigsétált a hosszú folyosón. Két oldalt a gyertyák viasza szikrázva hullott a fekete padlóra. Zakóját a fogasra dobta, végigvonult a folyosón, belépett a hálószobába. Egy öreg tölgyfa szekrényhez lépett, kinyitotta az ajtaját, majd belépett rajta. Mikor kilépett, bársony köntöst viselt. Ma is el kell végeznünk a dolgunkat, suttogta. Egy, kettő! Legörnyedt és egy apró ajtón keresztül egy kis szobába lépett. Jobbra-balra hat-hat szalmazsák a földön, mindegyikben vastag, szürke por pihent. Végigsétált az ágyak között, kezével sorjában mindet megérintette. Mennetek kell, igyekezzetek, sziszegte, azzal lámpást gyújtott és leült. Várlak titeket. Csak nehogy felébredjenek a kutyák vagy a gyerekek, csak nehogy felébredjenek a kutyák vagy a gyerekek…
A Népfelkelő utca 69-ben Szatyi bácsi az ablakból figyelte, amint szomszédja hazaérkezik, átsuhan a hatalmas fekete fák között, elforgatja az öreg díszes kulcsot, és belép a házba. Szatyi bácsi nagyot szürcsölt az ölében gőzölgő bablevesből. Egy eltévedt csepp végigfolyt ráncos arcán, leszaladt lógó tokáján és beleivódott a trikójába. Ezzel csatlakozva a többi folthoz. Már szürkült. A bableves maradéka teljesen kihűlt, és Szatyi bácsi hatalmasat horkantva fejjel az ablak üvegének dőlt. A koppanástól felriadva észrevette, amint szomszédja köntösben kilép a kertbe, és az avarba feküdve hangosan vihogni kezd. Tépkedte a virágokat, némelyiket arcához simította, némelyiket a magasba emelte, nevetett. Szatyi bácsi kidüllesztette hályogos szemeit és orrát az ablaknak nyomva figyelt. A kurva istenit, ez megzápult, dörmögte. Még egy ideig elnézte, ahogy szomszédja elméje megbomlik, majd hemperegve eggyé válik a lehullott levelekkel. Leoltotta a lámpát, és aludni ment.
Amikor a szomszédban kihunytak a fények, ő még mindig ott fetrengett az avarban, ám vergődése lelassult. Lassan az égre emelte tekintetét. Egyre halkabban és halkabban kacagott. A csillagok közül tizenkét szempár szegeződött rá. A széles mosoly hirtelen lezuhant arcáról, zokogni kezdett. Tépte a virágokat, üvöltött. Miért nem jöttök?! Merre jártok?! Miért hagytatok el, patkányok?! Fekete szeméből kristályok hullottak, a földre érve vérré váltak. Bűn. Halhatatlannak lenni bűn. Átok. Halhatatlannak lenni, egyedül maradni átok. Felpattant a holt virágok és levelek közül, berontott a házba, és egy hatalmas kovácsoltvas ajtóhoz rohant. Egy kis fiókba nyúlva idegesen kotorászott, majd kiemelt egy kulcsot. A vasfigurák közé dugta, kattant a zár. Ahogy az ajtó kinyílt a verejtékező arcot aranyak, ezüstök, briliánsok, gyémántok fénye világította meg. A fényáradat felett polcok, a polcokon pedig kis üvegek. Az üvegek sorba rendezve álltak, méret szerint növekedve. Az elsőben egy egészen apró fejecske pihent, a másik végen nagyobb, tíz éves gyermek feje ázott tágra nyílt szemekkel. A szoba közepén kis asztal állt, rajta álarcok, tőrök, pisztolyok. Megragadta az egyik tőrt, majd óvatosan áttolta szívén. Hátából kristályok zúdultak a földre. Összerogyott. Apróbb kristályokat köpve hörögte, vége, vége. A serlegek, nyakláncok és aranytallérok közé zuhant.
Óracsörgés. Kinyitotta szemeit. Most megyek, munka után jövök, szólt halkan.