Bevezetés
A múlt század 60-as éveiben Pesty Frigyes történettudós kezdeményezésére hatósági segédlettel községenként összeírták a földrajzi neveket – vagy ahogyan nevezték –, a hely- és dűlőneveket. Pesty az országos méretűre tervezett gyűjtés előkészítéséhez 1862-ben fogott hozzá. Elgondolását két nagy tekintélyű tudományos társaság, az Akadémia és az Erdélyi Múzeum–Egyesület is felkarolta. A nagyszabású munkához azonban meg kellett nyernie a hivatalos szervek, a Magyar Királyi Helytartótanács és az Erdélyi Főkormányszék támogatását is. E hivatalok — belátva a kezdeményezés fontosságát — vállalkoztak arra, hogy az ország közigazgatási apparátusának felhasználásával megszervezik a gyűjtést (Hoffmann–Kiss 1996: 3).
Tanulmányomban a XIX. századi nyelvi állapotot, a földrajzi helyhez kötött nyelvi identitást vizsgálom meg nyelvi elemzésen keresztül. A hatalmas korpuszból a tatárjárások emlékeit emeltem ki jelen tanulmányomban, de előtte ismertetem a Pesty-anyag megjelentetésének módjait. A témával a legbehatóbban Mizser Lajos nyelvész foglalkozott (lásd A tatárjárások emlékei Pesty Frigyes helynévtárában). Mizser megállapította, hogy az 578 helységből 111 esetében tartották fontosnak, hogy az ún. tatárjárásról közöljenek több-kevesebb információt.
Pesty Frigyes gyűjteménye alapvető történeti és nyelvészeti forrásanyag. A magyar nyelvtudomány egyik feladata a határokon túli anyagok kezelhetősége, közzététele. Azért tartom fontosnak felkutatni ezt a történeti forrást, mert a mai, modern helynévkutató számára szinte megkerülhetetlen a Pesty-féle gyűjtés. Meggyőződésem, hogy a szlovák helységneveket, a szlovák nyelvű bejegyzéseket is figyelembe véve, hatékonyabban tudja ezt elvégezni egy szlovákiai magyar nyelvész, hiszen Nógrád megye bizonyos szeletei a mai Szlovákia területére esnek. Pesty Frigyes az ország minden tájáról beérkező kérdőíveket 15 éven át tanulmányozta, megyénként rendezte és értékelte. A nem kielégítő feleleteket küldő helységek elöljáróit a Helytartótanács ismételt válaszadásra kötelezte. Ennek ellenére nagyon sok település hiányzik, vagy ha meg is van, hiányos, csonka a közzététele. Sok esetben nem tudjuk, meddig tart a névtest, a térszíni formára vagy a művelési ágra utaló szó. Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában fellelhető, illetve mikrofilmen hozzáférhető 63 vármegye által beküldött 28365 fólió egyedi kézírásos formájában 35000 oldalt tesz ki. Hajdú Mihály megemlíti, hogy először az 1950-es években hallott fölbecsülhetetlen értékeiről Lőrincze Lajostól, aki szomorúan állapította meg, hogy senki nem hasznosítja a hatalmas anyagot, pedig a neveken kívül nyelvjárási, néprajzi, településtörténeti szempontból is hallatlan becse van. Hajdú szerint a magyar tudomány feladata lenne a határokon túli területeknek az eredetivel teljesen megegyező, tehát betűhív anyagának közlése, a felhasználást megkönnyítő, megfelelő mutatókkal együtt. Cél tehát a határokon túli területek Pesty-anyagának teljes megjelentetése is. Mivel a vizsgált korpusz egy szelete a mai Szlovákia területére esik, rögtön adódik, hogy benne szlovák és más nyelvű feljegyzések és helynevek is szerepelnek. Példáim zöme a Nógrád megyei részéből nyeshető ki, amelyet már a korábbiakban megtettem vizsgálódásom tárgyává.
Bognár András szerint e gyűjtemény hazánk legnagyobb és legértékesebb dűlőnév-archívuma más írott források mellett. Számos leírásában figyelembe vették és megtartották az akkori helyesírás minden jellegzetességét, még az egy-egy szövegegységen belül mutatkozó következetlenségeket is – akár magyar, akár idegen nyelvű szövegről van szó. Figyelembe vették a magánhangzók-mássalhangzók hosszúságát-rövidségét, a szerb-horvát és a szlovák szövegek sajátos ékezeteit és a központozás minden jegyét. Az idegen nyelvű szövegrészek közül csak a latin anyagot fordították magyarra, a délszlávot, a németet és a szlovákot nem (Bognár 1984b: 9). Sokszor találkozunk olyan esettel is, hogy egy-egy adat (név) több nyelven is szerepel, vagy ugyanannak a tereptárgynak különböző nyelveken is van – nem azonos, ill. egyik nyelvről a másikra fordított – neve. Ilyenkor minden nyelven felvették a lejegyzők az adatot a mutatóban. Pl. Szigetzsép esetében: Mali dugatské–Langtheilacher és Langtheil acker (Bognár 1984b: 10). A többnyelvűség megjelenésére számos példát találunk Bognár könyvében (Hont vármegye és kiegészítések). Ezek a kategóriák szervesen ráhúzhatók a Pesty-archívum Nógrád vármegyét érintő részeire is. Ezek elkülönítésére sajátos, egyedi kategóriákat állítottam fel. Ezek a következők:
- A magyar helyneveket lefordították szlovákra és mindkét alakot közlik. Pl. Alsó-Felső Alsók esetében: Barana strana–kosok mezeje, Širočina–széles düllő, Vinnícke–szöllősök, Panska Chrast–Uradalmi cserje, Na Hajik–erdők, Spanielka–spanyolföldje, Kopanice–irtvány, Háj–liget, Hrabina–Gyertyánfás, Kalinovka–szántóföldek a mellettök található legelőkkel.
- A név csak szlovák alakban szerepel. Pl. Alsó Mladonya esetében: Ploština, Brezina, Rakitovec, Didnicke, Borovice, Kalinovsky Hrob, Zobrák.
- Mondat formájában magyarázza meg az abba épülő szlovák neveket. Alsó Palajta település esetében: „Szőllő hegy” „Mocsár” – „onnét van e név, hajdan aljában egy nagy tó volt, egészen hasznavehetetlen, jelenleg ezen hely termő kaszálló, a szőllő hegyen igen jó bor terem” (Bognár 1984b: 33). „Egy nagy hegy” „Hrobká”, ha ez többszörözendő, tehát „Hrob”, annyit tesz mint halom – de hogy millyen halom lehetett tetejében azt nem tudhatni, sír- vagy kő halom. Innét van ezen elnevezés” Egy harmadik példa: „Egy szőllő hegy „Farkaški” valaha erdőség lehetett, más tudomásunk nincs.”(Bognár 1984b: 33).
- A szlovák név beépül a magyar szövegkörnyezetbe és nem fordítják le. Pl. Alsó Rakoncza esetében „Előszeretettel mivelik sziklás lejtőkön falak közé szoritott szölleiket, mellyeken különösen a „potocki wrech” és vlcinec féle hegyen finom zamatu és erejü bor terem, – csakhogy a Szitnó Selmecz bányai nagyhegy tájárul fujdogáló éjszaki szelek gyakran már csírájában megfagyasztják a lakosok szöllö reményeit” (Bognár 1984b: 36).
- Magyar helyesírással átírják a neveket. Pl. Alsó Szemeréd leírásánál: Szelonka (a szlovák előzmény ugyan vitatott).
- Csak megmagyarázzák a szlovák név jelentését, de nem fordítják le magyarra. Pl. Apátmarót leírásánál a következő esetek sorolhatók ide: „Podbreki szántó földek, azért hivatnak, hogy hegy alatt feküsznek. Napkoropiszkanci, azért mert kenderesek felett léteznek. Dlhje honbje ezek hosszaságoktól így hivatnak”(Bognár 1984b: 41).
- Külön utalnak a lejegyzésben a szláv, ill. szlovák lakosság jelenlétére, de ilyen nevű helyneveket nem sorolnak fel. Pl. „Honét népesitetett e Helység? Nem tudatik, azonban annyi bizonyos, hogy lakossága mindég szláv ajkú volt.” (Bognár 1984b: 43).
- Csak a szláv vagy szlovák helységnevet magyarázza meg a leíró. Pl. „ A helység neve Bácsfalu, tótúl Báčove honét ezen elnevezést vette nem tudatik.” (Bognár 1984b: 43).
- A település teljes leírása csak szlovák nyelven történt. Pl. Badin esete: Opis obci dolní Badín. Az is előfordult, hogy két leírást készítettek a válaszok visszaküldésénél, amelyek többnyire fedték egymást.
- Mindkét alakot megtartja, tehát a magyart és a szlovákot is, de ezek nem egymás fordításai, inkább lehetőséget kínál fel. Pl. Bernece leírásában: „Drenó vagy irtás bikke a balazsvitványi rettől deli oldalon felnyúló erdős hegy a Nagyoroszi határral ütközik” (Bognár 1984b: 59).
- Ingadozik a kis- és nagybetű a szlovák névben (ezáltal felvetődik, hogy valóban tulajdonnév-e). Pl. Bozók esetében: „Nad velkou chrafton, na kopanickách, Na Vasku, za dolinou (Bognár 1984b: 65).
- Egyáltalán nincs szlovák név a leírásban, csak magyar név szerepel, sőt a leírás is végig egynyelvű. Pl. Drégely esetében (Varga tói patak, Leány árok, Arany gomb).
- A leírás német nyelvű. Pl. Horbi település esetében találkozunk vele.
- A több elemből álló névforma egy része szlovák, másik eleme viszont magyar. Pl. Illia esetében: Kriazon Garok Földek és Rétek, Majerka Földek és Rétek, Trnákon Wrch Földek és Legelő (Bognár 1984b: 151).
- A többtagú név szlovák elöljárót és megkülönböztető jelzőt tartalmaz, de alapeleme magyar névrész. Pl. Illia esetében: od Medvedzei Forrás.
- A leírás latin nyelvű, pl. Kolpach esetében.
A Pesty-anyag megjelentetése
A Pesty-anyag közzétételének négy módja fordult el eddig:
a) Egyes települések vagy kistájak névtani (vagy történeti) monográfiájának történeti helynevei közé besorolták, beillesztették Pesty gyűjteményének ide vonatkozó helynévadatait. Elsősorban névélettani, etimológiai kutatásokat szolgálhatnak az ilyen munkák, s leggyakrabban Szabó T. Attila élt az ilyen típusú adatközlésekkel.
b) Településtörténeti monográfiákban szó szerint vagy betűhíven közölték a településre vonatkozó teljes Pesty-anyagot. Névtani szempontból is hasznosítható. Leginkább Janitsek Jenő és Szőts Lajos munkáiban találkozhatunk ilyen típusú közlésekkel.
c) Nagyobb helynévi összeállításokban, gyűjteményekben a történeti és jelenkori nevek közé beépítették a Pesty-adatokat. Ez az első típushoz hasonlóan megfelel az önelvű névkutatás elveinek, s névélettani szempontból hasznosítható. Ilyenek az Országos Helynévgyűjtő Mozgalom, a Debreceni Egyetem megjelent kötetei.
d) Önálló kötetben adták ki egy-egy nagyobb táj- vagy megye teljes Pesty-anyagát teljes egészében pontos, betűhív átírásban, jegyzetekkel, mutatókkal különböző intézmények. A komplex névtani kutatásokhoz (néveredet, népetimológia, stb.) és a helytörténet, néprajz, gazdaságföldrajz stb. számára ezek a kiadványok adják a legértékesebb, legjobban használható anyagot. Amennyiben pontos, betűhív a közzététel, nemcsak hogy az eredetivel megegyező értékű, hanem a könnyebb olvashatóság és a megfelelő mutatók következtében jobb is az eredeti kézírásos munkánál. Így jelent meg a Jászkunság, Külső-Szolnok, Hont, Békés, Bihar, Veszprém stb. megye anyaga (Hajdú 2006: 206–207). Nógrád megye anyagát ezzel a módszertani eljárással szeretném megjelentetni. Hajdú javasolja, hogy a leendő közlések a Bihar anyagát feldolgozó köteteket kövessék, mivel személy-és tárgymutatót is tartalmaznak, valamint a mellékelt térképhez külön helységnévmutató is tartozik (lásd. Hoffmann István–Kis Tamás 1996. Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából 1864. Bihar vármegye I–). Hajdú felsorolásából kitűnnek azok a vármegyék, amelyekről egyáltalán nem jelentek meg közlések, ezek még kihívásként figyelmeztetnek bennünket a feldolgozásukra. Álljanak itt azok a megyék, amelyeknek még nincs feldolgozva az anyaga vagy egy része sem: Aranyosszék, Árva vármegye, Brassó és vidéke, Alsó- és Felső-Fehér vármegye, Fogaras vármegye, Hunyad vármegye, Kőhalomszék, Krassó vármegye, Küküllő vármegye, Medgyesszék, Mosony vármegye, Nagysinkai szék, Nagyszeben, Nógrád vármegye, Nyitra vármegye, Segesvárszék, Szászsebes, Szászváros, Szepes vármegye, Szerdahelyszék, Székely városok, Temes vármegye, Trencsén vármegye, Újháziszék, Zaránd vármegye. Egyetérthetünk Hajdú véleményével, miszerint a határon túli települések anyagának nehézségei nem csupán a nehezen olvasható kézírásokban rejlenek, hanem sokkal inkább a gyakori idegen szövegek, nevek olvasásában (Hajdú 2006: 215). A biztosítékot azok a tudományos kutatók jelenthetik, akik a magyar mellett szlovák (esetleg román, szlovén stb.) nyelvismerettel is rendelkeznek.
Nógrád megye anyaga az akkori beosztás szerint a 68–69. tekercseken található a 30 kötetben és 505 levelet tartalmazott. Jelenleg az OSZK Kézirattárának 46. sz. tekercseként van számon tartva. Mivel a mikrofilmek nehezen olvashatók, tévesztésre adnak lehetőséget, digitalizálták őket. A digitális másolata jelenleg 520 fájlt tartalmaz. Mivel célom megjelentetni a vármegye teljes anyagát betűhív formában, meg is kezdtem a munkálatokat. Az eddigiek során a következő településeknél végeztem már teljes lejegyzést: Abelova, Agárd, Alsó Bodony, Alsó Petény, Alsó Szécsényke, Alsó Sztregova, Alsó Told, Andrásfalva, Balassagyarmath, Balás Huta, Bánk, Bárna, Becske, Berkenye, Berzencze, Bisztricska, Baglyasallya, Bokor, Bolgárom, Borosznok, Buják, Bussa, Csalár, Csákanháza, Cseh Brezó, Csengerháza (a települések az akkori alakjukban szerepelnek). A települések azonosításánál az akkori, Bach-féle közigazgatási beosztást vettem figyelemne, ahogy tette azt Pesty is. Ebből adódik, hogy a községek zöme ma már Szlovákia területére esik. Összesen 72 település helyneveit sikerült összegyűjtenem az adattárból. A Nógrád megye településeiről beküldött válaszokat is jellemzi az egyenetlenség, összességében azonban megállapítható, hogy a helyi szervek többsége alapos munkát végzett.
A tatárjárások emlékei a települések leírásaiban
Jelen dolgozatomban szeretném felvázolni, hogy mely települések közöltek valamilyen adatot róla. A tatárok Kun László korában, a XIII. sz. utolsó harmadában jöttek a Kárpát-medencébe (KRISTÓ 2003: 251). Elnevezésük vándorszó (ném. Tatar, cseh Tatar, oszm. Tatar), amely a török nyelvekből terjedt el. A TESz. szócikkének megalkotásakor a személynevek tanúsága alapján állapította meg, hogy e népnév a XII. századtól már ismerős lehetett a magyar nyelvben, de a honfoglalás előtti szóátvételt valószínűtlennek mondja. Török eredetre vezethető vissza a török népnév (türk, ujg. türk, TESz.), amely a Kína szomszédságában a VI–VIII. századig élt török nyelvű törzs és birodalom neve volt. A TESz. szerint a magyarság már a honfoglalás előtt ismerhette e népnevet vagy egy, vagy több, meghatározhatatlan török népre és nyelvre vonatkoztatva. Ez az elnevezés a XIV–XV. században lett az akkoriban megjelenő oszmán-törökök jelölőjévé (Rácz 2008: 10).
A leírások jó része azt sugallja, hogy az 1241–42-es mongol invázióról van szó, nyilván azért, mert helységük régiségét bizonyítják. A tatárjárások általános velejáróit (gyilkolás, rablás, felperzselés stb.) sok helység megemlíti. További megnevezések: tatárpusztítás, tatárdúlás, -csata, -csordajárás -foglalás, -berontás, -világ, tatár-pogányjárás, tatárok bejövetele. Mivel a tatár szót alkalmazták lejegyzőink a “hondúló hadak”-ra, egyrészt általánosítás is történt, másrészt viszont ez a szó felvette a ‘kegyetlen, gyújtogató, gyilkos ‘jelentést is nemzetiségtől függetlenül. Megtörtént tehát az, hogy a “hondúló hadak”-at összekeverték tatár címszó alatt. Lejegyzőink a következőket említik (gyakorisági sorrendben): tatár, török, lengyel, német, kuruc. Országos jellegű támadás csak egy volt, a többiek helyi jellegűek voltak, néhány megyét, olykor csak néhány falut érintettek. Északkelet-Magyarországon a teljesség igénye nélkül a következők: 1241–42, 1285, 1566, 1594–95, 1599, 1617, 1647, 1657, (lengyel is) 1658, 1660–70 (a legnagyobb az 1661-es volt), 1693, 1705, 1717. (Mizser 1997: 78). Érdekesség, hogy szólásainkban is megjelenik a tatár népnév: nem hajt a török, híre van, mint a török járásnak stb. Az iménti példákból kitetszik az anakronizmus: a török régebbi, mint a tatár. Először Dugonics András helyettesítette a tatár szót a törökre értvén a XVIII. században Jeles mondásaiban.
A leírásokban különbséget kell tennünk abban, hogy az a tatárjárás milyen aktusára vonatkozik. Vannak olyan leírások, amelyek a helység régiségére utalnak. Példaként szolgáljon a Mizser említette Gyulaháza (Szabolcs) leírása: „… ezek előtt több százakkal még az ellenségeskedések előtt a Török, Tatár futás alatt, és mikor Csehek voltak itt, akkor is ezen a néven volt”. Példatáramból Alsósztregova leírását ragadtam meg: „A helység eredete igen régi mint a monda tartja valaha itt Török is lakott, és hogy a N. Madách család régi Kastélya var lett volna, A század elején a mostani birtokos eleje ugynevezet Polyâkokat telepítet meg a helységbe és kösztök földeket osztatot ki…” Balassagyarmatnál szintén ugyanezt találjuk: „A tatárjárás uraló időben neve oklevelekben említetik, nevezetesen 1244 april 22én..’’
Becske keletkezését szintén a törökök jelenlétével magyarázza a leíró jegyző: „A község eredetéröl sem okmány sem hagyomány nem létezik, azonban valószínű, hogy törökök magyarok – morva; hagyomány szerint a midön Törökök az országot bitorolták, mi/onnan is képzelhető mi szerint a határban egy dűlő töröktemetőnek neveztetik, és egy – minden ajakról egyformán hangzó történelem tanúsítja.“ Dejtár leírásában a következőket olvashatjuk: „A község a legrégibb hagyomány után már a törökök itt léte kor is állott, mit több török adományok – melyek Esztergomban a primási adományok közt. léteznek – tanusitanak…“ Patak község válaszaiban a török idők szintén a település régiségéhez adnak támpontot: „A község a legrégibb hagyomány után a törökök itt tétele előtt is állott- mit több a községben található török okmányok- és egy forrásnak elnevezése tanúsít…“. Sipeknél ugyanezt találjuk: „Sipek községe igen régi eredettel bir. Midőn Magyar hazánk a török iga alatt nyögött, Sipek már akkor mint kiterjedt falu emlitetik történet iróink által.“
Diós Jenő leírása bizonyíték arra, hogy a törökök pusztítást végeztek a faluban: „későbbi idökben a helység felett éjszakra fekvö dombon a Törökök által szét lövetett templom romjaibol, a R. Catholicusok magoknak a most fen aló templomot epitették…“.
Szakal leírása majdnem ugyanezt mondatja velünk: „A 16ik században, mint a hagyomány mondja, a törökök által, e helység földig lebontatott.“ Szécsény jegyzője pedig a következőket jegyezte fel: „Hogy mikor emlitetik e néven legkorabban az nem tudható, annyi bizonyos miként a törökök gyakori pusztításának volt kitéve, sőtt hajdanta vár, mint azt a még meglévő, s itt ott latható bástya falak is igazoljak.–“
Divény Oroszi leírásában a településnév népetimológiai magyarázatakor bukkannak fel népnévként az oroszok, akiket talán a tatárokkal is azonosíthatunk: „Ami Divény Oroszi község elnevezésének eredetét illeti, a monda szerint ezen helyet Oroszok laktak, s kiktöl minekutána vissza tértek a Római katholikus Egyházba az „Orosz“ elnevezés által származott azon helyre, melyet a mostani nép lakja.“
Előfordulnak olyanok is, amelyek a település teljes pusztulásáról írnak. Mizser a következő példát említi: Újfehértó (Szabolcs): „…hagyományból annyit tudhatunk, hogy e község ez időben alakíttatott mikor a Törökök Debreczent bírták, s valóban szánandó bősz dühökben e vidéken hagyomány szer ént 17 falut elpusztítottak…”. Bánk leírásában is ezt olvashatjuk: „A ʼ tatárjárásban a ʼ török bitorlás alatt ezen helyen végképp elpusztúlt falunak nevéről nincs tudomás.” Galsa (akkori nevén Ipoly-Galsa) leírásánál ugyanezen aktus olvasható: „…de 1240 év körül a tatárjárás alkalmával elpusztítatván, állítólag 5 családból álló kis helysé az Ipoly közelében…”. Legéndnél pedig ezt olvashatjuk: „1595 török pusztította el mind a helységet mind anafcianus népséget, nem sokára ez után meg jövének magyarok…”. Érdekes Karancs Apátfalva esete, amelynél a török-tatárokra a „pogány csorda” megnevezést húzták rá: „A hagyomány szerint a község elpusztítatván a pogány csorda által, lakosai futás közben felkonczoltattak nagyobb részint…”. Arra is van példa, hogy a lakosság szerencsésen elmenekült, és az eredeti helyhez nem messze új községet épített, pl. Bácsaranyos (Szabolcs): „a nép monda szerint e község bár más helyen Bács névvel a tatár járáskor elpusztíttatván lakosai a mostani helyen telepedtek le s e helyet Aranyosnak nevezték Bács előnévvel”. A lakosság más helységekbe is menekülhetett, és ott telepedett meg. Vaja (Szabolcs): „Vajának a lakosai a Tatárok és Törökök által elpusztított Luskod lakosai egy részéből népesíttetett.”
Arra is találtam példát, hogy egy dűlőnév utalhat a tatárok jelenlétére, mégpedig Buják település esetében: Tatárvölgy (néveredetére, a névadásra utaló hátterére nem találunk magyarázatot). Fülekkovácsi esetében Török Rétek– „hajdan törökök tanyáztak.” Patak esetében a helynév a törökökre utal: „Egy forrás a hagyomány azt állítja róla hogy a Drégely várában székelő Török fő úr egyik nevének kedvencz ivó vize volt.”
A vallási harcokra és az az elől való menekülésre is találtam példát (Dengeleg község esetében): „Most tótok lakják, 45 része ev. vallásuak, az egykori vallási üldözések elől, részint Cseh országból, Hont megyéből sat. ide húzódtak, – minthogy az akkori földes urak b. Podmaniczkyak szinte ev. vallásuak vóltak._”
Előfordul olyan eset is, amikor a lejegyző egy helynévmagyarázatban említi a törököket a dűlő régiségére utalva: „Vincze-hegynek is neveztetik, régi idökböl szölö ültetvények vóla, …az ös emberek mesélték vóla, hogy azok még a török idejéböl valók.” (Dolyán leírásában). Lest leírásában ugyanezzel találkozunk: „Stražište, községtöl nap nyugat felé a Dacso-Lami határ szélén fekvő hegy onnét vehette nevét hogy hajdanta honunkbani török gazdálkodás idejében a lakosok e hegyen strázsat vagy is őröket állíthattak, kik őket a közelgő vészröl értesíthettek, mivel e hegyröl minden oldalra a legmesszibbre terjedő kilátás nyúlik.”
Ecsegh esete viszont azt példázza, hogy a lakosság szerencsésen elmenekült, és az eredeti helyhez nem messze új községet épített: „Népesítése valószinüleg Tatárok elöl menekültek által történt…”. Tarnócznál is erre találunk utalást: „Tarnoczy nevezetű ember birta, ki azonban a Tatárok üldözése elöl menekülendö soha többé visza nem tért.”
Felfalu leírásában szintén a teljes pusztulásra találunk adatokat: „…a török háborúban elpusztítatván pusztának nyilatkoztatott…”.
Fülek leírása a török uralmat említi és IV. Béla korát teszi meg a város legkorábbi említéséül: „Ezen Város 1200 évben IV Béla alatt említetik, akkori földes, és Várura, 1553 évtöl fogva 1593-ig s igy 40 évig a török birtokába vólt.-„ A 7. pontra adott válaszban a helynevek között felbukkan a Bégtemető, amelyet a lejegyző a következőképpen magyaráz meg: „nevét veszi Bég török basától ki masirolva e helyen elesett és eltemettetett.-”
Fűrész (Píla) leírásában csak utalás történik a tatárjárásra, de érdemit nem közöl róla a lejegyző: „…a községröl a tatárjárás több nevezeteséggel bíró nemlétezik.”
Kékkő mezővárosnál a kérdőívekre adott válaszokban a tatárdúlás elleni védelmet olvashatjuk: „A vár a XIII. század elején építtetett, állítólag a tatárok berontása ellen.”
Kis Oroszi esetében a 3. kérdőpontra adott válaszban azt találjuk, hogy volt-e hajdan a községnek más elnevezése is: „Kis Oroszi helységnek hajdan Kis Oroszfalva elnevezése volt, mert így említtetik 1544.-ben, mikor azt a Törökök elfoglalták, sőt ily nevezéssel élt hajdani szabadságában is.”
Nagy Oroszinál csak arra utaló bejegyzéseket találunk, hogy a lakosság sokat szenvedett a tatárok pusztításától: „Annyi bizonyos, hogy tatárjárás és török pusztításkor e vidék sokat szenvedett…”.
Mohovánál a török száz éves ottlétére találunk nyomot: „A törökök száz éves uralma alatt elég szenvedés kijutott neki is, gyanithatni, a határában található török táborozás helyiségeiröl…”.
Nagy Zellő leírásában a monda említi a törökök jelenlétét a községben: „e réteken valaha egy agyonütött török hullája találtatván…”.
Pilínynél az 5. válasznál ezt olvashatjuk: „A népesedés, a Tatár és Török pusztítások után meg maradottaknál eredhet.”
Sámsonháza kérdőívében a vár építésére találunk utalást: „hegy a Tatárok pusztítása után építetett.”. Szalmatercs leírásában a falu népesedésére találunk adalékokat: „A népesedés a Tatár és Török pusztítás után megmaradottakról eredhet.”
Szirák községnél a név eredete török eredetű, mint azt a leírás tanúsítja: „A Sirach név, úgy látszik török eredetű.”
Összegzés
Összesen 30 település leírásában találhattunk lenyomatot a tatárok vagy a törökök jelenlétére. A leírások nem egy időpontot tükröznek, hanem több hasonló eseményt egyesítenek. A leggyakrabban a tatárokra utaló leírásokkal a kérdőív 4. és 5. pontja alatt találkozunk (4. A község mikor említetik legkorábban?, 5. Honnan népesítetett?), ritkábban a 3. pont alatt (Volt – e hajdan a községnek más elnevezése? Vagy tán csak különféle kép iratott a mostani helynév?). Apró adalékok ezek a történelemtudomány számára, a kérdést azonban a buktatók ellenére is jobban megvilágítják. A leírások mind a történelem-, mind a néprajztudomány számára hasznos adalékokat szolgáltatnak. Nem lett volna haszontalan minden leírást megvizsgálni, de munkám terjedelmi határai miatt válogatásra kényszerültem. Mindezek ellenére dolgozatomban többé-kevésbé sikerült rámutatnom a tatárjárás nyelvi nyomaira a dűlőnév-archívumban. Az előfordulásokból tisztán látszódik, hogy a legtöbb nyelvi emlék a község régiségére utal, s főleg a XIII. századi tatárjárásokat idézi meg, kevésbé utalva a későbbi korok különböző pusztításaira.
Felhasznált irodalom
ANGYAL László 2014. Nógrád megye többnyelvű dűlőneveinek nyelvi elemzése Pesty Frigyes helynévtára nyomán. In: Az identitás metamorfózisa irodalomban és nyelvben II (szerk. Alabán Ferenc), Univerzita Mateja Bela, Banská Bystrica, Belianum, 2014, (Nemzetközi tudományos konferencia anyaga), 145–163.
BENKŐ Loránd 1947. A Nyárádmente földrajzi nevei. MNyTK 74. sz.
BOGNÁR András 1979. Külső-Szolnok: Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. Szolnok: Katona József Megyei Könyvtár–Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár.
BOGNÁR András 1984a. Útmutató Pest megye földrajzi neveinek gyűjtéséhez. Pest megyei Levéltár – Pest megyei Müvelődési Központ és Könyvtár.
BOGNÁR András 1984b. Hont vármegye és kiegészítések. Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. Pest megyei téka 7. Szentendre: Colorprint, Peet megyei Művelődési Központ és Könyvtár.
BOROS Edit 1987. A Káli-medence helynevei Pesty Frigyes gyűjteményében. Helytörténeti füzetek 3. Veszprém: Eötvös Károly Megyei Könyvtár Sokszorosító Üzeme.
GÖZSY Zoltán 2005. Pesty Frigyes helynévgyűjtésének tanulságai. In: Somogy megye múltjából: levéltári évkönyv 36. 7–17.
HAJDÚ Mihály 2006. Pesty Frigyes helynévgyűjtésének megjelentetése. In: NÉ 28. 205–15.
HOFFMANN István 1993. Helynevek nyelvi elemzése. Debrecen.
HOFFMANN István – Kis Tamás 1996. Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából 1864. Bihar vármegye I. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai. Debrecen.
HOFFMANN István – Kis Tamás 1998. Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából 1864. Bihar vármegye II. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai. Debrecen.
KÁZMÉR Miklós 1957. Alsó-szigetköz földrajzi nevei. In: MNyTK 95. Budapest.
KRISTÓ Gyula 2003. Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Bp.
LÉTAY Miklós 1995. Pesty Frigyes óbudai helynévtára. In: Óbuda évszázadai. Kiss Csongor – Mocsy Ferenc (szerk.) Budapest: Kortárs Kvk.
LŐRINCZE Lajos 1947. Földrajzi neveink élete. Budapest.
MIZSER Lajos 1997. A tatárjárások emlékei Pesty Frigyes helynévtárában . In: Szabolcs-szatmár-beregi levéltári évkönyv 12. 77–84.
MIZSER Lajos 1999. Ugocsa és Ung megye Pesty Frigyes 1864–66. évi Helynévtárában. Nyíregyháza.
MIZSER Lajos 2001. Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864–1866. évi Helynévtárában. Nyíregyháza: Szabolcs-Szatmár Bereg M. Lvt.
NY. NAGY István 2000. Pesty Frigyes kéziratos helynévtára. Történelmi Veszprém vármegye. Pápa: Jókai Mór Városi Könyvtár.
PESTY Frigyes 1984. Pest-Pilis-Solt vármegye és kiegészítések. Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. Szentendre: Coloprint, Pest megyei téka.
PESTI János 1969. Földrajzi neveink alsó-, felső- (~al-, fel-) helyzetviszonyító elemei. Nyr. 93: 229–231.
PASTINSZKY Miklós – TAPOLCAINÉ SÁRAY SZABÓ Éva 1977. Pesty Frigyes helynévgyűjtése. Tatabánya: József Attila Megyei Könyvtár.
RÁCZ Anita 2008. Helynévképzők az ómagyar kori népnévi eredetű helynevekben. In: Magyar Nyelvjárások 46. 103–125.
SZABÓ T. Ádám 1986. Magyar-román-német párhuzamos helynévadás: Brassó – Brasov –Kronstadt. In: NÉ 8. 54–57.
TÓTH Anita 2007. Bihar vármegye dűlőneveinek nyelvi elemzése Pesty Frigyes gyűjteménye alapján. Debrecen: Debreceni Egyetem, Bölcsésztudományi Kar, Magyar Nyelvtudományi Tanszék.
TESz. = A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára I–III. Főszerk.: Benkő Loránd. Budapest. 1970–1984.
TÓTH Valéria 2001. Névrendszertani vizsgálatok az ómagyar korban. Debrecen.