– Van olyan, hogy egy zene vagy egy zaj árt a babának? Úgy értem, az anya hasában.
– Hihetetlenül hangzik, de a magzat hamarabb hall, mint hogy elkezdene dobogni a szíve. A fül az első érzékszerv, ami működésbe lép. A beágyazódás előtt, az egy centinél kisebb embrió hallószerve már látható mikroszkóp alatt, a tizennegyedik héttől kezdve egyértelműen hallásról, a huszonkettediktől kezdve pedig differenciált hallásról beszélhetünk. Így könnyű belátni, hogy milyen nagy szerepük van ezeknek az ingereknek. Minden olyan zaj ártalmas lehet tehát, ami érzékelhetően kényelmetlen érzést okoz a magzatnak, és hosszan terheljük vele. Jellemzően az agresszív zajok, vagy a normál beszédhez és testzajokhoz képest diszharmóniát sugárzó zörejek árthatnak. Nem szeretik például a kemény rockot, vagy az emberi agresszióra utaló jeleket. Van azonban valami, ami talán ennél is fontosabb, de a csecsemő- és kisgyermekkor kapcsán emlegetjük többet: ingerekre szükség van! Azok a csecsemők, akik zajok nélkül növekszenek (pontosabban csak az anya testében hallható ingereket kapják), eltérő módon fejlődnek a normál környezetben növekvő társaikhoz képest. Egyrészt ők is azokra a zajokra lesznek fogékonyak, azoktól nyugszanak meg, amelyek emlékeztetik őket a magzati állapotra, másrészt túlérzékenységet mutatnak az ettől eltérő és az ismeretlen zajokra. Nyilván ingerelhetőbbek, hiszen a hétköznapi zajokat is idegennek érzik.
– El sem tudom képzelni, hogyan lehetséges egyáltalán, hogy valaki zajingerek nélkül töltsön hónapokat az anya hasában…
– Ez valóban nagyon ritka, de előfordulhat, hogy a várandósság időszakában egy édesanya valami miatt elszigetelődik, és a magzat gyakorlatilag nem hall más zajt, mint az anya testének hangjait…
– A vonalban egy hallgató, jó napot kívánok.
– Jó napot. A csend témájához kapcsolódnék.
– Jól hallom, hogy autóban ül?
– Igen, úton vagyok.
– A városban van?
– A hegyekben vagyok.
– Hová tart éppen?
– Nem tudom.
– Egyszerűen csak autózik?
– Mondhatjuk így is.
– Tehát a csend… Milyen történetet tud velünk megosztani?
– Amikor kisgyerek voltam… Anyám mesélte, hogy az etetőszékben ülve, vagy a szőnyegen játszva, illetve, tulajdonképpen bárhol, bármikor el tudtam aludni, ha a rádió a rossz vétel miatt zúgni kezdett. Biztosan ismerik sokan azt a sistergős zajt. Na, arra aludtam. Egész kicsi koromból van is olyan emlékem (bár szerintem ő ezt nem ismerte volna el), hogy mikor letett aludni, bekapcsolta a rádiót, és beállította két állomás közé, hogy hamarabb elaludjak.
– A szülők nagyon leleményesek, ha altatási praktikákról van szó… Tud arról, hogy ez miért alakult így?
– Nem sokat. Anyám is olyan különleges, mint amit az előbb mondtak. Amikor terhes lett velem, lelépett az… A férfi. Akitől származom. Onnantól senkivel nem beszélt. Bezárkózott a szobájába. Vécére is csak akkor ment ki, ha nem volt otthon senki. A szüleivel lakott. Az apja nem is akart szóba állni vele, mikor megtudta, hogy a gyereke leányanya lesz. Az anyja meg, a nagyanyám, tehetetlen volt. Nem csak a férjével. Ezzel az egésszel. Meg amúgy is mindennel. Hát, így.
– Ez tényleg nagyon különös eset.
– A nagyanyám behordta neki az ennivalót a szobájába. Pontosabban, ha jól értettem, letette az ajtó előtt. Fogalmam sincs, mit csinált odabent egyedül hosszú hónapokig.
– Mégsem volt teljesen egyedül, hiszen maga ott volt a hasában.
– Hát, igen.
– Kitől tudja ezt a történetet?
– Az egyik rokonomtól. De ő is csak akkor mesélte, amikor az anyám és a nagyszüleim már nem éltek.
– Mostanában milyen hatással van magára, ha efféle zajt hall?
– Nem tudom. Nem hallgatok ilyen zajt, de az biztos, hogy nem zavar.
– Bizonyos szempontból szerencsésnek is mondható: van, akit ki lehet kergetni a világból, ha nem tiszta a vétel. Az édesanyja megosztott önnel bármit erről az időszakról? Beszélgettek róla?
– Tessék?
– Az édesanyjával sohasem beszélt erről? Mármint a várandósság időszakáról.
– Nem értem tisztán. Azt kérdi, mit mesélt? Soha nem mesélt semmi olyanról, ami előttem volt.
– És maga kérdezte ezekről?
– Mi van? Nem hallom.
– Lehet, hogy nagyon le van árnyékolva az antennája. Nem tudna félreállni egy olyan helyen, ahol jobban hallhatjuk egymást?
– Ha jól értem, amit mond: nem tudok félreállni. Nagyon szűk hegyi utak vannak erre felé, nem lehet csak úgy megállni.
– Rendben, akkor próbáljuk meg így. Tehát az édesanyja beszélgetett valaha erről magával?
– Amikor már gondolkodtam ilyen dolgokon, akkor kérdeztem az apám felől, de legföljebb annyit mondott, hogy „nincs apád”. Kérdezgettem egy-két rokont is, de ők sem szívesen beszéltek erről, talán megtiltotta nekik az anyám. Nem tudom. Aztán a halála után az egyik unokatestvére nem volt hajlandó tovább hallgatni, és kitálalt.
– Haragszik az édesanyjára?
– Nem tudom.
– Értem. És gyakran csinál ilyet? Mármint, hogy céltalanul autózik az országban.
– Nem azért hívtam fel, hogy erről beszélgessünk.
– Nem akar beszélni róla…?
– Tudja mit: most már tök mindegy. Én minden esetre nem fogom azt csinálni, amit az anyám. Nem zárom magamra az ajtót. Mert ehhez senkinek nincs joga…
– Nem tudom, jól értem-e: ön is hasonló helyzetben van, mint akkor az édesanyja?
– Mit mond?
– Ön állapotos?
– Terhes vagyok.
– És egyedül várja a babát?
– Mit mond? Nem értem.
– Szívesen hallgat zenét?
– Á, dehogy! Én csak a rádiózúgást szeretem. Milyen hülye kérdés! Persze, hogy hallgatok zenét.
– Mit szólna, ha a hallgatók számára most ajánlhatna egy számot, mi pedig az alatt adáson kívül folytatnánk a beszélgetést?
– Nekem mindegy.
– Ajánljon valamit!
– November. Úgyis november van, és ez a legpocsékabb hónap. Minden rossz ilyenkor történik. Van valami olyan szám, aminek szerepel a címében?
– Egy pillanat, technikus kollégáink máris jelzik, hogy megoldják. Kérem, maradjon a vonalban!

(Illusztráció: River Black)